Tenisz: „Szerencsétlen volt a szövetség kommunikációja”

CS. Z.CS. Z.
Vágólapra másolva!
2015.08.04. 11:53
null
A svájci csapat Eb-selejtező magyar résztvevői: Szintai Dávid, Gálfi Dalma, Stollár Fanny, Bondár Anna és Valkusz Máté. <br />Bondár kivételével büntetést kaptak a szövetségtől (Fotó: MTSZ Facebook)
Beszámoltunk róla, hogy az U18-as teniszező lányok bejutottak a csapat Európa-bajnokság franciaországi fináléjába, ám ott gyakorlatilag két legjobbjuk, Gálfi Dalma és Stollár Fanny nélkül játszanak, mert a két játékos fegyelmezési okokból kikerült a válogatottból.

 

A teniszszövetség korábban „nem sportemberhez méltó viselkedésükkel” indokolta Wimbledon junior bajnoknői, illetve a fiúk közül Szintai Dávid és Valkusz Máté „kizárását” (Szintai egyéves eltiltást is kapott). Pelva Gábor, az U18-as lánycsapat edzője lapunknak elmondta, a versenyzők sorozatosan nem tartottak be leírt szabályokat, ugyanakkor Richter Attila, a szövetség főtitkára hangsúlyozta, továbbra is támogatják a versenyzőket.

A Nemzeti Sport Online megkereste a másik felet is, honlapunknak elmondta véleményét az ügyben érintett Gálfi Dalma édesapja, Gálfi Tamás, aki elsősorban nem is a büntetés jogosságát, hanem annak módját, kommunikációját kifogásolta.

„Gyerekcsíny kategóriába tartozó fegyelmezetlenségekről beszélünk – avatta be a részletekbe honlapunkat Gálfi Tamás. – Késtek az indulásnál, fél órával később indultak el, mert nem csörgött az óra. Igen, ennek volt előzménye, közösen Fannyval, illetve a teniszező barátokkal az azt megelőző este volt először lehetőségük megünnepelni a korábbi sikereket. Dalma életében először maradt ki ilyen hosszan, soha korábban, elhiheti, nem ilyen életet él.”

„Ez volt az első fő probléma. A másik pedig, hogy nem volt hajlandó megcsinálni a válogatottbeli kondicionáló edzést. Ő az itthoni, edzői által előre összeállított program szerint készül, arra a napra pedig nem volt előírva kondis edzés, ezért azt mondta, hogy nem megy” – mondta az édesapa. Kérdésünkre hozzátette, az ügy hátterében nem Pelva és a „renitensek” személyes ellentéte húzódik, Dalma esetében egyszerűen arról van szó, hogy a hétköznapokon Temesvári Andreával és Barátosi Leventével készül, és az ő útmutatásukat tekinti alapvetésnek.

„Ezek a lányok egyéniségek, nem szürke eminenciások. Én úgy gondolom, ezért nyerhettek Wimbledonban. Ezt figyelembe kell venni. Ilyen cselekedetek minden osztálykiránduláson előfordulnak. A szövetség részéről el is fogadható a büntetés, fiatalok még, lehet példát statuálni, hogy többet hasonló ne forduljon elő. Ám a szövetség honlapján megjelent ködösítés rendkívül szerencsétlen volt” – mondta Gálfi.

Szerinte az ominózus cikk homályos megfogalmazásai csak arra volt jók, hogy súlyos vétségeket vizionáljanak mögéjük – miközben szó sem volt például alkoholról –, így arra alkalmasak, hogy megbélyegezzék a lányokat.

„Azt állítani róluk, hogy nem sportemberhez méltó módon viselkedtek és nem méltóak a válogatott mezre, nagyon durva kifejezés, miközben mindegyikük nagyon büszke rá, hogy a magyar színeket képviselheti” – fogalmazott Gálfi, aki lányával együtt bízik benne, hogy a jövőben sokszor lesz ezt alkalmuk bizonyítani.

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
5 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
20 órája

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
21 órája

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
22 órája

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
Tegnap, 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
Tegnap, 10:41

Bondár Anna 64. a teniszezők világranglistáján

Tenisz
Tegnap, 9:20

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49
Ezek is érdekelhetik