Tenisz: Nadal kétszettes vereséget szenvedett Sanghajban

Vágólapra másolva!
2011.10.13. 15:19
null
Így örült Florian Mayer élete legnagyobb sikerének (fotó: Action Images)
A világranglistán 2. helyen álló spanyol Rafael Nadal két szettben vereséget szenvedett a német Florian Mayertől a Sanghajban zajló ATP-torna nyolcaddöntőjében.

 

Nadalnak ez volt a 13. veresége ebben az évben, és bár formájára nem lehet különösebb panasz, jelzésértékű, hogy a Roland Garros óta nem nyert tornát, és az utóbbi időben azért be-becsúsznak neki nem várt vereségek, mint Cincinnatiben az amerikai Mardy Fishtől vagy a montreali első körben a horvát Ivan Dodigtól. Sanghaji tornája azért sem sikerült különösebben, mert ezúttal párosban is indult, ám Marc López oldalán az első fordulóban szintén vereséget szenvedett.

„Mayer nagyon jól játszott, én pedig egyáltalán nem. Úgy éreztem, hogy alapvonalról nem játszok rosszul, de az adogatás-fogadásaim, különösen az első szervájánál csapnivalóak voltak. Az egész találkozón mindössze négy pontot nyertem az első adogatásai után. Így egyáltalán nem számolhattam azzal, hogy nyerek, hiszen jól adogató játékos, aki nagyon jól fogad és röptézik is” – ecsetelte veresége okait Nadal.

„Nagyszerű érzés legyőzni őt – mondta boldogan a 28 éves Mayer, aki az elmúlt hónap végén Bukarestben nyerte meg első ATP-versenyét. – Nadal hihetetlenül nagy küzdő, így bizonyosan ez a legnagyobb sikerem a karrierem során, még szinte el se hiszem. De a torna folytatódik, és most a hét hátralévő napjaira kell koncentrálnom.”

SHANGHAI ROLEX MASTERS, SANGHAJ, ATP 1000
(3.24 millió dollár összdíjazás, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ
F. Mayer (német, 15.)–Nadal (spanyol, 1.) 7:6, 6:3
López (spanyol)–Berdych (cseh, 6.) 6:4, 6:4
KORÁBBAN
Ferrer (spanyol, 3.)–Ferrero (spanyol) 1:6, 7:5, 6:2
Roddick (amerikai, 10.)–Almagro (spanyol, 7.) 6:3, 6:4
Dolgopolov (ukrán, 12.)–Tomic (ausztrál) 5:7, 6:1, 6:0
Nisikori (japán)–Giraldo (kolumbiai) 7:6, 4:6, 6:3
Ebden (ausztrál)–Simon (francia, 8.) 6:2, 2:6, 7:6
Murray (brit, 2.)–Wawrinka (svájci, 13.) 6:4, 3:6, 6:3
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
F. Mayer (német, 15.)–López (spanyol)
Ferrer (spanyol, 3.)–Roddick (amerikai, 10.)
Dolgopolov (ukrán, 12.)–Nisikori (japán)
Ebden (ausztrál)–Murray (brit, 2.)
Legfrissebb hírek

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13

„Edzéseken már sikerült megszorongatnom őt” – Marozsán a Medvegyev elleni mérkőzés előtt

Tenisz
2025.10.16. 14:11

Marozsán Fábián bejutott a negyeddöntőbe az almati tenisztornán

Tenisz
2025.10.15. 17:41

Fucsovics kétjátszmás győzelme után készülhet az első kiemeltre

Tenisz
2025.10.15. 17:05
Ezek is érdekelhetik