MTI 2018.09.10 00:21 Frissítve: 2018.09.10 11:06

US Open: Ez van, ez is jó eredmény! – Babos

Amint arról beszámoltunk, Babos Tímea a francia Kristina Mladenoviccsal az oldalán döntő szett tiebreakben kikapott az ausztrál Ashleigh Barty, CoCo Vandeweghe duótól az amerikai nyílt teniszbajnokság női párosának döntőjében. A magyar lány a döntő után csalódottan nyilatkozott.

Babosék szettelőnyről veszítették el a US Open döntőjét (Fotó: MTI)

 

„Nem egyszerű ilyenkor nyilatkozatot adni, rögtön a döntő után. Szerintem fantasztikus meccs volt, amelyen rengeteg esélyünk volt. Sajnálom, hogy így sikerült” – nyilatkozta honlapján a mérkőzést követően Babos Tímea.

A második szett végéről azt mondta, „picit túlizgulta”, noha addig nagyon jól játszott. A döntő játszmáról megjegyezte, pozitív, hogy ott az ellenfél vezetett és ők jöttek vissza brékhátrányból.

„Természetesen rettentően sajnálom a rövidítést, az utolsó pár pont nem úgy alakult, ahogyan szerettük volna" - így a 19 páros tornagyőzelemnél tartó Babos, aki döntős szerepléséért partnerével együtt 350 ezer dollárt (98 millió forint) kapott. „Ez van, szerintem ez is jó eredmény” – fűzte hozzá.

US OPEN
NŐI PÁROS, DÖNTŐ

Barty, Vandeweghe (ausztrál, amerikai, 13.)–Babos, Mladenovic (magyar, francia, 2.) 3:6, 7:6 (7–2), 7:6 (8–6).

2019.06.12 08:51:46

Tenisz KLEIN RON

„Annyira jól játszottak Kikivel az egész versenyen, hogy szakmailag azt mondtam, ezt nem veszíthetik el.”

2019.06.12 01:47:50

Tenisz KLEIN RON

NS-VÉLEMÉNY. Néha úgy fitymálják le az eredményeit, mintha tobzódnánk Grand Slam-bajnokokban.

2019.06.09 13:15:40

Tenisz KLEIN RON (Párizs), KZS (Budapest)

A spanyol világklasszis négy játszmában győzte le az osztrák Dominic Thiemet.

2019.06.09 11:20:10

Tenisz KLEIN RON (Párizs), KTI (Budapest)

A magyar teniszező a nyolcadik GS-tornadöntőjén a második győzelmét érte el – ezúttal is Mladenovic oldalán.

2019.06.08 14:46:55

Tenisz HARMATH ÁKOS (közvetítés), KLEIN RON (Párizs)

Az ausztrál teniszező mindössze 70 perc alatt elsöpörte a 19 éves Markéta Vondrousovát.