Tenisz: Stollár először nyert WTA-főtáblás meccset külföldön

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.04. 20:41
null
Stollár Fanny első győzelmét aratta külföldi WTA-tornán főtáblás meccsen (Fotó: Földi Imre, archív)
A világranglista 282. helyén álló Stollár Fanny az ötödik meccslabdáját értékesítve két játszmában (6:3, 7:5) legyőzte az amerikai Asia Muhammadot (133.) a charlestoni salakpályás női tenisztorna főtáblájának első fordulójában. A 18 esztendős magyar hölgy a második körben a negyedik kiemelt orosz Jelena Vesznyinával találkozik.

 

Stollár az első játékban bréklabdát hárított, majd elvette a hozzá hasonlóan a selejtezőből érkező Muhammad szervagémjét, és 3:0-s vezetésre tett szert. Az ezt követő három gémet az amerikai lány nyerte meg (3:3), utána azonban ismét Stollár percei következtek, 5:3-as előnybe került, és 0–40-ről felállva, négy bréklabdát semlegesítve kiszerválta a játszmát (6:3).

A második szettben a magyar játékos 5:4-nél a mérkőzést adogathatott, el is jutott 40–0-ig – vagyis három meccslabdáig –, mégsem tudta befejezni a meccset. A következő játékban viszont Stollár ismét brékelt, és 6:5-nél már nem hibázott, összességében az ötödik meccslabdáját kihasználva megnyerte a mérkőzést (7:5).

A 18 éves magyar teniszező külföldi WTA-tornán először győzött a főtáblán, a következő körben pedig piszkosul nehéz feladat vár rá: azzal a Jelena Vesznyninával kerül szembe, aki a 14. helyen áll a világranglistán, és aki két héttel ezelőtt megnyerte a Premier kategóriás Indian Wells-i versenyt.

A mexikói Monterreyben zajló kemény pályás versenyen Babos Tímea könnyed győzelmet aratott az első körben.

WTA-TORNA, CHARLESTON (710 900 dollár, salak)
EGYES, 1. FORDULÓ
Stollár (magyar)–Muhammad (amerikai) 6:3, 7:5
Rodionova (ausztrál)–Tuan Jing-jing (kínai) 7:6, 6:1
Kucová (szlovák)–Soler Espinosa (spanyol) 5:7, 7:5, 7:6
Linette (lengyel)–Putyinceva (kazah, 12.) 4:6, 6:2, 6:4
Szakkari (görög)–Davis (amerikai, 14.) 7:5, 6:4
Barthel (német)–Brady (amerikai) 7:5, 6:4
Kaszatkina (orosz)–Kovinics (montenegrói) 6:1, 6:2
Rogers (amerikai)–Cepede (paraguayi) 6:7, 6:3, 7:6
Lucic-Baroni (horvát, 11.)–Krunics (szerb) 6:1, 4:6, 6:3
Begu (román, 10.)–Büyükakcay (török) 6:0, 6:0
Csang Suaj (kínai, 13.)–Doi (japán) 6:2, 6:1
Mattek-Sands (amerikai)–Kenin (amerikai) 6:4, 6:4
Errani (olasz)–Min (amerikai) 6:1, 6:1
Safárová (cseh, 15.)–Lepchenko (amerikai) 7:5, 6:7 (6–8), 6:3
Beck (német)–Chirico (amerikai) 6:0, 3:0-nál Chirico feladta
Stosur (ausztrál, 6.)–Jankovics (szerb) 6:1, 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik