Tenisz: Piros Zsombor feladta a pozsonyi selejtezőjét

Vágólapra másolva!
2019.11.04. 11:12
null
Piros sérülés miatt feladta a pozsonyi tornát (Fotó: Zádor Péter)
A 114 ezer euró összdíjazású pozsonyi ATP-torna selejtezőjében a világranglistán 414. helyen álló Piros Zsombor a második játszmában feladta a 258. helyen rangsorolt cseh Zdenek Kolár elleni mérkőzését, így búcsúzott a további küzdelmektől.

Piros Zsombor számára nem tartott sokáig a pozsonyi ATP-torna: az első játszmát 6:4-re elvesztette, a másodikban pedig 3:0-s hátrányban feladta a cseh Zdenek Kolár elleni selejtezős mérkőzését, így elbúcsúzott a küzdelmektől.

A Magyar Teniszszövetség hivatalos Twitter-csatornájának bejegyzése szerint Piros lábsérülés miatt lépett vissza a meccstől – amelynek első szettjében 4:3-as vezetése mellett még Kolár bokáját kellett ápolni.

A pozsonyi verseny 1. fordulójában Balázs Attila hétfőn várhatóan 18.30-tól lép pályára Szerhij Sztahovszkij ellen, míg Valkusz Máté körülbelül 19.00 órakor kezd Kimmer Coppejansszal. Fucsovics Márton a viadal második kiemeltjeként erőnyerő, csak a második fordulóban kezdi a szereplést.

ATP-CHALLENGERTORNA, POZSONY (114 ezer euró, kemény pálya)
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
Zdenek Kolár (cseh)–Piros Zsombor 6:4, 3:0 – Piros feladta

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik