Tenisz: félbeszakadt Fucsovics mérkőzése Brisbane-ben, kedden folytatják

Vágólapra másolva!
2024.01.01. 11:50
null
Fucsovics Márton (Fotó: Getty Images)
Eső miatt félbeszakadt Fucsovics Márton első fordulós mérkőzése a brisbane-i kemény pályás tenisztorna 662 ezer dollár (232 millió forint) összdíjazású férfiversenyében Újév napján.

 

A világranglista 59. helyén álló magyar játékos az olasz Matteo Arnaldi (44.) ellen rövidítésben megnyerte a nyitó játszmát, majd a második elején hozta az adogatójátékát, amikor be kellett szüntetni az összecsapást, amelyet kedden folytatnak majd.

A női versenyben Babos Tímea és a cseh Linda Nosková mérkőzését a viadal honlapja szerint a rossz időjárás miatt a szervezők áttették keddre. Sikeresen tért vissza gyermekének születése után a japánok négyszeres Grand Slam-tornagyőztese, Oszaka Naomi, aki 6:3, 7:6 (11–9)-re verte a német Tamara Korpatschot, és bejutott a 32 közé. A 26 éves anyuka legutóbb 2022 szeptemberében versenyzett, és 2023 júliusában adott életet lányának, Shajnak.

A canberrai challenger-viadal első fordulójában Bondár Anna (118.) 6:2, 6:2-re legyőzte a kolumbiai Emiliana Arangót (116.), és került a nyolcaddöntőbe.

ATP-TORNA, BRISBANE
1. forduló (a 16 közé jutásért)

Fucsovics Márton–Matteo Arnaldi (olasz) 7:6 (7–5), 1:0-nál eső miatt félbeszakadt

(MTI)

Legfrissebb hírek

Jannik Sinnert támadások érik Olaszországban, amiért lemondta a szereplést a Davis-kupában

Tenisz
14 órája

Bondár Anna nagy csatában kiharcolt győzelemmel kezdett a kantoni WTA-tornán

Tenisz
22 órája

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímeáék szettelőnyről elbukták a ningpói döntőt

Tenisz
2025.10.19. 10:41

Gálfi Dalma nem jutott főtáblára Tokióban

Tenisz
2025.10.19. 10:03

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50
Ezek is érdekelhetik