Tenisz: Még nem volt idő ünnepelni – Babos Tímea

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.02.05. 09:51
null
Babos Tímea (jobbra) és Kristina Mladenovic (Fotó: AFP)
Még nem ünnepelte meg sikerét Babos Tímea, aki pénteken a francia Kristina Mladenoviccsal megnyerte az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság női páros versenyét.

 

„Nálunk hagyományosan nincs idő ünnepelni, ez most sem volt másként, másnap reggel a 6 órás géppel indultunk haza. Mindketten egy öthetes túrán vagyunk túl, de Kristina eljön a jövő heti, szentpétervári tornára is, így biztosan lesz még idő az ünneplésre" – mondta az M4 Sport szerda reggeli Sporthíradójában a háromszoros Grand Slam-bajnok.

A melbourne-i fináléra visszatekintve a 26 éves játékos úgy vélekedett, hogy jóval nehezebb volt, mint a 6:2, 6:1-es eredmény sugallná.

„A sencseni világbajnokság döntője után számíthattunk rá, hogy nehéz meccs lesz, és ellenfelünk tényleg jól játszott, az első szettben bármi megtörténhetett volna. Kristinával egyéniben mind a ketten kikaptunk az első fordulóban, és ilyenkor nehéz arra koncentrálni, hogy mi még nyerhetünk itt egy Grand Slamet” – fejtette ki Babos, aki a siker titkát kettejük jó kapcsolatában látja.

A válogatott szereplésről a soproni teniszező közölte: nagyon szeret magyar színekben játszani, és várja már a budapesti Fed-kupa-döntőt.

„Idei célom, hogy a Fed-kupában és az olimpián is szerepeljek. London és Rio is nagy élmény volt, és óriási dolog a számomra, ha sportfanatikusként drukkolhatok a helyszínen a magyaroknak. Remélem, Tokióban egyesben, párosban és vegyes párosban is pályára léphetek” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Babos Tímeáék tornagyőzelemmel hangoltak a világbajnokságra

Tenisz
1 órája

Tenisz: Babosék párosa döntőbe jutott Tokióban

Tenisz
21 órája

Döntés a rövidítésben, Babos Tímeáék bejutottak az elődöntőbe Tokióban

Tenisz
2025.10.24. 12:57

Tokiói tenisztorna: Babosék a negyeddöntőben

Tenisz
2025.10.22. 10:33

Babos Tímeáék szettelőnyről elbukták a ningpói döntőt

Tenisz
2025.10.19. 10:41

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Tenisz: Babosék elődöntősök Ningpóban

Tenisz
2025.10.16. 11:43

Babosék sikerrel vették az első fordulót Ningpóban

Tenisz
2025.10.13. 08:50
Ezek is érdekelhetik