Tenisz: Márky Jenő lemondatná az MTSZ vezetőségét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.02.06. 15:57
Márky Jenő szerdán benyújtotta a hivatalos amerikai fórumokon azokat a dokumentumokat, amelyekkel el szeretné érni, hogy a júliusi WTA-tornát Magyarországon rendezhesse meg.

A magyar szövetség múlt szombaton jelentette be, hogy nem tudja megrendezni a február 17-től 23-ra kiírt WTA-tornát. Márky Jenő, a Római Teniszakadémia (RTA) vezetője és a júniusi – 2014 óta Bukarestben zajló – salakpályás verseny jogtulajdonosa már vasárnap közleményben reagált a fejleményekre, és Richter Attilát, az MTSZ főtitkárát nevezte meg a kialakult helyzet felelősének.

Csütörtökön, az MTI-hez eljuttatott közleményében Márky kifejtette, hogy a főtitkárnak és a szövetség szakmai igazgatójának január 5-ig, a nevezés lezárultáig le kellett volna mondania a versenyt, mivel abban az esetben szerinte az IMG-t és a WTA-t terhelte volna a felelősség, amiért helyszín és adatlap nélkül indították el a verseny nevezését.

„Azzal, hogy ezt követően megnevezte a debreceni helyszínt anélkül, hogy foglalása illetve megállapodása lett volna, a felelősséget az MTSZ-re hárította. Úgy kötött hároméves megállapodást amerikai üzleti partnerével, hogy nem volt a magyar államtól és az MTSZ elnökségétől sem erre felhatalmazása, ezzel érthetetlen módon, személy szerint magára vállalta a felelősséget” – írta Márky Jenő.

Márky szerint a főtitkár a „törvénytelen, felelőtlen és hamis alapokon nyugvó üzleti megállapodással” a magyar kormányt akarta sarokba szorítani.

„Richter Attila mindezzel nemcsak a magyar teniszsportot hozta rendkívül nehéz helyzetbe, hanem a kormányzatot is belerángatta a kétes üzleti versenyébe" – tette hozzá Márky.

Hozzátette, az elmúlt időszakban kialakult válságos helyzet miatt a Magyar Teniszszövetség teljes vezetőségét fel kell függeszteni és válságkezelő ügyvezető kinevezésére van szükség.

A kormány tavaly határozatban adott támogatást Márky Jenőnek ahhoz, hogy a bukaresti viadalt visszaköltöztesse a magyar fővárosba, ám az erre vonatkozó kérvényét a WTA éppen a februári magyarországi viadal miatt utasította el. Ez utóbbi visszamondása után Márky Jenő szerdán benyújtotta a hivatalos amerikai fórumokon az eredeti dokumentumokat a WTA elutasító határozatának törlése érdekében. A július 13. és 19. között sorra kerülő torna jelenleg bukaresti helyszínnel szerepel a profi versenyeket szervező WTA naptárában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik