Tovább tart Sarapova rossz sorozata Miamiban

2012.03.31. 21:21
null
Radwanska öröme: Miamiban már idei második tornagyőzelmét aratta (Fotó: Reuters)
Címkék
Miami nem Marija Sarapovának való vidék: az orosz teniszező 7:5, 6:4-re kikapott a kemény pályás WTA-torna fináléjában a lengyel Agnieszka Radwanskától. A világranglistán második Sarapova – 2005, 2006 és 2011 után – már negyedszer maradt alul a miami verseny döntőjében.

 

Radwanska kiválóan teniszezett Miamiban, a torna során egyetlen szettet sem veszített – pedig többek között összecsapott Venus Williamsszel és Marion Bartolival is. Sarapova is félelmetes mutatókkal menetelt a döntőig, hiszen meccsenként ötször vette el ellenfelei adogatását.

Az első szettben a lengyel játékosnak két bréklabdát kellett hárítania 5:5-nél, ám nem remegett meg a keze. Nem úgy Sarapovának: az orosz teniszező adogatott 6:5-nél, s 0-ra veszítette el a gémet, így az első játszma Radwanskáé lett. A második szettben is volt lehetősége Sarapovának, hogy lebrékelje ellenfelét, ám nem tudott élni ezzel. Radwanska ellenben igen, a mérkőzéslabdánál Sarapova ki nem kényszerített hibát ütött, így a lengyel nyerte meg a találkozót – mintegy 72 perc eltelte után.

Meglepően sokat hibázott Sarapova a meccsen, hiszen 45 ki nem kényszerített hibát követett el, rengeteget a fonák oldalról. Ezzel szemben Radwanska mindössze tízet.

Sarapova tehát negyedszer sem tudott diadalmaskodni Miamiban, Radwanska pedig Dubai után idei második tornagyőzelmét aratta, pályafutása kilencedik WTA-tornasikerét.

WTA-TORNA, SONY ERICSSON OPEN, MIAMI
(4 828 050 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, DÖNTŐ
A. Radwanska (lengyel, 5.)–Sarapova (orosz, 2.) 7:5, 6:4
Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: negyedik lett a vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Egyéb egyéni
25 perce

„Óriási boldogsággal megyek majd Londonba” – Borbély András a PDC-vb-kijutásról

Egyéb egyéni
32 perce

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
36 perce

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
50 perce

Vargáék a Real Madridot, Orbánék a Man. Cityt fogadják, Isztambulban lép pályára a Liverpool – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
58 perce

A jégkorong-vb főszponzora átértékeli szerepvállalását az oroszok visszaengedése esetén

Jégkorong
1 órája

Urblík József: Remélem, megmutathatom, mit tudok

Magyar válogatott
1 órája

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
1 órája