Tenisz: Federer és Serena Williams túl drága az IPTL-nek

Vágólapra másolva!
2016.12.06. 10:42
Túl magas gázsijuk miatt mégsem lép pályára az ázsiai International Premier Tennis League-ben (IPTL) a két korábbi világelső, Roger Federer és Serena Williams.

A szervezők keddi tájékoztatása szerint a két szupersztár túl drága volt a decemberben zajló meghívásos csapatversenyre, amely anyagi és szervezési okokból már csak három helyszínen zajlik majd: az első állomásra péntektől vasárnapig Tokióban kerül sor, a szingapúri tornát a jövő hétvégén rendezik, az indiai Haidarábádba pedig december 9. és 11. között látogat a mezőny.

A 35 éves Federer legutóbb júliusban lépett pályára, és az IPTL-sorozatra tervezte a visszatérését. Az utóbbi hónapokat arra szánta, hogy felépüljön a térdműtéte után, és megfelelő állapotban szerepeljen a januári Australian Openen, így várhatóan csak az újévkor rajtoló ausztráliai Hopman-kupán ragad ismét ütőt. A 17-szeres Grand Slam-bajnok 2002 óta először nincs a legjobb tíz között a világranglistán, jelenleg a 16. helyen áll.

Az IPTL-ben többek között Nisikori Kei, Jelena Jankovics, Ana Ivanovics, Martina Hingis, Tomás Berdych, Mark Philippoussis, Marat Szafin, Carlos Moya és Goran Ivanisevic is pályára lép.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik