Tenisz: Stollár szerencsés vesztesként Roland Garros-döntőst vert

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.07.23. 19:52
null
Stollár Fanny bravúros győzelemmel kezdett a főtáblán Palermóban (Fotó: Koncz György, archív)
Stollár Fanny szerencsés vesztesként feljutott a palermói salakpályás tenisztorna főtáblájára, melynek első fordulójában három játszmában, 6:1, 3:6, 6:4-re legyőzte a korábbi Roland Garros-döntős olasz Sara Erranit.

 

A 20 éves magyar lány – aki ezt a hetet a WTA világranglistájának 224. helyén kezdte meg – a selejtezőben kezdte a palermói viadalt, az első fordulóban szombaton simán megverte (6:1, 6:2) az olasz Cristiana Ferrandót (355.), ám a második körben vasárnap három szettben kikapott (6:3, 3:6, 6:4) a szintén olasz Elisabetta Cocciarettótól (507.).

Stollár kedden tudta meg, hogy szerencsés vesztesként mégis pályára léphet a főtáblán – ahogy párospartnere, a spanyol Georgina García Pérez is –, s ez a hír olyannyira jó hatással volt rá, hogy az első szettben 6:1-re lemosta a 2012-es Roland Garros-döntős Sara Erranit (237.).

A második játszma (3:6) és a harmadik eleje (1:3) rémálomszerűen alakult, Stollár ugyanis sorozatban hatszor veszítette el az adogatását, 1:3, 0–40 után azonban nemcsak hárított három bréklabdát, hanem utána meg is fordította a mérkőzést, amelyet Errani végül kettős hibával veszített el (6:4).

„Óriási meglepetésként ért, hogy a főtáblán szerepelhetek – mondta Stollár Fanny a meccs után a Nemzeti Sport Online-nak. – Gyakorlatilag a tengerpartról mentem vissza játszani. Az első játszmában nagyon fel voltam dobódva, a másodikban viszont Errani kellemetlen játéka érvényesült. Nem jöttek a szerváim, emiatt nem is ment a tenisz. A harmadik szett elején sem, de 1:3, 0–40-nél volt egy sikeres röptém, amiből önbizalmat merítettem, ezért sikerült nyernem.”

Stollár hozzátette, nagyon jót tett az önbizalmának ez a győzelem, hiszen továbbra sincs edzője.

Errani az első adogatásainál a labdamenetek 57 százalékát (25/44), a másodiknál 13 (!) százalékát (3/23) nyerte meg. (Stollárnál ez a két adat 66, illetve 37 százalék.)

A magyar lány a második fordulóban a spanyol Paula Badosával (119.) csap össze.

FRISSÍTÉS! Stollár Fanny később a spanyol García Pérez oldalán párosban kikapott a Federica Bilardo, Dalila Spiteri olasz duótól.

WTA-TORNA, PALERMO (250 000 dollár, salak)
EGYES, 1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Stollár Fanny–Errani (olasz) 6:1, 3:6, 6:4
Bertens (holland, 1.)–Gorgodze (grúz) 6:0, 6:1
Cornet (francia, 2.)–Trevisan (olasz) 6:7 (5–7), 6:4, 6:1
Kuzmová (szlovák, 3.)–Cocciaretto (olasz) 6:4, 3:6, 6:3
Paolini (olasz)–Siegemund (német, 6.) 6:1, 6:4
Ferro (francia)–Sorribes Tormo (spanyol, 7.) 6:4, 7:5
Teichmann (svájci, 8.)–Gavrilova (ausztrál) 7:6 (7–3), 7:5
Friedsam (német)–Vögele (svájci) 6:2, 7:6 (8–6)
Begu (román)–Mrdeza (horvát) 7:5, 6:2
PÁROS, 1. FORDULÓ (a 8 közé jutásért)
Bilardo, Spiteri (olaszok)–García Pérez, Stollár (spanyol, magyar, 2.) 7:5, 2:6, 10–8

WTA-TORNA, JURMALA (250 000 dollár, salak)
1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Sevastova (lett, 1.)–Flink (orosz) 6:2, 6:1
Garcia (francia, 2.)–Kr. Plísková (cseh) 6:3, 6:7 (6–8), 7:6 (8–6)
Kalinyina (ukrán)–Siniaková (cseh, 3.) 4:6, 6:4, 6:1
Sztojanovics (szerb)–Szasznovics (fehérorosz, 4.) 4:6, 6:3, 6:4
Fett (horvát)–Maria (német, 7.) 6:4, 1:6, 6:4
Pera (amerikai)–Ostapenko (lett, 8.) 6:2, 6:1
Ivahnyenko (orosz)–Cirstea (román) 6:0, 6:4
Ormaechea (argentin)–Kucová (szlovák) 6:4, 4:1-nél Kucová feladta
Kawa (lengyel)–Bonaventure (belga) 2:6, 6:4, 6:1
Tig (román)–Raina (indiai) 6:2, 6:1
Paquet (francia)–Eraydin (török) 6:3, 7:5
Ribakina (kazah)–Han Hszin-jün (kínai) 6:1, 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik