Tenisz: Balázs Attila két szettben kikapott az első kiemelttől

2012.07.26. 12:08
null
Balázs Attila két szettben kapott ki (fotó: Imago)
Címkék
Balázs Attila búcsúzott a kitzbüheli tenisztorna második fordulójában, miután két szettben kikapott a német Philipp Kohlschreibertől.

Kohlschreiber és Balázs meccse szerdán kezdődött, ám az eső miatt a mérkőzésvezető a harmadik játék után beszüntette azt. Pedig a magyar játékosnak nagyon jól ment, mindkét adogatójátékát hozta, ráadásul lebrékelte Kohlschreibert.

A csütörtöki folytatáson sajnos már nem alakultak ilyen jól a dolgok. Kohlschreiber hozta a saját adogatását, és erre lett volna lehetősége Balázsnak is, ha nem ütött volna kétszer is kettős hibát. Így Kohlschreiber visszabrékelt, majd megnyerte a saját játékát. Balázs a következőt hiába hozta, Kohlschreiber a szettért adogathatott, és hamar három játszmalabdához jutott, amiből a másodikat hozta is.

A második szett elején Balázs ugyan hárított egy bréklabdát, de a másodikkal szemben tehetetlen volt, máris Kohlschreiberé volt az előny. A német játékos utána hozta a saját játékát, majd ismét brékelt, a negyedik játékban pedig Balázs hiába jutott kétszer is bréklabdához, nem tudta értékesíteni. 5:1 után Kohlschreiber két meccslabdája közül az elsőt már győzelemre váltotta, így sajnos Balázs Attila számára befejeződött a kitzbüheli torna.

Kohlschreiber a következő fordulóban a cseh Lukas Rosol ellen lép pályára.

ATP 250-ES TORNA, BET-AT-HOME CUP, KITZBÜHEL (358 425 euró, salak)
2. FORDULÓ
Kohlschreiber (német, 1.)–Balázs (magyar)
6:4, 6:1

 

Legfrissebb hírek

Jesse Marschnak nem szóltak, hogy a futballt gólra játsszák

Foci vb 2026
24 perce

Elkezdődött a Paraguay–Franciaország mérkőzés!

Foci vb 2026
38 perce

Hegedűs 70 méteres gólja ellenére kikapott a Csíkszereda

Minden más foci
42 perce

„Diktátor” Mbappé és mosolygós paraguayi hölgyek a lelátón

Foci vb 2026
47 perce

Amerikai előjáték a meccs előtt; avagy alapításának 250 éves évfordulóját ünnepli a társrendező

Foci vb 2026
50 perce

Vb 2026, nyolcaddöntő: Paraguay–Franciaország 0–0

Foci vb 2026
51 perce

Felkészülés: a DAC és a Kassa is döntetlent játszott

Minden más foci
55 perce

„Mi voltunk a jobb csapat!” – a kanadai kapitány érzelmes interjút adott a vb-búcsú után

Foci vb 2026
57 perce
Ezek is érdekelhetik