Tenisz: Stollár Fanny kiemeltet vert Hollandiában

Vágólapra másolva!
2018.06.12. 13:48
Stollár Fanny bravúrral jutott a második fordulóba a hollandiai 's-Hertogenbosch városában zajló, füves pályás tenisztorna női versenyében.

A selejtezőből érkezett magyar játékos – aki 165. a világranglistán – kedden a 29. helyen álló Csang Suajjal csapott össze, és remekül kezdett az ötödik helyen kiemelt kínai ellen. Két brékkel 5:2-re meglépett, majd ugyan elvesztette az adogatását, de rögtön ismét elvette Csangét, ezzel besöpörte az első szettet.

A folytatásban a 19 éves Stollárnak már egyszer sem kellett bréklabdát hárítania, és a legjobbkor, 4:3-nál elvette riválisa adogatását, majd magabiztosan kiszerválta a meccset. A találkozó 53 percig tartott. Stollár a nyolcaddöntőben az amerikai Alison Riskével találkozik.

Stollár a délután folyamán párosban két szettben kikapott a cseh Renata Vorácová oldalán a hazai közönség előtt szereplő Arantxa Rus, Eva Wacanno duótól.

WTA-TORNA, 'S-HERTOGENBOSCH (250 000 EURÓ, FŰ)
1. FORDULÓ (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)

Stollár–Csang Suaj (kínai, 5.) 6:3, 6:3

KÉSŐBB:
PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ

Arantxa Rus, Eva Wacanno (holland)–Stollár Fanny, Renata Vorácová (magyar, cseh) 6:2, 6:0

Legfrissebb hírek

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
10 órája

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49
Ezek is érdekelhetik