Tenisz: Fucsovics az első körben búcsúzott Stockholmban

Vágólapra másolva!
2023.10.18. 21:13
null
Nem ment Svédországban Fucsovicsnak (Fotó: Getty Images)
Fucsovics Márton az első fordulóban búcsúzott a 750 ezer euró (288 millió forint) összdíjazású stockholmi kemény pályás férfi tenisztornától.

 

A világranglistán 52. magyar teniszező a nyitó körben a francia Gaël Monfilsszal találkozott, akit, bár most csak 170. az ATP rangsorában, pályafutása legjobbjaként a hatodik helyen is jegyezték. A szerdait megelőző két meccsüket Monfils nyerte meg: 2019-ben Madridban salakon három szettben, 2020-ban Dubaiban két játszmában bizonyult jobbnak.

Harmadik csatájukat meggyőző játékkal kezdte a 31 éves Fucsovics, aki keveset hibázva kétszer is brékelte Monfilst, és 42 perc után előnyben volt.

A második szettben a 37 éves francia 3:2-es vezetésénél fordult a kocka, Fucsovics két adogatójátékát is elveszítette, így Monfils egyenlített.

A döntő játszmában gyors brékváltás után jutottak el a felek a hajráig, ahol Fucsovics ugyan 4:5-nél még hárítani tudott két meccslabdát, a következő adogatójátékát már nem tudta hozni, így 2 óra 16 perc után mehetett a hálóhoz kezet nyújtani ellenfelének.

TENISZ
ATP STOCKHOLM (750 000 euró, kemény pálya)
1. FORDULÓ
Gaël Monfils (francia)–Fucsovics Márton 2:6, 6:2, 7:5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik