Tenisz: Marozsán újabb nagy skalpot gyűjtött be, Fucsovics búcsúzott Sanghajban

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.10.08. 11:47
null
Marozsán Fábián Alex de Minaur után Dusan Lajovicsot is legyőzte, a 16 között pedig Casper Ruud lesz az ellenfele (Fotó: Getty Images)
Újabb bravúrral jutott a legjobb 16 közé a sanghaji ATP 1000-es tenisztorna férfi egyesében a 24. életévét október 8-án betöltő Marozsán Fábián, aki a 11. kiemelt Alex de Minaur után a világranglista-55. szerb Dusan Lajovicsot is legyőzte, Fucsovics Márton viszont Felix Auger-Aliassime legyőzése után nem tudott újabb meglepetést okozni, miután szettelőnyről kapott ki a világranglista 21. helyén álló argentin Francisco Cerúndolótól.

 

A világranglista 91. helyén álló magyar a De Minaur elleni győzelem után lapunknak arról beszélt, óriási ajándék és nagy skalp lenne számára a szerb rivális elleni siker, így teher nélkül léphetett pályára, és ezt remek kezdéssel bizonyította.

Marozsán saját szerváinak megnyerése mellett semmire, majd 15-re is brékelt, és így ellépett 5:0-ra. Ezután hiába volt három brék- és ezzel együtt három játszmalabdája is, nem tudott élni vele, sőt Lajovics még egygémnyi hátrányt is ledolgozott, de Marozsán 6:3-mal került szettelőnybe.

Lendülete pedig a folytatásban is kitartott, hiszen a második játszmát is brékkel kezdte, majd a végén – harmadik brék- és meccslabdáját értékesítve – még egyszer elvette Lajovics szerváját, így Marozsán 6:3, 6:3-as sikerrel gyűjtött be újabb skalpot 1 óra 14 perces mérkőzésen.

A magyarra a nyolcaddöntőben újabb élversenyző vár, hiszen a nyolcadik kiemelt Casper Ruuddel csap össze.

Jól kezdte meccsét a világranglista 21. helyén álló argentin Francisco Cerúndolo ellen Fucsovics Márton is, aki az első szettben bár kevesebb győztest ütött, kevesebb hibát is vétett, ellenben fogadóként és adogatóként is több játékot nyert, egy brékkel pedig 6:3-mal lépett el.

A második, 45 perces játszma változatos játékot hozott, előbb az argentin nyerte semmire szerváját, majd Fucsovics tette ezt meg kétszer is. Ezután Cerúndolo egy brékkel 4:2-re húzott el, Fucsovics pedig hiába egyenlített, a szett hajrájában újabb adogatójátékot bukott, így döntő játszma várt a felekre.

A harmadik szettben pedig alaposan egymásnak feszültek a felek: Cerúndolo előbb adogatóként, majd fogadóként is megnyert egy-egy kilenc labdamenetből álló gémet, de 4:1-es előnyről sem tudta lezárni a meccset – Fucsovics egy bréknek is köszönhetően egyenlített (4:4).

A végjátékban viszont az argentin volt a pontosabb és közel két és fél órás mérkőzést nyert 3:6, 6:4, 7:5-re. Cerúndolo a nyolcaddöntőben a második kiemelt Danyiil Medvegyevet kiejtő amerikai Sebastian Kordával találkozik.

TENISZ
ATP 1000-ES TORNA, SANGHAJ (kemény pálya 8.8 millió dollár)
FÉRFI EGYES
3. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Marozsán–Lajovics (szerb) 6:3, 6:3
F. Cerúndolo (argentin, 20.)–Fucsovics 3:6, 6:4, 7:5

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik