Tenisz: eldőlt, beengedik a nézőket a Roland Garrosra!

MTI MTIMTI MTI
2020.09.07. 19:10
null
Maszkviselés és tesztelés vár mindenkire a Garroson (Fotó: AFP)
A koronavírus-járvány ismételt fokozódó terjedése ellenére lesznek nézők a hónap végén kezdődő francia nyílt teniszbajnokságon.


A szervezők hétfőn tették közzé az év harmadik, egyben utolsó Grand Slam-tornájára vonatkozó egészségügyi előírásokat.

„A versenyek újraindulása óta a Roland Garros lesz az első, amely beenged nézőket a stadionokba” – jelentette ki Bernard Giudicelli, a francia teniszszövetség elnöke.

A jelenleg hatályos rendeletek szerint a párizsi régióban maximum ötezren lehetnek jelen egyszerre egy rendezvényen, éppen ezért a szervezők három, egymástól elkülönülő részre osztják majd a helyszíneket. Ennek köszönhetően a Philippe Chatrier és a Suzanne Lenglen Stadionban is öt-ötezer ember lehet majd jelen minden nap, míg a harmadik legnagyobb arénába 1500 szurkolót engednek majd be.

A maszkviselés kötelező lesz, az akkreditált résztvevőknek negatív vírustesztet kell adniuk, mielőtt beengedik őket a számukra kijelölt buborékba.

Guy Forget versenyigazgató kijelentette, Párizsba érkezése után minden érintettet tesztelni fognak, a játékosok akkor léphetnek pályára, ha az első negatív teszteredmény után 72 órával újabb negatív mintát szolgáltatnak. Ezt követően ötnaponta ellenőriznek mindenkit, a résztvevőknek két, erre kijelölt hotelben kell tartózkodniuk.

Az eredeti, májusi időpontról elhalasztott Roland Garros szeptember 27-én kezdődik.

Legfrissebb hírek

Bondár Anna ismét bejutott a hamburgi döntőbe

Tenisz
20 órája

Kitzbüheli teniszviadal: Quentin Halys 29 évesen aratta első tornagyőzelmét

Tenisz
22 órája

Montreali tenisztorna: Sinner és Djokovics is visszalépett

Tenisz
23 órája

Marozsán Fábián Medvegyevvel párosozik Montrealban

Tenisz
2026.07.23. 09:08

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2026.07.22. 21:27

Udvardy Panna is a 16 közé jutott a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2026.07.21. 11:57

Bondár Anna 24 helyet rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.07.20. 09:16

Cicipasz 16 hónap után nyert ismét tenisztornát, Rubljov győzött Bastadban

Tenisz
2026.07.19. 21:09