Tenisz: nem lesz torna idén Budapesten, a szövetség Márky Jenőt okolja

Vágólapra másolva!
2019.04.08. 17:23
A Magyar Teniszszövetség (MTSZ) szerint nagy kárt okozott a magyar tenisz nemzetközi megítélésének Márky Jenő jogtulajdonos azzal, hogy a női versenyeket szervező WTA nem adott engedélyt a tornája magyarországi megrendezésére az idén.

„Sajnálattal értesült az MTSZ a WTA elnökségének szombati döntéséről, hogy nem engedélyezte Márky Jenő jogtulajdonos számára, hogy 2019-ben Románia helyett Magyarországon rendezze meg a tornáját” – olvasható az MTI-hez hétfőn eljuttatott állásfoglalásban, amely hangsúlyozza, Márky Jenő úgy tett vállalást a kormány felé a verseny 2019-es Budapestre hozataláról, hogy arra nemcsak semmilyen előzetes jóváhagyása nem volt a végső döntést hozó WTA-tól, még csak informálisan sem jelezte szándékát, ahogyan nem egyeztetett az MTSZ-szel és az egyéb érintett szereplőkkel sem.„Sajnálattal értesült az MTSZ a WTA elnökségének szombati döntéséről, hogy nem engedélyezte Márky Jenő jogtulajdonos számára, hogy 2019-ben Románia helyett Magyarországon rendezze meg a tornáját” – olvasható az MTI-hez hétfőn eljuttatott állásfoglalásban, amely hangsúlyozza, Márky Jenő úgy tett vállalást a kormány felé a verseny 2019-es Budapestre hozataláról, hogy arra nemcsak semmilyen előzetes jóváhagyása nem volt a végső döntést hozó WTA-tól, még csak informálisan sem jelezte szándékát, ahogyan nem egyeztetett az MTSZ-szel és az egyéb érintett szereplőkkel sem.

„Márky Jenőnek tudnia kellett, hogy az eljárásrend miatt valószínűtlen a WTA jóváhagyása, mégis erről biztosította a kormányzatot, és bejelentette a verseny hazahozatalát. A WTA mostani döntése a teniszélet azon szereplőit is kellemetlen helyzetbe hozta, akik nyílt levélben álltak ki a torna szakmailag egyáltalán nem megfelelően előkészített hazahozatala mellett” – áll a közleményben.

„Az MTSZ ugyanakkor a kormányzati szándékkal összhangban az elmúlt hetekben mindent megtett annak érdekében, hogy ne ütközzön akadályba Márky Jenő tornájának magyarországi megrendezése. Így március 6-án visszalépett a mallorcai WTA-torna jogtulajdonosával kötött feltételes szerződéstől, amely a füves pályás Mallorca Open jogának megvásárlását és 2020-tól a magyarországi megrendezését szolgálta volna, ám amely ugyanakkor sohasem lépett hatályba”.

Az állásfoglalás szerint a hazai WTA-versenyekről hozott kormányzati döntést követően az MTSZ tárgyalásokat kezdeményezett a mallorcai verseny tulajdonosával. Hosszas egyeztetéseket követően végül az eladó állt el a szerződéstől, és a hatályba lépési feltételekre adott határidő lejárata előtti visszalépés egyben azt jelenti, hogy nincs kártérítési kötelezettsége az MTSZ-nek.

Márky Jenő az MTSZ szerint a Mallorca Open jogtulajdonosának levelet küldött, amelyben a szövetség jó hírének rontása mellett azt kérte, hogy ha van kártérítési igényük, azt még mindenképp az április 16-i MTSZ-közgyűlés előtt hozzák nyilvánosságra.

„Ezzel a kérésével lényegében a közgyűlést és a hazai teniszközvéleményt próbálta manipulálni Márky Jenő. A Mallorca Open jogtulajdonosa visszautasította a kérését, kijelentette, hogy az MTSZ-t tartják a partnerüknek, és a válaszlevelére rácsatolta az MTSZ vezetőit is. Utóbbiak így szereztek tudomást Márky Jenő akciójáról, amelyről vélhetően a vele egy platformon lévők is tudhattak. Mint közismert, Markovits László és Temesvári Andrea, illetve támogatóik több esetben támadták az MTSZ-t azzal, hogy szerintük hatalmas kártérítést kell fizetnie a szövetségnek a füves torna meg nem rendezése miatt. A jogtulajdonos válaszlevele ugyanakkor megmutatta, hogy ez a támadásuk is teljesen alaptalan volt, egyben megerősítette a szövetség korábbi állításait” – közölte az MTSZ.

A szövetség kiemelte, messzemenőkig támogatja a kormány szándékát, hogy Magyarországon rendezzenek WTA-tornát, miközben szakmailag továbbra is az olyan megoldásokat látja indokoltnak és anyagilag kifizetődőnek, amelyek értelmében az állam megveheti vagy kedvező feltételekkel hosszú távon bérelheti a versenyjogot, máskülönben nincsen ráhatása a jogtulajdonos döntéseire a későbbiekben, így a jogtulajdonos részére ez egy kötelezettségek nélküli állami támogatást jelent.

„Az MTSZ fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy tavaly azért kezdett el egy füves pályás WTA-torna jogának megszerzésén és Magyarországra hozatalán dolgozni, mert az évek óta februárban a BOK Csarnokban rendezett torna rendezési joga az idei verseny után lejárt. Emellett kinyilvánított kormányzati szándék volt egy ilyen torna hazai rendezése és jogának megszerzése, és a szövetség ezt a lehetőséget szakmai szempontból értékesnek, hasznosnak és színvonalasnak tartotta. A jelenlegi helyzetben az MTSZ felajánlja azonnali segítségét az Emmi-nek, hogy a kormányzati szándékot támogatandó mielőbb találjanak olyan megoldást, amely abban segít, hogy továbbra is legyen WTA-torna Magyarországon” – zárul az állásfoglalás.

Márky Jenő reagált megkeresésünkre, és megerősítette információnkat: semmiféle hivatalos értesítést sem kapott a WTA döntéséről, tovább tárgyal a női tornákért felelős szervezettel, legközelebb egy telefonos konferencia keretében egyeztetnek. Márky hozzátette, amint hiteles információkkal rendelkezik, azonnal tájékoztatja a közvéleményt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik