Tenisz: hétfőtől ismét Rafael Nadal a világelső

2013.10.05. 07:51
null
Nadalnak természetesen Kínában is vannak rajongói (Fotók: Reuters)
Azt már korábban tudni lehetett, hogy Rafael Nadal hétfőtől újra élre állhat a világranglistán, ha bejut a pekingi ATP-torna döntőjébe. Miután a mai elődöntőben a cseh Tomás Berdych sérülés miatt már az első szettben feladta a Nadal elleni meccset, a spanyol két nap múlva biztosan átveszi a vezetést a szerb Novak Djokovicstól, akivel egyébként a vasárnapi finálét vívja majd.

 

Hétfőtől világelsőként integethet
Hétfőtől világelsőként integethet

Nadal sorozatban 16. alkalommal győzte le Berdychet, ezzel 16–3-ra javította a cseh játékos elleni mérlegét, idei kemény pályás mutatója pedig 27–0-ra alakult. Pályafutása során harmadszor ugrik majd az élre, ez először 2008. augusztus 18-án sikerült neki, és 46 hétig maradt ott.

Második uralkodását 2010. június 7-én kezdte meg, Roger Federert letaszítva a trónról, és csak 56 hét múlva adta át a helyét Novak Djokovicsnak. Azóta egy négy hónapos periódust leszámítva – amikor újra Federer volt az első – végig a szerb hátát nézte a mezőny.

Döntőbe jutásával Nadal egy győzelemre került attól, hogy 2005 után ismét megnyerje a pekingi versenyt. Ellenfele a fináléban a Richard Gasquet-t legyőző Novak Djokovics lesz.

ATP 500-AS TORNA, PEKING (2 315 250 dollár, kemény pálya)
ELŐDÖNTŐ
Nadal (spanyol, 2.)–Berdych (cseh, 4.) 4:2-nél Berdych feladta
Djokovics (szerb, 1.)–Gasquet (francia, 5.) 6:4, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
2026.11.03. 10:47

Fejd a tehenet, és világsztár leszel!

Népsport
2026.11.03. 09:09

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
2026.11.01. 18:20

Bondár Anna a második fordulóban kiesett a kantoni tenisztornán

Tenisz
2026.10.29. 13:21

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19

Sinner az év végén Szaúd-Arábiában vesz részt egy bemutató tornán

Tenisz
2026.10.26. 21:52

Davis-kupa: a világelső Zverev is erősíti a németeket

Tenisz
2026.10.26. 18:02