US Open: Babos a sírból hozta vissza a mérkőzést

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.30. 19:51
null
Babos Tímea erőfeszítései nem voltak hiábavalóak (Fotó: AFP)
Babos Tímea 5:7, 6:3, 7:5-re nyert az osztrák Barbara Haas ellen az Amerikai nemzetközi teniszbajnokság (US Open) első fordulójában. A 31. helyen kiemelt magyar játékos az első szettet 5:2-es előnyről veszítette el, a harmadikban viszont 4:0-s hátrányból fordított.


Babos Tímea először volt kiemelt Grand Slam-versenyen, míg ellenfele, a 20 éves Barbara Haas most jutott első alkalommal főtáblára GS-tornán.

Az első szettben 5:2-re Babos vezetett, ám a világranglista-141. osztrák ezután sorozatban öt játékot nyert meg.

A második játszmában Babos ismét eljutott 5:2-es előnyig, és ekkor már nem engedte vissza ellenfelét, 6:3-mal egyenlített.

Barbara Haas a vártnál nagyobb ellenállást mutatott
Barbara Haas a vártnál nagyobb ellenállást mutatott
AZ ABLAK BÁNTA
Barbara Haas a WTA honlapjának tanúsága szerint hatévesen kezdett el teniszezni. Legkorábbi emléke a sportágról az, hogy a családi ház falát püföli a labdával, míg be nem töri az egyik ablakot.

A lélektani előny tehát elvileg nála volt, Haast ráadásul közben ápolni kellett (kapott egy kötést a bal combjára), az osztrák mégis elhúzott 4:0-ra a döntő szettben.

Jött azonban még egy fordulat, aminek mi örültünk, hiszen Timi 4:4-nél utolérte riválisát, és a kiélezett végjátékban ő volt a jobb. A 2 óra 43 perces mérkőzés után a második fordulóban Richel Hogenkamp vár rá. A világranglista 165. helyén álló 24 éves holland játékos a brit Heather Watsont búcsúztatta két szettben.

„Lényeg a lényeg, szó szerint a győzelem! – nyilatkozta a magyar játékos a babostimea.hu-nak. – Nagyon-nagyon örülök, hogy valahogy sikerült nyernem és kiküzdenem ezt a meccset! Nagyon nehéz volt, hiszen az első játszmát 5:2-ről veszítettem el, a döntő szettben pedig 0:4 is volt... Ez nagyon-nagyon nagy „fejjáték" volt. Persze voltak olyan dolgok, amelyek picit ellenem szóltak. Hiszen itt még sohasem nyertem egyesben meccset, most viszont kiemeltként olyan ellenfelem volt, akit le kellett győznöm. Ez nyomást jelentett, de mellettem szólt, hogy mégiscsak én vagyok a kiemelt, aki a 34. helyen áll. Ez a tudat pedig átsegített a holtpontokon. A nagy előnyről elveszített első szett után sikerült megnyernem a második játszmát, akkor megőriztem a vezetést. A döntő szett elején túl agresszívan, majd túl passzívan játszottam. Az ellenfelem pedig elég jól teniszezett... 0:4 volt, de hittem abban, hogy fogom bírni és még vissza tudom küzdeni magam. Az ellenfelem még sohasem volt olyan pozícióban, hogy meccset nyerjen Grand Slamen egy kiemelt ellen, bíztam abban, hogy megremeg a keze. Mindkettő valóra vált! Nagyon-nagyon boldog vagyok! Kaptam egy újabb lehetőséget arra, hogy a következő körben jobban játsszak. Ez egy picit hasonlít a cincinnati versenyre. Remélem, hogy a következő meccsemen már jobb leszek!”

Babos női párosban Jaroszlava Svedovával indul, az első fordulóban egy szabadkártyás amerikai duóval, Catherine Bellisszel és Julia Boseruppul találkoznak. Vegyes párosban az amerikai Eric Butorac lesz a partnere, aki ezen a US Openen fejezi be a pályafutását, és Babossal 2014-ben elődöntős volt a Roland Garroson. Ők a szintén amerikai Emina Bektas, Evan King kettős ellen kezdenek.

Fucsovics Márton a férfi egyes első fordulójában hétfőn három játszmában vereséget szenvedett a spanyol Nicolás Almagrótól.

IVANOVICS ÉS BOUCHARD IS KIESETT

Stan Wawrinka kaphatott volna Fernando Verdascónál könnyebb ellenfelet is az első fordulóban, de nem vesztett szettet a spanyollal szemben. Nisikori Kei ugyanakkor csak négy játszmában gyűrte le a 35 éves Benjamin Beckert, míg az idén Wimbledonban többek között Novak Djokovicsot búcsúztató Sam Querrey kikapott Janko Tipszarevicstől.

A hölgyeknél Ana Ivanovics a tavalyi évhez hasonlóan újra az első körben esett ki New Yorkban, és Eugenie Bouchard sem az év utolsó Grand Slam-tornáján talál vissza régi formájához, ő is kikapott.

US OPEN (46 303 400 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ

Babos (magyar, 31.)–B. Haas (osztrák) 5:7, 6:3, 7:5
S. Williams (amerikai, 1.)–Makarova (orosz)
V. King (amerikai)–Lottner (német) 7:6, 6:3
Larsson (svéd)–Knapp (olasz) 6:4, 6:2
Allertová (cseh)–Ivanovics (szerb, 29.) 7:6, 6:1
Vang Csiang (kínai)–Kaszatkina (orosz, 23.) 6:4, 2:6, 6:2
Svedova (kazah)–Arruabarrena (spanyol) 6:2, 6:3
Csang Suaj (kínai)–E. Perez (ausztrál) 6:1, 6:1
Stosur (ausztrál, 16.)–Giorgi (olasz) 7:5, 6:7, 6:1
Suárez-Navarro (spanyol, 11.)–Pereira (brazil) 6:0, 6:0
Jankovics (szerb)–Duque Marino (kolumbiai) 6:4, 6:1
Beck (német)–Podoroska (argentin) 7:6, 6:3
Vesznyina (orosz, 19.)–Kontaveit (észt) 7:6, 4:6, 6:3
Hogenkamp (holland)–Watson (brit) 6:2, 7:5
Safárová (cseh)–Gavrilova (ausztrál) 6:4, 6:4
Halep (román, 5.)–Flipkens (belga) 6:0, 6:2
Broady (brit)–Robson (brit) 6:7, 6:3, 6:4
Siniaková (cseh)–Bouchard (kanadai) 6:3, 3:6, 6:2
Garcia (francia, 25.)–Parmentier (francia) 4:6, 6:3, 6:4
Konjuh (horvát)–Bertens (holland, 20.) 6:3, 2:6, 6:4
Nara (japán)–Vögele (svájci) 6:0, 7:5
Bacsinszky (svájci, 15.)–Gyjacsenko (orosz) 6:1, 6:1
M. González (paraguayi)–Kovinics (montenegrói) 7:5, 6:2
Pavljucsenkova (orosz, 17.)–Chirico (amerikai) 6:1, 6:4
Gibbs (amerikai)–Krunics (szerb) 6:1, 6:0
Görges (német)–Wickmayer (belga) 6:3, 6:2

FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ
Carreno-Busta (spanyol)–Ivaska (fehérorosz) 6:0, 7:5, 6:2
Tipszarevics (szerb)–Querrey (amerikai, 29.) 7:6, 6:7, 6:3, 6:3
Ferrer (spanyol, 11.)–Dolgopolov (ukrán) 6:5-nél Dolgopolov feladta
Zeballos (argentin)–F. Mayer (német) 6:3, 6:4, 7:6
Dzumhur (bosnyák)–Tomic (ausztrál, 17.) 6:4, 6:3, 4:6, 7:6
A. Zverev (német, 27.)–Brands (német) 3:6, 6:1, 6:4, 7:6
D. Evans (brit)–Ram (amerikai) 6:2, 4:6, 7:5, 6:1
Giannessi (olasz)–Kudla (amerikai) 0:6, 6:4, 6:1, 1:6, 6:0
Wawrinka (svájci, 3.)–Verdasco (spanyol) 7:6, 6:4, 6:4
Nisikori (japán, 6.)–Becker (német) 6:1, 6:1, 3:6, 6:3
Hacsanov (orosz)–Fabbiano (olasz) 6:3, 6:3, 4:6, 6:3
Mathieu (francia)–C. Harrison (amerikai) 6:0, 6:2, 6:1
Mahut (francia)–Kohlschreiber (német, 25.) 6:3, 7:5, 1:0-nál Kohlschreiber feladta
Troicki (szerb)–Albot (moldovai) 5:7, 3:6, 6:4, 6:4, 7:6
Donaldson (amerikai)–Goffin (belga, 12.) 4:6, 7:5, 6:4, 6:0
López (spanyol, 16.)–Coric (horvát) 3:4-nél Coric feladta
Sousa (portugál)–Estrella (dominikai köztársaságbeli) 6:0, 6:1, 6:1
Chardy (francia)–Mmoh (amerikai) 6:4, 6:4, 6:1
Dimitrov (bolgár, 22.)–Cervantes (spanyol) 6:2, 6:4, 7:6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik