Tenisz: Fucsovics ennél előrébb még nem volt – világranglisták

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.05. 10:07
null
Fucsovics Márton a közelmúltbeli bécsi versenyen (Fotó: AFP)
Fucsovics Márton négy helyet javítva, egyben karriercsúcsot elérve a 38. helyen áll a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján, melynek élén Novak Djokovics leváltotta Rafael Nadalt.

 

A férfiak versenyeit szervező ATP honlapja szerint a nyíregyházi játékos eddigi legjobbja a 40. hely volt, s annak ellenére előrébb tudott lépni, hogy a párizsi versenyt – s egyben a szezont – sérülés miatt idő előtt be kellett fejeznie.

A legjobb 200-ban még egy magyar, Balázs Attila található, ő egy helyet előrelépve a 189. helyen áll.

A szerbek legjobbja, Novak Djokovics pályafutása során negyedszer tér vissza az első helyre; legutóbb éppen két éve, 2016. október végén vezette a rangsort.

Az orosz Marat Szafin (2000) óta ő az első, aki az év közbeni top 20-on kívüli helyezés után vissza tudott kapaszkodni az éllovas pozícióba. Az esztendő elején könyökműtéten áteső, 31 éves Djokovics májusban még a 22. volt az ATP világranglistáján.

FÉRFI TENISZ-VILÁGRANGLISTA
(az ATP honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés)

1. ( 2.) Novak Djokovics (szerb) 8045 pont
2. ( 1.) Rafael Nadal (spanyol) 7480
3. ( 3.) Roger Federer (svájci) 6020
4 ( 4.) Juan Martín del Potro (argentin) 5300
5. ( 5.) Alexander Zverev (német) 5085
6. ( 6.) Kevin Anderson (dél-afrikai) 4310
7. ( 7.) Marin Cilic (horvát) 4050
8. ( 8.) Dominic Thiem (osztrák) 3895
9. (11.) Nisikori Kei (japán) 3390
10. ( 9.) John Isner (amerikai) 3155
11. (18.) Karen Hacsanov (orosz) 2835
12. (13.) Borna Coric (horvát) 2480
13. (14.) Fabio Fognini (olasz) 2315
14. (15.) Kyle Edmund (brit) 2150
15. (16.) Sztefanosz Cicipasz (görög) 2095
…38. (42.) Fucsovics Márton 1122
…189. (190.) Balázs Attila 277

 

NŐK. Az évzáró tornán győztes Ashleigh Barty négy helyet javítva feljött a 15. pozícióba a női teniszezők világranglistáján. Babos Tímea egyesben változatlanul a 61., párosban pedig továbbra is harmadik a rangsorban.

Az ausztrál Barty a 2.2 millió dollár (636 millió forint) összdíjazású Bajnokok Tornája vasárnapi döntőjében a hazai közönség előtt szereplő Vang Csiangot győzte le a kínai Csuhajban.

Az egyes rangsort – akárcsak tavaly – a román Simona Halep zárja az élen.

NŐI TENISZ-VILÁGRANGLISTA
(a WTA honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés)

1. ( 1.) Simona Halep (román) 6921 pont
2. ( 2.) Angelique Kerber (német) 5875
3. ( 3.) Caroline Wozniacki (dán) 5586
4. ( 4.) Elina Szvitolina (ukrán) 5350
5. ( 5.) Oszaka Naomi (japán) 5115
6. ( 6.) Sloane Stephens (amerikai) 5023
7. ( 7.) Petra Kvitová (cseh) 4630
8. ( 8.) Karolína Plísková (cseh) 4465
9. ( 9.) Kiki Bertens (holland) 4335
10. (10.) Darja Kaszatkina (orosz) 3415
11. (12.) Arina Szabalenka (fehérorosz) 3245
12. (11.) Anastasija Sevastova (lett) 3240
13. (13.) Elise Mertens (belga) 3165
14. (14.) Julia Görges (német) 3055
15. (19.) Ashleigh Barty (ausztrál) 2985
…61. (61.) Babos Tímea 945
…127. (128.) Stollár Fanny 472

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik