Tenisz: Sarapova győzött, így biztosan ott lehet Wimbledonban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.15. 17:30
Marija Sarapova győzelemmel mutatkozott be a római salakpályás tenisztorna női versenyében, ezzel biztossá vált, legalább a kvalifikációban elindulhat a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon.


A korábbi világelső, aki április végén tért vissza doppingügye miatti 15 hónapos eltiltásából, korábban az elődöntőig jutott Stuttgartban, Madridban viszont a második körben búcsúztatta őt a kanadai Eugenie Bouchard.
A korábbi világelső, aki április végén tért vissza doppingügye miatti 15 hónapos eltiltásából, korábban az elődöntőig jutott Stuttgartban, Madridban viszont a második körben búcsúztatta őt a kanadai Eugenie Bouchard.

A háromszoros római bajnoknő jelenleg a 211. helyen áll a világranglistán, mostani, Christina McHale elleni sikerével pedig biztosan előre jön a legjobb 184 közé, ami már biztos indulást jelent számára az év harmadik Grand Slam-tornájának selejtezőjében.

Amennyiben Sarapova eljut az elődöntőig a római tornán, annyi pontot szerez, hogy szinte biztosan a főtábla résztvevője lesz Wimbeldonban, ahol 2004-ben pályafutása első nagy tornáját nyerte.

A Wimbledonban alanyi jogon indulók listáját a jövő hétfői világranglista alapján hirdetik ki.

Sarapova a római verseny következő fordulójában az idei Australian Openen elődöntős horvát Mirjana Lucic-Baronival játszik, akit egy hete, Madridban legyőzött.

ATP ÉS WTA-TORNA. ROMA (féfiak: 5.4 millió euró, nők: 2.4 millió euró, salak)
FÉRFIAK
1. forduló (a 32 közé jutásért)
Del Potro (argentin)–Dimitrov (bolgár, 10.) 3:6, 6:2, 6:3
Mayer (német)–Monteiro (brazil) 6:4, 6:2
Edmund (brit)–Sousa (portugál) 6:3, 6:4
Almagro (spanyol)–Seppi (olasz) 7:6 (8–6), 6:3
Berlocq (argentin)–Haase (holland) 6:3, 7:5
Troicki (szerb)–Napolitano (olasz) 7:6 (7–1), 6:2
Goffin (belga, 9.)–Bellucci (brazil) 6:7 (5–7), 6:3, 6:4
Bedene (brit)–Mager (olasz) 6:7, (3-7), 6:4, 3:0-nál Mager feladta
Querrey (amerikai)–Pouille (francia, 11.) 7:6 (8–6), 7:6 (10–8)
Berdych (cseh, 12.)–M. Zverev (német) 7:6 (9–7), 6:4
Struff (német)–Tomic (ausztrál) 6:7 (8–10), 6:1, 6:4

NŐK
1. forduló (a 32 közé jutásért)
Vang Csiang (kínai)–Vesznyina (orosz, 11.) 6:2, 6:4
Pavljucsenkova (orosz, 12.)–Stosur (ausztrál) 6:4, 6:7 (5–7), 6:1
Cornet (francia)–Errani (olasz) 6:3, 6:4
Jankovics (szerb)–Riske (amerikai) 6:3, 6:3
Garcia (francia)-Vekic (horvát) 7:6 (7–2), 3:6, 7:6 (8–6)
Barthel (német)–Peng Su-aj (kínai) 6:1, 3:6, 6:3
Curenko (ukrán)–Chiesa (olasz) 7:5, 6:2
Lucic-Baroni (horvát, 16.)–Safárová (cseh) 7:5, 4:6, 6:3
Sarapova (orosz)–McHale (amerikai) 6:4, 6:2
Putyinceva (kazah)–Puig (Puerto Rico-i) 6:2, 7:5
Siniaková (cseh)–Csang (kínai) 5:7, 6:3, 7:6 (8–6)
Strycová (cseh, 14.)–Kaszatkina (orosz) 4:6, 4:3-nál Kaszatkina feladta
Siegemund (német)–Oszaka (japán) 6:2, 6:4
Babos Tímea várhatóan kedden lép pályára a svájci Bacsinszky Tímea ellen.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik