Tenisz: Fucsovics hajszálnyira a sikertől a világranglista-4. ellen

Vágólapra másolva!
2017.10.27. 20:38
null
Fucsovics Márton a pénteki meccs első játszmájában (Fotó: AFP)
A selejtezőből induló Fucsovics Márton több mint három órán át tartó hatalmas csatában, három játszmában (7:6, 5:7, 7:6) kikapott a címvédő horvát Marin Cilictől a Bázelben zajló kemény pályás ATP-teniszverseny pénteki negyeddöntőjében.

 

 

BRÉK NÉLKÜLI ELSŐ JÁTSZMA

Az első játszmában mindkét fél hozta az adogatásait, még csak bréklabdáig sem jutottak a fogadók, ami az erőviszonyok ismeretében inkább a magyar teniszezőt dicsérte. Fucsovics kétszer is képes volt megnyerni az első két labdamenetet ellenfele szervagémjében, de Cilic 3:3-nál, majd 5:5-nél is foghatatlan adogatásokkal folytatta, és visszahozta a veszni látszó két játékot.

A rövidítés harmadik labdamenetében Fucsovics egy röptét a hálóba vágott, és ez a hiba elég volt a torna második kiemeltjének ahhoz, hogy eltegye a szettet (7:6).

Marin Cilic megnyert pontnak örül (Fotó: AFP)
Marin Cilic megnyert pontnak örül (Fotó: AFP)

 

FUCSOVICS HÁROMSZOR IS ELVETTE CILIC ADOGATÁSÁT

Amilyen sokáig kellett várni a bréklabdára az első szettben, olyan gyorsan jött a másodikban – és sajnos Fucsovics (aki a térfélcsere előtt sötét dresszről világosra váltott) hibázott, a hálóról felperdülő labdát outra ütötte, Cilic tehát azonnal lépéselőnybe került. Csakhogy a következő gémben a magyar játékos nagy erőket mozgósított, a meccs folyamán először bréklabdához jutott, és a másodikat ki is használta!

Ehhez képest hideg zuhany volt, hogy Fucsovics következő szervagémjének első három pontját a horvát nyerte meg. Innen nem is volt visszaút. Legalábbis ebben a gémben… Ellenfele 3:1-es vezetésénél Fucsovics újra vett egy mély lélegzetet, kiküszöbölte játékából a hibákat, és nagy odafigyeléssel nemcsak a saját szervajátékát hozta, hanem újra brékelt, sőt a következő adogatógémjében sem ismert könyörületet – már 4:3 neki!

Bár Cilic hozta a saját szerváját, Fucsovics 0:30-ról, egy második adogatást remek röptével megkoronázva szintén megnyerte a sajátját – 5:4 neki. Egy-egy sikeres adogatójáték következett, majd Fucsovics újra – a játszma során immár harmadszor – elvette ellenfele adogatását, ami szettet ért (5:7).


Fucsovics – a második szettől világos trikóban – többször felállt nehéz helyzetből (Fotó: MTI)
Fucsovics – a második szettől világos trikóban – többször felállt nehéz helyzetből (Fotó: MTI)

 

FUCSOVICS NAGYOT FORDÍTOTT, DE A RÖVIDÍTÉS ÚJRA CILICÉ

A döntő játszma elején érezhetővé vált a világranglista tükrözte különbség: a hatalmasat küzdő magyar játékos fáradni látszott, a világon pillanatnyilag negyedikként rangsorolt Cilic gyors egymásutánban kétszer is elvette az adogatását (4:1).

Lehet, hogy a horvát azt hitte, máris megvan a meccs? Hiba volt! Fucsovics újra erőt merített a tartalékaiból, ő is brékelt, sőt egy remek tenyeres elütés révén kiharcolt labdát még egy adogatáslopáshoz – de Cilic ezt már nem engedte (5:3).

Azonban még mindig nem volt vége: a magyar játékos magabiztosan megnyert adogatójátékkal folytatta, majd megérezve ellenfele elbizonytalanodását brékelt – és újabb hibákra kényszerítve Cilicet ismét hozta a saját adogatását, így már ő volt lépéselőnyben (6:5)!

A horvát sikerrel adogatott a meccsben maradásért, így akárcsak az első játszmában, megint rövidítés döntött. Fucsovics 6–1 után még egyszer fellángolt, hárított három meccslabdát, de nem tudta megmenteni a játszmát (7:6) – Cilic megnyerte a mérkőzést.

„Vegyes érzések keringenek bennem – értékelt a Sport Televíziónak Fucsovics Márton. – Büszke vagyok magamra, hogy ilyen jól le tudtam játszani a meccset, de sajnálom, hogy bár közel volt, mégsem sikerült a győzelem. Cilic nyerte meg magának ezt a mérkőzést. Edzőktől, biztonsági őröktől, játékosoktól kaptam gratulációt, nagyon szép meccs volt. Már biztosan főtáblán leszek a jövő évi Australian Openen. Lehet, hogy az idén már nem is játszom versenyt, ezzel a jó szájízzel búcsúzom az esztendőtől. Jövőre valószínűleg az indiai 250-es ATP-tornán kezdem újra a szereplést.”

Mindkét félnek jár a gratuláció (Fotó: AFP)
Mindkét félnek jár a gratuláció (Fotó: AFP)

 

FUCSOVICS ÚTJA A NEGYEDDÖNTŐIG

A világranglistán 100. helyezett magyar teniszező a selejtezőben a horvát Franko Skugort (298.), majd a kétszeres wimbledoni negyeddöntős német Florian Mayert (66.) búcsúztatta, majd a főtáblán előbb az amerikai Jared Donaldsont (6:0, 6:1), a második körben pedig az argentin Leonardo Mayert győzte le – utóbbi 13 perc után, a magyar játékos 3:0-s vezetésénél feladta az összecsapást.

ATP 500-AS TORNA, BÁZEL (2 291 860 euró, kemény pálya)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Cilic (horvát, 2.)–Fucsovics (magyar) 7:6 (7–3), 5:7, 7:6 (7–4)
Del Potro (argentin, 4.)–Bautista Agut (spanyol, 6.) 6:2, 2:6, 6:4
Federer (svájci, 1.)–Mannarino (francia, 7.) 4:6, 6:1, 6:3
Goffin (belga, 3.)–Sock (amerikai, 5.) 7:6, 6:3


KIESETT AZ ELSŐ KIEMELT BÉCSBEN. Az első helyen kiemelt Alexander Zverev a negyeddöntőben búcsúzott a bécsi kemény pályás férfitornán. A német játékost a nyolcadikként rangsorolt francia Jo-Wilfried Tsonga győzte le egy szoros és egy sima szettben pénteken.

ATP 500-AS TORNA, BÉCS (2 621 850 euró, kemény pálya)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Tsonga (francia, 8.)–A. Zverev (német, 1.) 7:6 (8–6), 6:2
Pouille (francia)–Gasquet (francia) 7:6 (7–5), 6:1
Kohlschreiber (német)–Schwartzman (argentin) 7:5, 7:6 (8–6)
Edmund (brit)–Struff (német) 6:2, 7:5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik