Tenisz: Clijsters és Stephens is szerepel a csapatversenyen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.09. 13:04
null
A hétvégén rajtoló viadalt a nyugat-virginiai Greenbrierben rendezik meg 9 klub részvételével (Fotó: AFP)
Több nagy név, köztük az idén visszatérő Kim Clijsters és a 2017-es US Open-győztes Sloane Stephens is szerepel a World Team Tennis klubtornáján, amely a hétvégén kezdődik.

 

A négyszeres Grand Slam-tornagyőztes Clijsters közel nyolc év után februárban tért vissza, a koronavírus-járvány miatt viszont csak két mérkőzést játszott. A járvány megtörte a visszatérése folyamatát, a kedvét viszont állítása szerint nem vette el, így már várja a csapatverseny háromhetes alapszakaszának vasárnapi rajtját.

A viadalt a nyugat-virginiai Greenbrierben rendezik meg kilenc klub részvételével. Clijsters a New York Empire-t, míg Stephens a Chicago Smash-t erősíti, mellettük pedig olyan sztárok lépnek még pályára mint Venus Williams (Washington Kastles) vagy Milos Raonic (Orange County Breakers).

Az alapszakasz vasárnap indul és három héten át tart. A versenyt szigorú óvintézkedések mellett rendezik meg. A játékosoknak és stábtagoknak kéthetes önkéntes karanténba kellett vonulniuk előzetesen az Egyesült Államokban, majd a verseny során rendszeresen tesztelik őket és naponta mérik a testhőmérsékletüket. A mérkőzésekre korlátozott számban nézőket is beengednek majd, a 2500 fős centerpályára 500 szurkoló mehet be, akiknek maszkot kell viselniük és a beengedésnél a testhőmérsékletüket is ellenőrzik.

Legfrissebb hírek

Szünetelteti a teniszt a háromszoros Grand Slam-döntős Dzsabur

Tenisz
2025.07.17. 21:17

Bondár Anna egyesben negyeddöntős, párosban elődöntős a hamburgi salakon

Tenisz
2025.07.17. 17:53

Tenisz: a hazai torna után visszavonul a világranglista korábbi ötödik helyezettje

Tenisz
2025.07.17. 13:37

Udvardy Panna kiemeltet búcsúztatott a jászvásári nyolcaddöntőben

Tenisz
2025.07.17. 11:42

Gálfi szetthátrányból nyert a nyolcaddöntőben, Bondár is negyeddöntős párosban Hamburgban

Tenisz
2025.07.16. 17:33

US Open: három magyar teniszező biztosan ott lesz a főtáblán

Tenisz
2025.07.16. 13:53

Udvardyék nyolc között Jászvásáron párosban

Tenisz
2025.07.14. 21:07

Fucsovics újra a legjobb százban, de Marozsán is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.07.14. 10:19
Ezek is érdekelhetik