Tenisz: Félek, hogy az egy hét kevés a felépülésre - Arn Gréta

2011.06.13. 13:09
Címkék
Arn Gréta térdsérülése miatt kénytelen volt visszalépni az eastbourne-i WTA-torna selejtezőjétől, miután megsérült az ausztrál Anastasia Rodionova ellen szombaton 6:1, 6:4-re megnyert meccsen, és emiatt veszélybe került a wimbledoni szereplése is.

„A második szettben négy kettőre vezettem, amikor az egyik labdamenetben kicsúszott a lábam. Azonnal éreztem a fájdalmat a térdemben, de mivel jól álltam, még megpróbáltam megszerezni a győzelmet. Ez csak füvön lehetséges. A következő két szervagémemet megnyertem, és továbbjutottam" – magyarázta a 32 éves magyar teniszező, aki a selejtező második fordulójára már nem tudott kiállni Tamara Paszek ellen.

„Megvizsgáltak az orvosok, és kiderült, hogy néhány ín elszakadt a térdemben. Szerencsére nem mindegyik, de így is iszonyatosan fáj. Most kaptam egy rögzítőkötést, ami nem engedi mozogni. Egy hét van hátra a wimbledoni kezdésig, a következő napokban terápiás kezelésekre fogok járni, de félek tőle, hogy nem lesz elég a felépülésre. Ha nem leszek teljesen egészséges, biztosan nem erőltetem az indulást. Néhány napon belül minden kiderül" – utalt wimbledoni szereplésére Arn.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
12 perce

Meg is van a Szatmárnémeti új edzője

Minden más foci
23 perce

Boros Richárd negyedik Spartathlonján a hegyen szeretne elköszönni édesapjától

Csupasport
29 perce

Az amatőrök is kipróbálhatják a duatlont Balatonszemesen

Csupasport
37 perce

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
38 perce

Világcsúcsot úszott a japánok 17 éves tehetsége férfi 200 méter mellen

Úszás
44 perce

Dragoner Áron a varasdi meccs után szeretne még matekozni

Magyar válogatott
52 perce

Anthony Gordon: Anglia nem másolhatja Spanyolország futballját

Angol labdarúgás
1 órája