Tenisz: Sarapova visszatéréséig bemutató meccset sem játszik

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.01.14. 16:18
Április végi hivatalos visszatéréséig még bemutató mérkőzéseket sem játszik Marija Sarapova, az ötszörös Grand Slam-torna-győztes orosz teniszező.

Döntéséről a sportolót képviselő ügynökség tájékoztatta a TASZSZ-t, megerősítve egyúttal, hogy a doppingvétséget követő eltiltása után az április 24-én kezdődő stuttgarti tornán kezdi újra versenyzői pályafutását Sarapova.

A német szervezők kedden jelentették be, hogy a volt világelső orosz teniszező szabadkártyát kap a salakpályás viadalra, amelyet amúgy 2012-ben, 2013-ban és 2014-ben is megnyert.

A nemzetközi sportági szövetség júniusban két évre eltiltotta Sarapovát meldonium használata miatt, a nemzetközi Sportdöntőbíróság azonban októberben 15 hónapra enyhítette a büntetését, így április 26-tól ismét versenyezhet.

Sarapova az elsők között bukott meg a 2015 decemberében tiltólistára került meldoniummal.

Doppingtesztje tavaly januárban, az ausztrál nyílt bajnokságon lett pozitív. Azzal védekezett, hogy a 2000-es évek közepén gyakran betegeskedett, magnéziumhiányt, szívritmuszavart állapítottak meg, és cukorbetegségre utaló jeleket találtak nála, a családjában előfordult cukorbetegség, ezért kezdett gyógyszereket szedni. Hangsúlyozta, nem tudta, hogy a készítmény, amelyet tíz évig szedett, tiltott anyagot tartalmaz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik