Tenisz: Fucsovics és Balázs egymás ellen kezd

2018.02.03. 13:23
A Davis-kupa-válogatottal jelenleg Belgiumban tartózkodó Fucsovics Márton és Balázs Attila egymás ellen kezd jövő héten a 64 ezer euró (19.8 millió forint) összdíjazású budapesti challenger-tenisztornán.

A szervezők szombati tájékoztatása szerint a sorsolás szeszélye folytán az első helyen kiemelt Fucsovics éppen Balázst kapta ellenfélül a nyitó fordulóban. A 32-es főtáblán rajtuk kívül a szintén Dk-válogatott Valkusz Máté, Piros Zsombor és Borsos Gábor, továbbá – ugyancsak szabadkártyával – Nagy Péter képviseli a hazai színeket.

A szombaton kezdődő, kétnapos selejtezőben Gödry Levente, Khin Dániel, Makk Péter és Sallay Péter érdekelt magyar részről, valamennyien szabadkártyával indulnak a BOK-csarnokban.

A kemény pályás tornát tavaly Jürgen Melzer nyerte meg, aki a döntőben Fucsovics Mártont győzte le. A 36 éves osztrák játékos Wimbledon óta már alig versenyzett, és nemrég közölte, hogy nem jön el Budapestre megvédeni címét. A torna legmagasabban rangsorolt játékosa a világranglista 63. helyén tartózkodó Fucsovics lesz, a második helyen a kanadai Vasek Pospisilt (85.) emelték ki.

Legfrissebb hírek

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
19 órája

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.29. 10:20

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
2026.06.29. 09:09

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22

Wimbledon: Piros Zsombor búcsúzott a selejtezőben

Tenisz
2026.06.24. 15:29

Stollárék párosa negyeddöntős Eastbourne-ben

Tenisz
2026.06.23. 18:58

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.22. 09:54

Pegula döntő játszmában legyőzte Szabalenkát a berlini elődöntőben

Tenisz
2026.06.20. 17:41
Ezek is érdekelhetik