Tenisz: nincs meg a 10., Federer kikapott a hallei döntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.24. 15:24
null
Borna Coric másodszor, füvön először nyert ATP-tornát (Fotó: AFP)
Roger Federer 7:6, 3:6, 6:2-re kikapott a horvát Borna Corictól a hallei füves pályás tenisztorna döntőjében, így nem sikerült tizedszer is megnyernie a versenyt, ráadásul hétfőn elveszíti a világelsőségét.

 

Federer és Coric ezt megelőzően kétszer találkozott egymással, mindkét kemény pályás meccsüket a svájci nyerte. Idén az Indian Wells-i Masters-torna elődöntőjében szetthátrányból nyert Federer (5:7, 6:4, 6:4).

A világelső a hallei fináléban is játszmahátrányba került, miután az első szettet rövidítésben 8–6-ra elveszítette, azok után, hogy 6–4-nél elpuskázott két játszmalabdát. A második felvonásban Federer javított, 4:3-nál az egész meccset tekintve a negyedik bréklabdáját már kihasználta, majd kiszerválta a szettet (6:3).

A döntő játszmában 2:2 után már csak Coric nyert gémet, az utolsó játékban a svájci több könnyű ütést is elrontott, hozzásegítve ezzel a 21 éves horvátot a második ATP-tornagyőzelméhez.

A találkozó 2 óra 6 percig tartott.

Federernek így megszakadt a 20 meccses füves pályás győzelmi sorozata, és mivel nem sikerült megvédenie a címét Halléban – ahol az eddigi 12 döntőjéből kilencet nyert meg –, elveszíti a világelsőséget, amelyet ismét Rafael Nadal vesz át. Ebben a naptári évben már hatodszor történik változás a világranglista élén, ami a legtöbb 1999 óta, amikor nyolcszor cserélődött a világelső személye.

ATP 500-AS TORNA, HALLE (1 983 595 euró, fű)
EGYES, DÖNTŐ
Coric (horvát)–Federer (svájci, 1.) 7:6 (8–6), 3:6, 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik