Tenisz: szettelőnyről esett ki Cilic, az első kiemelt Budapesten

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2019.04.25. 21:16
Nagy meglepetésre búcsúzott az 586 140 euró (184.6 millió forint) összdíjazású budapesti férfi salakpályás tenisztorna első kiemeltje, a világranglista 11. helyén álló horvát Marin Cilic, miután a viadal nyolcaddöntőjében játszmaelőnyről kikapott a 73. helyen rangsorolt uruguayi Pablo Cuevastól egy több mint három óra hosszú mérkőzésen.

A korábbi US Open-bajnok Cilic az első szettet háromnegyed óra alatt nyerte meg, s a másodikban lezárhatta volna a mérkőzést, ám a rövidítésben kínálkozó meccslabdáját elrontotta, Cuevas pedig behúzta a játszmát.

A harmadik szett négy brékkel kezdődött, majd Cuevas a hajrában további két meccslabdát is hárított – igaz, Cilic is hárított később kettőt. A horvát viszont a rövidítést már nem bírta, az uruguayi 5–1-re elhúzott, s onnan már nem jelentett számára gondot, hogy pontot tegyen a találkozó végére.

A verseny ötödik kiemeltje, a szerbiai Györe László két sima szettben legyőzte az előző körben Valkusz Mátét búcsúztató 17 éves olasz Jannik Sinnert, s készülhet a legjobb nyolc között a 4. kiemelt Nikoloz Baszilasvili elleni találkozóra.

Fordulatos mérkőzésen jutott a negyeddöntőbe a világranglistán 15., a tornán második kiemelt horvát Borna Coric – aki a múlt héten is a nyolc között volt Monte-Carlóban –, csak kétórás nagy küzdelemben tudta legyűrni a holland Robin Haasét (64.).

A centerpálya nyitómeccsén a selejtezőből érkezett szerb Filip Krajinovics felülmúlta a nyolcadik helyen rangsorolt moldovai Radu Albotot, és készülhet karrierje első salakpályás ATP-negyeddöntőjére a Sport11 központban.

Búcsúzott ugyanakkor a két éve döntős Aljaz Bedene, a szlovén játékost az olasz Marco Berrettini verte meg két szettben.

ATP 250-ES TORNA, BUDAPEST (586 140 euró, salak)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Cuevas (uruguayi)–Cilic (horvát, 1.) 5:7, 7:6 (7–6), 7:6 (7–3)
Berrettini (olasz)–Bedene (szlovén) 7:6, 6:2
Baszilasvili (grúz, 4.)–Gojowczyk (német) 6:3, 0:6, 6:3
Györe (szerbiai, 5.)–Sinner (olasz) 6:3, 6:1
Coric (horvát, 2.)–Haase (holland) 6:3, 4:6, 6:4
Krajinovics (szerb)–Albot (moldovai, 8.) 7:5, 6:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik