Tenisz: Balázs Attila kiemeltet vert, negyeddöntős Umagban

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.07.17. 19:21
null
Balázs Attila negyeddöntős Umagban (Fotó: Török Attila, archív)
Bejutott a negyeddöntőbe az umagi ATP 250-es tornán Balázs Attila, aki a horvátországi salakpályás verseny második fordulójában a világranglistán 58. szerb Filip Krajinovicsot győzte le 6:3, 6:7, 7:6-ra, 2 óra 37 perces csatában.

Tovább folytatódik Balázs Attila umagi menetelése: az ATP világranglistáján (most még) 208. magyar teniszező a selejtezőben az egyik hazai versenyzőt, Admir Kalendert és a német Rudolf Mollekert, majd a főtábla első fordulójában egy újabb horvátot, a szabadkártyával induló Viktor Galovicot verte meg. Utóbbit óriási, 2 óra 41 perces csatában, hét meccslabdát hárítva.

Balázs a keddi mérkőzéséhez hasonlóan Krajinovics ellen is jól kezdett, rögtön a második játékban elvette riválisa adogatását, aztán a következőben hárított két bréklabdát, így 3:0-s előnybe került. A magyar versenyző 5:2-nél fogadóként elpuskázott öt játszmalabdát, de ez szerencsére nem bosszulta meg magát, 5:3-nál magabiztosan kiszerválta a szettet (6:3).

A második játszmát Balázs 2:5-ről, két szettlabdát hárítva visszahozta 5:5-re, a tie-breaket azonban simán elveszített (1–7, 6:7). A döntő játszmában Balázs kétszer is brékhátrányból állt fel, másodszor 5:6-nál, amikor Krajinovics a meccsért adogathatott. (Előtte 5:4, 30–0-nál a magyar teniszező fogadóként két pontra volt a győzelemtől.) A rövidítésben Balázs 2–0-ra, 4–2-re és 6–4-re is vezetett, és egy jó adogatásra alapozva 6–5-nél be is fejezte a találkozót.

A mérkőzés 2 óra 37 percig tartott, négy perccel rövidebb ideig, mint Balázs szerdai mérkőzése.

A magyar játékos a negyeddöntőben a világranglistán 105. olasz Stefano Travagliával küzd meg.

Balázs Attila legutóbb 2012 áprilisában, Bukarestben jutott be a legjobb nyolc közé külföldi ATP-tornán, akkor az elődöntőben Fabio Fogninitől kapott ki.

ATP 250-ES TORNA, UMAG (586 140 euró, salak)
2. FORDULÓ (a 8 közé jutásért)
Balázs Attila–Krajinovics (szerb, 6.) 6:3, 6:7 (1–7), 7:6 (7–5)

Travaglia (olasz)–Fognini (olasz, 1.) 6:1, 2:1-nél Fognini feladta
L. Mayer (argentin, 8.)–Vesely (cseh) 3:6, 6:4, 6:4
Györe (szerbiai, 3.)–Lorenzi (olasz) 6:3, 3:6, 6:4

ATP 250-ES TORNA, BASTAD (586 140 euró, salak)
2. FORDULÓ (a 8 közé jutásért)

Chardy (francia)–Garín (chilei, 1.) 6:4, 6:4
Jarry (chilei, 5.)–M. Ymer (svéd) 7:5, 6:3
Carballés Baena (spanyol)–Dzumhur (bosnyák) 6:1, 7:6 (7–4)
A. Ramos (spanyol)–Verdasco (spanyol, 2.) 6:2, 6:4

ATP 250-ES TORNA, NEWPORT (652 245 dollár, fű)
2. FORDULÓ (a 8 közé jutásért)
Isner (amerikai, 1.)–Majchrzak (lengyel) 6:4, 6:7 (5–7), 6:3
Ebden (ausztrál)–Kudla (amerikai) 6:2, 6:2
Ivaska (fehérorosz)–Eubanks (amerikai) 6:4, 6:3
Granollers (spanyol)–Thompson (ausztrál, 3.) 6:2, 7:6 (8–6)
Bublik (kazah, 7.)–Troicki (szerb) 3:6, 6:3, 6:3
Sandgren (amerikai)–Mannarino (francia, 2.) 6:4, 6:1
M. Zverev (német)–Andreozzi (argentin) 6:4, 6:4
Humbert (francia, 4.)–Ramanathan (indiai) 7:6 (7–5), 6:0
A NEGYEDDÖNTŐBEN
Isner (amerikai, 1.)–Ebden (ausztrál)
Humbert (francia, 4.)–Ivaska (fehérorosz)
M. Zverev (német)–Granollers (spanyol)
Bublik (kazah, 7.)–Sandgren (amerikai)

WTA-TORNA, BUKAREST (250 000 dollár, salak)
1. FORDULÓ

Di Giuseppe (olasz)–Lepchenko (amerikai) 3:6, 6:1, 7:6 (7–3)
2. FORDULÓ (a 8 közé jutásért)
Kr. Plísková (cseh, 8.)–Bonaventure (belga) 6:0, 6:2
Begu (román)–Juvan (szlovén) 6:4, 6:3
Siegemund (német, 6.)–Arruabarrena (spanyol) 7:5, 6:3
Kuzmová (szlovák, 2.)–Fourlis (ausztrál) 7:5, 6:2

WTA-TORNA, LAUSANNE (250 000 dollár, salak)
2. FORDULÓ (a 8 közé jutásért)

Cornet (francia, 3.)–Paolini (olasz) 6:1, 6:1
Vihljanceva (orosz)–Gavrilova (ausztrál, 7.) 6:3, 6:2
Pera (amerikai)–Garcia (francia, 2.) 6:2, 6:4
Han Hszin-jün (kínai)–Szamszonova (orosz) 7:5, 6:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik