Fucsovics ötszettes vereséget szenvedett Baszilasvilitől a US Open első körében

Vágólapra másolva!
2019.08.26. 16:46
null
Fucsovics nagy csatát vívott Baszilasvilivel (Fotó: ATP Twitter)
Fucsovics Márton öt szettben 6:3, 4:6, 2:6, 6:3, 3:6-ra kikapott a grúz Nikoloz Baszilasvilitől a 139. Amerikai nemzetközi teniszbajnokság (US Open) első fordulójában, ezzel búcsúzott a további küzdelmektől.

US OPEN, NEW YORK (57 238 700 dollár, kemény pálya)

1. FORDULÓ
Fucsovics –Baszilasvili (grúz, 17.) 6:3, 4:6, 2:6, 6:3, 3:6

ÖSSZEFOGLALÓ

Fucsovics Márton óriási lehetőséget szalasztott el…

Fucsovics gyakorlatilag megnyitotta a US Opent. Az MTK teniszezője az év negyedik Grand Slam-tornájának első napján lépett pályára, méghozzá a New York-i idő szerint 11 órakor rajtoló program első meccsén – ez egyébként az elmúlt napok hőségében gyakorlatilag büntetéssel ért volna fel, hétfőn viszont kezdetben alapvetően kellemes volt az időjárás.

A 27 éves nyíregyházi sportolónak nem kellett bemutatni ellenfelét, a grúz Nikoloz Baszilasvilivel ugyanis az idén ötödször találkoztak: Fucsovics kemény pályán, salakon és füvön is legyőzte riválisát, és csupán egyszer, a római mestertornán kapott ki tőle. A tapasztalatok tehát azt mutatták, a legjobb magyar teniszező képes nyerni Baszilasvili ellen, ettől függetlenül nem sétálhatott fel a pályára túlzott magabiztossággal, hiszen a grúz mégiscsak 18. a világranglistán, míg Fucsovics a 64. pozíciót foglalja el.

Remekül kezdődött a mérkőzés, Fucsovics – aki három évvel ezelőtt, a selejtezőből feljutva itt játszotta első Grand Slam-főtáblás összecsapását – azonnal elvette sokat hibázó ellenfele adogatójátékát. A magyar teniszező 3:2-nél ugyan elveszítette saját szervagémét is, de a következő három játékot megnyerte, így 46 perc alatt övé lett az első szett (6:3).

A második játékrészben is sok volt a hiba az adogatók részéről, sajnos Fucsovics kétszer rontott, míg Baszilasvili csak egyszer, így 45 perc alatt egyenlített (6:4), miközben folyamatosan melegedett a levegő hőmérséklete, így egyre nehezebb dolguk volt a teniszezőknek a tűző napon.

A harmadik szettben sem tudott Fucsovics javítani adogatójátékán, ami kemény borításon hatalmas probléma, pláne egy top 20-as ellen, ráadásul hat fogadóelőnyéből egyiket sem tudta értékesíteni – Baszilasvili kétszer brékelt, és 44 perc alatt 6:2-vel került a játszmákat tekintve 2:1-es előnybe.

A negyedik játékrész elején Fucsovics kétszer is brékhátrányba került, és úgy tűnt, innen már nincs visszaút, ám grúz riválisa is elkezdett a feltámadó szélben a szerváival bajlódni, Fucsovics pedig hatalmasat harcolt, így következhetett a döntő szett (6:3)!

Az ötödik játszma is nagyszerűen kezdődött, Fucsovics értékesítette újabb fogadóelőnyét, így 2:1-nél úgy ülhetett le pihenni, hogy „csak” az egész mérkőzésen akadozó szerváit kellene rendbe tennie a továbbjutáshoz – nem sikerült, 3:3-nál Baszilasvili beérte, pedig Fucsovicsnak 3:1-nél bréklabdája volt…

És itt még nem volt vége a grúz feltámadásának: 4:3-nál, a legrosszabbkor vette el ismét a magyar játékos szervagémét, így 3:6, 6:4, 6:2, 3:6, 6:3-ra győzött, és ő játszhat a második körben a cseh Tomás Berdychet búcsúztató, 394. helyen jegyzett amerikai Jenson Brooksby ellen.


5. JÁTSZMA

9. JÁTSZÉK – BASZILASVILI ADOGAT

Ezúttal már a mérkőzés a tét a grúz számára, aki hozza is az első labdamenetet. Fucsovics egyenlít, majd másodszor is egyenlít, de 30:40 után harmadszor már nem sikerül neki, a ritörn a hálóban landol!

ITT A VÉGE! BASZILASVILI JUTOTT A MÁSODIK FORDULÓBA!

6:3, 4:6, 2:6, 6:3, 3:6

8. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT

Baszilasvilié az első pont, Fucsovics hiába kéri, hogy nézzék meg, belül volt, 0:15. A következő labdamenet a magyaré, hajszál pontos a fonák kereszt a pálya jobb sarkába, 15:15! 15:30 után egy rossz szerva, majd a második után egy pontatlan kereszt Fucsovicstól, bréklabda Baszilasvilinél, 15:40! És egy újabb rossz első szerva után el is veszi Fucsovics adogatását a grúz! Zsinórban a másodikat... 6:3, 4:6, 2:6, 6:3, 3:5

7. JÁTÉK – BASZILASVILI ADOGAT

15:30. Az első szervát a hálóba küldi a grúz. A másodiknál már megfontoltabb, megint hosszabb labdamenet alakul ki és megint Fucsovics az, aki belehibáz és a hálóba üti a labdát, 15:40. Basziasvili befejezi gyorsan, ezúttal már nála az előny! 6:3, 4:6, 2:6, 3:4

Már több mint három és fél órája tart a mérkőzés...

6. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT

Az első pont Fucsovicsé, aztán viszont üt egy kettős hibát, 15:15. Újra megszerzi Fucsovics az előnyt, de aztán le is adja egy szélesre sikeredett fonák ütéssel, 30:30. Most a grúz jut bréklabdához. Fucsovics pedig egy elhúzódó ütésváltás végén a hálóba küldi keresztből. Egál! 6:3, 4:6, 2:6, 6:3, 3:3

5. JÁTÉK – BASZILASVILI ADOGAT

15:15 után egy újabb rossz challenge a grúztól, 30:15 Fucsovicsnak! Jöhetne a következő pont is, de hosszú lesz a kereszt, 30:30. Viszont a következő labdamenetnél Baszilasvili elrontja a rövidítést és fonákkal a hálóba üti, 40:30. Bréklabda! A grúz viszont hárítja, aztán fordít is. Üt egy ászt, a másodikat a mérkőzésen, s utána be is fejezi a gémet. 6:3, 4:6, 2:6, 6:3, 3:2

4. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT

S sikerül is bebiztosítani az előnyt! 40 semmire ellép Fucsovics adogatóként, aztán Baszilasvili ugyan szépít, de ennél több babér nem terem számára a játékban, 6:3, 4:6, 2:6, 3:1. Most hullámvölgyben a grúz!

3. JÁTÉK – BASZILASVILI ADOGAT

Semmi harmincra, majd 15:40-re is vezet Baszilasvili, Fucsovics azonban felzárkózik, sőt, 40:40 után a grúz hosszúra sikerült tenyerese után bréklabdához is jut! Jó a fogadás, sorra jönnek a keresztek, majd Baszilasvili vált először, kétszer megküldi a tenyeres-egyenest, de Fucsovics visszaadja, a grúz újra vált, jönne a kereszt, de hála az égnek hosszúra szabja! Brék! 6:3, 4:6, 2:6, 2:1

2. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT

Fucsovics 30 semmivel kezd, aztán kiüti a tenyerest, 30:15. Viszont a folytatás ismét a magyar terveinek megfelelően alakul, rövid, gyors labdamenetek, 40:15 és gém! 6:3, 4:6, 2:6, 1:1

1. JÁTÉK – BASZILASVILI ADOGAT

15:15 után egy újabb hosszú labdamenetbe bonyolódnak, rengeteg az egyenes tenyeres, nem is nagyon mozgatják ki egymást, aztán a grúz elrontja, megpróbál egy keresztet a pálya bal csücske felé, de túlhúzza, 30:15. Aztán viszont fordít Baszilasvili, akinek ezúttal a challenge is segít, 30:40. A következő labdával pedig be is fejezi a gémet! 6:3, 4:6, 2:6, 6:3, 0:1

4. JÁTSZMA


9. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT

Cél a 2–2! 15:15 után egy hosszabb labdamenet, majd egy bravúros megoldás Fucsovicstól, nagy tapsot kap a lelátóról, miközben 30:15! Ismét jól küldi le a labdát a bal sarokhoz, Baszilasvili ugyan odaér, de nem tudja a pályára visszaadni, 40:15! Szettlabda! Az elsőt hárítja a grúz, a jobb sarokba jön a fonák-kereszt, 40:30. Necces Fucsovics első szervája, az ismétlés viszont jó, és meg is van belőle a pont! Fucsovics megnyeri a negyedik játszmát, ezzel egál a szettek számában! 6:3, 4:6, 2:6, 6:3. Érdekesség, hogy a grúsz az első szerváiból csupán 33 százalékkal nyerte meg a labdameneteket!

3 órája és 1 perce tart a küzdelem!

8. JÁTÉK – BASZILASVILI ADOGAT

Mi pedig csak kapkodjuk a fejünket. 15 semmi Fucsovicsnak, aztán 30, s 40! És jön a bréklabda, és meg is van a játék. Ez tényleg csak pillanatokig tartott. Újabb brék! Már az ötödik a játszmában. Fucsovics a szettért adogathat! 6:3, 3:6, 2:6, 5:3

7. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT

Fucsovics 30:15-re vezet, mikor Baszilasvili megpróbál egy röptét, át is száll Fucsovics felett, de szerencsére a pályán belül nem is ér már földet, 40:15. Jó Baszilasvili ritörnje, Fucsovics aztán a hálóba vágja a tenyerest, 40:30. Kettős hiba a magyartól, ez az ötödik... 40:40. Már kezdenénk aggódni, de Fucsovics megnyeri! 6:3, 4:6, 2:6, 4:3

6. JÁTÉK – BASZILASVILI ADOGAT

Semmi harminccal indulunk Fucsovics szempontjából. Aztán jön egy jó kereszt, olyan, hogy a grúz lépni sem tud érte, 15:30. Rossz Baszilasvili első szervája, a másodikat Fucsovics visszateszi, de utána üt egy hosszú tenyerest, 15:40. Megint rossz a grúz első szervája, a másodikat Fucsovics simán visszaadja, de a jobb sarokba küldött labdát már nem tudja elérni... egál! 6:3, 4:6, 2:6, 3:3

Közben megvan a párharc győztesének ellenfele...


5. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT

30 semmivel indítja Fucsovics a gémet, aztán Baszilasvili szépít, 30:15. Egy hosszabb labdamenet végén rossz a tenyeres-kereszt Fucsovicstól, 30:30. Az első szerva rossz a magyartól, a második viszont jól sikerül, Baszilasvili nemhogy a pályáról, a nem túl nagy arénából is kiüti, 40:30. Most viszont jön egy kettős hiba, ez már a negyedik Fucsovicstól a mérkőzésen (a grúz hatnál jár), 40:40.

Aztán egy ász! Igazi hullámvasút ez a mérkőzés sokszor. Ezt nyomatékosítandó a ritörn után a hálóba pofozza Fucsovics a labdát, aztán üt egy hosszút fonákoldalról, bréklabda Baszilasvilinek! Szerencsére a grúz nem él vele, egál újfent, 40:40!

Csak megvan! Az ötödik játék és az első, amit az adogató nyer a negyedik játszmában! Egész szokatlan koreográfia. Mindenesetre Fucsovics előnyben! 6:3, 4:6, 2:6, 3:2

4. JÁTÉK – BASZILASVILI ADOGAT

Brék brék hátán! Kétszer is előnybe került Baszilasvili, de Fucsovics mind a kétszer egalizál, majd 40:30-nál az előnyt is megszerzi, a bréklabdát pedig ahogy van értékesíti is! A negyedik játék, a negyedik elvesztett adogatás a negyedik játszmában! Mi van itt? 6:3, 4:6, 2:6, 2:2

3. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT

Ó, hát ez megint mi volt? Már másodszor a mérkőzésen semmire nyer fogadóként egy játékot Baszilasvili, megint hátrányban Fucsovics Márton... A negyedik játszmában három játékból még senki sem tudta hozni az adogatását! 6:3, 4:6, 2:6, 1:2

2. JÁTÉK – BASZILASVILI ADOGAT

Fucsovics egyből visszabrékeli! 40 semmire húz el fogadóként Baszilasvilitől, aki az első bréklabdát ugyan hárítja, fenn voltak a hálónál mind a ketten, Fucsovics pedig a hálóba pofozta fonákkal, de aztán a másodikat már nem tudja! 6:3, 4:6, 2:6, 1:1

1. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT

Az első pont a grúzé, a második Fucsovicsé, majd egy remek tenyeres után a hálónál szerzett szép pontot a magyar fiú, 30:15. Baszilasvili ütött egy hosszút tenyeressel, utána viszont pazar fogadással szerzett pontot, 40:30. Most Fucsovics üt hosszút, egyenlő. Hosszú labdamenet végén egy parádés tenyerest küld Baszilasvili a vonalra, Fucsovics még visszakanalazza valahogy, de a grúz lecsapja, bréklabda. Elsőre ki is használja... 6:3, 4:6, 2:6, 0:1

3. JÁTSZMA

8. JÁTÉK – BASZILASVILI ADOGAT

Várnunk kell kicsit, mert Baszilasvili ápolást kért a jobb lábfejére(?).

És akkor most megyünk tovább! Az első labdamenet Fucsovicsé! De azonnal jön az egyenlítés, majd egy jó kereszt Fucsovicstól és egy rossz challenge Baszilasvilitől, így ismét előnyben a magyar. Baszilasvili megint gyorsan egyenlít, aztán jön egy rossz szerva, majd egy remek leütés Fucsovicstól válaszként, így bréklabdához jut! De nem tud vele élni, hosszú a tenyeres, 40:40.

Fucsovics újabb bréklabdához jut, de Baszilasvili ezt is hárítja, 12-ből már a kilencediket... Most Fucsovics hárít egy játszmalabdát, aztán még egyet, úgyhogy ötödször is egál és 40:40. Elhúzódik a játék, a magyar teniszező most nagyon küzd, de lehet kissé későn... bár nem tudhatjuk, a grúznak mekkora a problémája a lábával.

Jön egy hosszú kereszt Fucsovicstól és ezzel vége a játszmának. 6:3, 4:6, 2:6.

7. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT

Tét a játszmában maradás a magyar teniszező számára, aki ha nem is könnyen, de 40:40 után egy remek szervával hozza is a gémet. Baszilasvili csak a hálóba tudta vágni a labdát. 6:3, 4:6, 2:5

6. JÁTÉK – BASZILASVILI ADOGAT

Hoppá! No ilyen kellene sokkal több, Fucsovics 40 semmivel kezdi fogadóként a játékot! Rögvest vissza lehetne brékelni a grúzt! Az első bréklabdát viszont hárítja Baszilasvili, aztán egy hosszúra nyúló labdamenet végén egy tenyeres-kereszt ütéssel a másodikat is, 30:40... és sajnos a harmadikat is, 40:40. Ez milyen bosszantó, előny a grúznál, 40 semmiről... aztán üt egy kettős hibát, köszönet érte! Egál ismét, de Fucsovics nem tud élni vele, aztán Baszilasvili befejezi. Hatalmas lehetőség volt, de Fucsovics valahogy most nem tűnik elég élesnek... 6:3, 4:6, 1:5.

5. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT

0:15-tel indulunk, aztán rossz az első szerva, a másodikat jól fogadja Baszilasvili, Fucsovics viszont a hálóba üti, 0:30. Megint rossz a magyar szervája, Baszilasvili megpróbál egy rövidítést, Fucsovics ezt még visszateszi, de aztán esélye sincs a jobbra mellett elperdített labdával szemben, 0:40. Újabb bréklabda, és mivel pontatlan Fucsovics fonák-keresztje a hálónál, ott is az újabb brék. Semmire sikerült elveszíteni ezt az adogatást, ilyen sem volt még a mérkőzésen – eddig. 6:3, 4:6, 1:4

4. JÁTÉK – BASZILASVILI ADOGAT

Harminc semmivel nyit a grúz, aztán hosszú a tenyerese, 15:30. Fucsovics próbálja meg Baszilasvili mozgásával ellentétesen visszahúzni a labdát a jobb sarokba, de széles, 15:40. Aztán a grúz hozza is a következő nyitást gond nélkül, ismét övé a gém. 6:3, 4:6, 1:3

3. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT

Fucsovics megszenved érte, de ezúttal hozza az adogatását. 30:15-nél megint volt egy rossz challenge Baszilasvilitől, 40:15-nél aztán még szépített a grúz, 40:30, de a következő labdamenetnél hosszúra ütött egy keresztet. 6:3, 4:6, 1:2

2. JÁTÉK – BASZILASVILI ADOGAT

S ez most erődemonstárció a grúztól, semmire nyeri az adogatást. Ez az első ilyen játék az egész mérkőzésen. 6:3, 4:6, 0:2

1. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT

Egy elvesztett adogatással indul a harmadik játszma Fucsovics szempontjából. Harminc semmivel nyit a magyar teniszező, de Baszilasvili egyenlít a játékon belül, 30:30. Jön egy hosszúra sikerült tenyeres Fucsovicstól, 30:40... És a grúz máris brékeli az MTK teniszezőjét, 6:3, 4:6, 0:1.

 



2. JÁTSZMA

 

10. JÁTÉK – BASZILASVILI ADOGAT

... most a szettért. Fucsovics kéri feleslegesen, hogy nézzék vissza Baszilasvili adogatását, 0:15. A következő pont is a grúzé, ahogyan a harmadik labdamenet is, 0:40. Szettlabda. Három is. De az első is elég Baszilasvilinek, hogy behúzza a játékot és vele a második játszmát. 6:3, 4:6

9. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT

15:15 után Fucsovics megint üt egy indokolatlanul széles keresztet, ezzel előnybe került Baszilasvili. Sőt, egy jó tenyeressel bréklabdához is jut a grúz, 15:40. Fucsovics első szervája hosszú, és a másodikból nem sikerül megoldani, egy hosszabb labdamenet végén a hálóba üti. Brék, nagyon nem jött ez jókor! 6:3, 4:5

8. JÁTÉK – BASZILASVILI ADOGAT

Baszilasvili kétszer kerül előnybe, Fucsovics kétszer egyenlít, utóbbinál a grúz challenge-et kér, de nincs igaza, 30:30. Nem az igazi a szervája, Fucsovics ezt kihasználja, 40:30 a magyarnak! Újabb bréklabda! Baszilasvili viszont hárítja, Fucsovics hiába csípi el a tenyeresét a bal saroknál, nem tudja visszaütni a pályán belülre, 40:40. A grúz aztán fordít, s a végén jön Fucsovicstól egy nagyon szélesre húzott kereszt... Baszilasvilié a gém. 6:3, 4:4

7. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT

Hosszúra nyúlik a labdamenet, Baszilasvili feljön a hálóhoz, megpróbál egy rövidítést, de Fucsovics eléri és átemeli felette, 15:0. Baszilasvili egyenlít, de a következő két pont megint Fucsovicsé, 40:15. Az első szerva a hálóban, de a másodikból megoldja a világranglista 64. helyén álló magyar! 6:3, 4:3

6. JÁTÉK – BASZILASVILI ADOGAT

Az első labdamenet most a grúzé, aztán necces a szervája, a megismételt a hálóban köt ki, a második pedig elég óvatos ahhoz, hogy Fucsovics egy jó fogadással egalizáljon, 15:15. A következő pont Baszilasvilié, aztán Fucsovics másodszor is egalizál, 30:30. 30:40 után hiába jó Fucsovics fogadása, a következőnél a hálóba küldi a tenyerest, ezzel Baszilasvili hozza az adogatását, 6:3, 3:3.

5. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT

S megint semmi harminc a gém eleje a grúz javára... Innen kellene Fucsovicsnak kezdenie valamit, jön is egy életerős tenyeres a jobb sarokba, Baszilasvili alig mozdul el, esélye sincs 15:30. És a következő két labdamenet is a magyaré, 40:30! Végül pedig jön egy ásszal felérő nyitás Fucsovicstól, amit Baszilasvili csak a hálóba tud ütni, 6:3, 3:2.

4. JÁTÉK – BASZILASVILI ADOGAT

Ahogy Harmath Ákos kolléga fogalmaz, Baszilasvili a hálónál éppen csak „átpöttyinti” a labdát, de Fucsovics számít a megoldásra és visszateszi a grúz háta mögé, 15:0. A következő labdamenet Baszilasvilié, de aztán Fucsovics kétszer is nyerni tud, ezzel pedig két bréklabdához jut – azonnal a saját adogatása elvesztése után –, s 40:15 után be is fejezi! Nagyon kellett! 6:3, 2:2

3. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT

0:30-cal indul a gém. Majd Fucsovics elrontja az első szerváját, Baszilasvili jól fogad és pillanatok alatt bréklabdánál jár, 0:40. És az első lehetőségét ki is használja a grúz, pontosabban Fucsovics üt ki a pályáról egy tenyerest... 6:3, 1:2.

2. JÁTÉK – BASZILASVILI ADOGAT

15:15 után elrontja az első szervát Baszilasvili, a második pedig kellően óvatos ahhoz, hogy Fucsovics egy jó fogadás után már dominálni tudja a labdamenetet, irányít, aztán hosszúra üti a tenyerest... kár érte, 15:30. Jön egy rövidítés a grúztól, Fucsovics jó ütemben ér a hálóhoz, de hosszan teszi vissza így is, 15:40... És megint jön egy nagyon-nagyon hosszú kereszt a magyar játékostól, ezzel Baszilasvili is hozza a maga adogatását. 6:3, 1:1

1. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT

Fucsovics 40:15 után erőből megküldi egyenesen a tenyerest, Baszilasvili keresztre számított, nem is érheti el. Ezzel magabiztosan a magyar teniszezőé az első játék a második játszma elején! 6:3, 1:0

1. JÁTSZMA

STATISZTIKA

Eddig a szervák döntenek: Fucsovics két ászt is ütött az első játszmában, igaz volt egy kettős hibája is, ezzel szemben Baszilasvili két kettős hibát tud „felmutatni”…

9. JÁTÉK – BASZILASVILI ADOGAT

…a szettben maradásért. Az első labdamenet jó szokása szerint Fucsovicsé, de Baszilasvili fordít. Csakhogy Fucsovics egy elegáns fonákkal egalizál, aztán előnybe kerül ismét. Ott a szettlabda, a grúz viszont hárítja és egyenlít, 40:40. Fucsovics egy jó fogadással ismét szettlabdához jut, de ez sincs meg, hosszú a fonák-kereszt, 40:40 megint.

Most Baszilasvili kerül előnybe, de Fucsovics egalizálni tud. A következő labdamenetben Baszilasvili szépen kimozgatja magyar ellenfelét, aki ugyan két nagyot is ment, ám harmadikra már a hálóba üti; viszont még mindig nincs vége a gémnek, mert egy rossz szerva és a második jó fogadása után a grúz küld a hálóba egy labdát, újfent 40:40.

Fucsovics teljesen kiszorított helyzetből, a bal sarokból nyes alá úgy a labdának, hogy arra Baszilasvili nem számít, ott a harmadik szettlabda! És ez megvan! Fucsovics 47 perc után befejezte az első játszmát! 6:3

8. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT

Kulcsfontosságú játék lehet. Fucsovics hozza is az első pontot, de aztán Baszilasvili fordít 15:30. Ha nehézkesen is, de a magyar teniszező hozza a következő labdamenetet, hogy aztán Baszilasvili egy remek fogadásból ismét előnybe kerüljön, úgy tette le a labdát a bal sarokba, hogy Fucsovicsnak esélye sem volt odaérni rá, 30:40. Fucsovics nem hagyja magát, egalizál, majd üt egy óriási erejű tenyerest, erre most Baszilasvili képtelen mozdulni, előny a magyarnál! Most a grúz egyenlít, a rövidítése után Fucsovics a hálóba üti a labdát, 40:40. Innen viszont az MTK sportolója már nem hibázott, megvan az 5:3!

7. JÁTÉK – BASZILASVILI ADOGAT

Baszilasvili előnybe kerül, aztán hosszú a tenyerese, 15:15. Jön egy kettős hiba a grúztól, 15:30! Aztán üt egy ásszal felérő nyitást egészen a bal sarokba, Fucsovics belekap, de esélye sincs a pályára visszatenni, 30:30. Most viszont jön a semmiből két hiba is a grúztól, 30:40 után kikéri a sólyom szemet, de nincs igaza, Fucsovics egyből visszaszerezte a brékelőnyt, 4:3

6. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT

Ismét egy elhúzódó labdamenet, aminek a végén Fucsovics ront, 0:15. A következő szerva necc, jöhet a megismételt, Baszilasvili jól fogad, Fucsovics a hálóba üti, 0:30. Aztán a grúz üt ki a pályáról egy tenyerest, 15:30. De a következő pont ismét Baszilasvilié, 15:40, közel a brékhez a világranglista 18. helyezettje… 30:40 után meg is van neki, 3:3!

5. JÁTÉK – BASZILASVILI ADOGAT

Fucsovics 30:30-nál nagy lépést tehetne az újabb brék felé, de egy hosszúra nyúlt menet végén elrontja a fonákot, ezzel újra előnyt ad Baszilasvilinek, 30:40. A grúz magabiztos szervával kezd, meg is csinálja belőle a pontot, ezzel ismét szépít. 3:2

4. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT

Megint Fucsovicsé az első labdamenet, utána viszont elrontja a szervát, a második hiába jó, abból már Baszilasvilié a pont, 15:15. Megint egy hosszúra nyúlt labdamenet, nagy taps jár a végén Fucsovicsnak, aki hozza 30:15, s a következőt is, 40:15! Mire az ember felpillant a monitorból már meg is van a magyarnak az újabb játék! 3:1

3. JÁTÉK – BASZILASVILI ADOGAT

Fucsovics nyerte az első labdamenetet, a következő hármat viszont Baszilasvili, 15:40. Jön egy rossz szerva, majd a második már jó a grúztól, de Fucsovics fogadása is jó, majd övé a pont, 30:40. Baszilasvili pedig befejezi, szépített. 2:1

2. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT

Egy rendkívül hosszú labdamenettel indul a gém, Fucsovics hosszúra üti, semmi 15. Aztán jön egy rossz szerva, a második már jó, de elég óvatos, a grúz simán visszaadja, majd irányítja a játékot, Fucsovics pedig a hálóba üti, 0:30. A következő pont viszont a magyaré, sőt az egyenlítés is megvan pillanatok alatt, 30:30. Baszilasvili ismét előnybe kerül, Fucsovics ismét egalizál, 40:40. Aztán jön egy „ki nem kényszerített hiba” a grúztól, Fucsovics először előnyben a játékban, s innen be is húzza a jó szerva után. 2:0

1. JÁTÉK – BASZILASVILI ADOGAT

És a grúz alaposan bekezd, semmi 40-nel nyit Fucsovics ellen. A következő két labdamenet viszont az MTK teniszezőjéé, 30:40. És aztán az egyenlítés is összejön a gémen belül, 40:40. A következő pont viszont ismét Baszilasvilié, aztán Fucsovics ismét egálra hozza, üt egy remek keresztet, ezzel nála az előny, és brékeli is a grúzt! 1:0

Fucsovics Márton (Fotó: MTSZ, Zádor Péter, archív)
Fucsovics Márton (Fotó: MTSZ, Zádor Péter, archív)

ELŐZMÉNYEK

A csütörtöki sorsoláson kiderült, hogy a magyar játékos idén ötödször is összecsap grúz riválisával, aki ellen 3/1 a győzelmi mérlege. Februárban Rotterdamban kemény pályán és áprilisban Monte-Carlóban salakon az MTK játékosa bizonyult jobbnak, májusban a római salakon a szintén 27 éves Nikoloz Baszilasvili nyert, majd júniusban a stuttgarti füves pályás viadalon ismét Fucsovics győzött.

Továbbjutás esetén a Davis-kupa-válogatottba szeptemberben visszatérő Fucsovicsra a 34 esztendős cseh Tomás Berdych vagy egy selejtezős ellenfél vár a 64 között. A magyar éljátékos tavaly az első fordulóban négyszettes csatában maradt alul a későbbi bajnok Novak Djokoviccsal szemben New Yorkban.

Fucsovics egyébként a friss (ma kiadott) világranglistán egy helyet javítva a 64.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Klein Ron.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik