US Open: dráma az elődöntőben - Peng sírva adta fel a meccset

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.05. 22:21
null
Szívszorító pillanatok – Peng Su-aj aligha számított arra, hogy így ér véget élete első Grand Slam-elődöntője (Fotók: Reuters)
Az amerikai nemzetközi teniszbajnokság női egyesének elődöntőjében Peng Su-aj 7:6, 4:3-as hátrányban feladni kényszerült a küzdelmeket a tizedik helyen kiemelt Caroline Wozniacki ellen. A pályafutása legnagyobb sikerét elérő kínai hölgy tolókocsiban hagyta el a pályát. A címvédő Serena Williams esélyt sem adott az orosz Jekatyerina Makarovának, így egy győzelemre került pályafutása hatodik US Open-sikerétől.

Az első játszmában a 28 éves Peng kétszer is elvette a 2009-es döntős adogatását, aki azonban mindkét alkalommal rögtön visszabrékelt, így – bár a kínai adogathatott a szettért – következett a rövidítés. A tie-breaket Peng kezdte jobban, de a dán hölgy a folytatásban hét egymást követő labdamenetet nyert meg, ezzel szettelőnybe került.

A második játszmában ismét Peng brékelt először, ám sokáig ezúttal sem tudott lépéselőnyben maradni, sőt 0:2 után Wozniacki fordított, és 4:3-as előnyre tett szert, amikor újfent ő szervált.

INDIAI, BRAZIL SIKER VEGYESPÁROSBAN

A vegyespárosok versenye a Sania Mirza, Bruno Soares kettős győzelmével zárult. Az első helyen kiemelt indiai, brazil duó a döntőben 6:1, 2:6, 11–9-re verte meg az Abigail Spears, Santiago González (amerikai, mexikói) párost, amely tavaly is elveszítette a finálét. A vegyespárosok versenyében sorozatban a harmadik évben nem volt amerikai győztes, erre legutóbb 1990 és 1993 között volt példa.

A szívszorító pillanatok a második szett nyolcadik játékában érkeztek el. A pályafutása legemlékezetesebb versenyét produkáló, első Grand Slam-elődöntőjén érdekelt kínai bréklabdához jutott, de a térdéhez kapott és ápolást kért. Kezdetben egy hétköznapi görcsre lehetett gyanakodni, később azonban kiderült, nagyobb a baj.

A kínai hölgy pityeregve tért vissza az öltözőfolyosóról, és bár mindent megtett, hogy folytatni tudja a játékot, végül be kellett látnia, hogy még egy US Open-elődöntőben sem érdemes erőltetni azt, ami nem megy.

Peng térdre zuhant, úgy tűnt, már a vállát is fájlalja, végül többek támogatásával, és tolószékben hagyta el a pályát. Természetesen a szurkolók és Wozniacki is vastapssal búcsúztatta.

A háttérbe szorult dán hölgy másodszor jutott Grand Slam-tornán döntőbe – másodszor is New Yorkban –, de 2009-ben két szettben kikapott a belga Kim Clijsterstől. Vasárnap Serena Williams ellen ismét szerencsét próbálhat a korábbi világelső, aki sorozatban hatodszor verte meg Penget. Érdekesség, hogy az ezt megelőző összecsapásukat is feladta az ázsiai játékos.

Serena Williams 8. US Open-döntőjére készülhet
Serena Williams 8. US Open-döntőjére készülhet

A címvédő Serena Williams játszi könnyedséggel 6:1, 6:3-ra győzte le a 17. helyen kiemelt Jekatyerina Makarovát, így sorozatban negyedszer jutott be a fináléba.

Az ötszörös bajnok amerikai győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben, hiszen a játék minden elemében felülmúlta az idei US Openen egyébként kiváló teljesítményt nyújtó orosz játékost.

Az amerikai hölgy az első játszmában kétszer, a másodikban háromszor vette el ellenfele adogatását, így az is bőven belefért a sikerhez, hogy a meccs hajrájában egyszer elbukja a szervagémjét.

Az orosz teniszezőnél négyszer több nyerőt (6, illetve 24) ütő Williams sorozatban negyedszer jutott be a US Open döntőjébe, míg a Makarova elleni örökmérlegét 4–1-re módosította.

A fináléig vezető úton Serena játszmát sem veszített, sőt nem volt olyan szett, amikor háromnál több játékot nyert volna mindenkori riválisa.

A fiatalabbik Williams-lány pályafutása során 18. alkalommal nyerhet Grand Slam-tornát, de ehhez a magyar idő szerint vasárnap esti döntőben két vállra kell fektetnie Wozniackit.

A juniorok női párosversenyének elődöntőjében Stollár Fanny a brit Maia Lumsden oldalán két szettben (6:3, 6:3) kikapott a Vera Lapko, Tereza Miháliková (fehérorosz, szlovák) kettőstől.

US OPEN, NEW YORK (38 251 760 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Wozniacki (dán, 10.)–Peng Su-aj (kínai) 7:6, 4:3-nál Peng Su-aj feladta
S. Williams (amerikai, 1.)–Makarova (orosz, 17.) 6:1, 6:3
DÖNTŐ
S. Williams (amerikai, 1.)–Wozniacki (dán, 10.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik