Tenisz: Stollár 2:0, 40:0 után játékot sem nyert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.22. 17:09
Stollár Fanny számára nem jött össze az újabb bravúr a budapesti női tenisztornán: a világranglista 66. helyén álló, nyolcadik kiemelt német Annika Beck két szettben legyőzte őt.

Pedig jól indult a mérkőzés a 18 éves magyar lány számára, hiszen rögvest elvette ellenfele adogatását, és 2:0-nál a saját szervájánál 40:0-re vezetett. Ekkor azonban megtört valami, fogadóként labdamenetet sem nyert már a szettben, de adogatóként sem sokat (2:6).

A lejtmenet pedig nem akart véget érni, Beck a második szett elején gyorsan elhúzott 3:0-ra, és bár ekkor még úgy tűnt, meglehet fogadóként a szépítés, Stollár nem nyert játékot (0:6).

A lejtmenet pedig nem akart véget érni, Beck a második szett elején gyorsan elhúzott 3:0-ra, és bár ekkor még úgy tűnt, meglehet fogadóként a szépítés, Stollár nem nyert játékot (0:6).

„Nehéz volt pontot szerezni Beck ellen, egyáltalán nem fekszik a játékstílusa nekem – nyilatkozta a mérkőzés után Stollár. – Ezúttal nem volt erőm a húszütéses labdamenetekre. Remélem, csütörtökön egy jó meccset játszhatunk párosban Bukta Ágival Timi és Safárová ellen!”

WTA-TORNA, BUDAPEST (226 750 dollár, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ
Annika Beck (német, 8.)–Stollár Fanny 6:2, 6:0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik