WTA-vb: Babosék a világelső párost legyőzve döntősök

Vágólapra másolva!
2017.10.28. 10:49
Babos Tímea és Andrea Hlavácková bejutott a döntőbe a hétmillió dollár összdíjazású szingapúri tenisz WTA-világbajnokság párosversenyében.

A harmadik helyen kiemelt magyar, cseh kettős szombaton a világelső Martina Hingis, Csan Jung-csan svájci, tajvani duóval találkozott. A felek 1:1-ig haladtak csak egymás mellett, ekkor Babosék elvették az egyesben ötszörös, összesen pedig 25-szörös Grand Slam-bajnok Hingis adogatását, majd nemsokára Csanét is, így dupla brékelőnybe kerültek (4:1). A 24 éves magyar játékos azonban – aki harmadszor szerepel a vb-n – ekkor elvesztette az adogatójátékát, egy brék azonban így is megmaradt, és 34 perc elteltével Babos könnyedén kiszerválta az első szettet.

A folytatásban az idén négy tornán győztes magyar, cseh páros remekül tartotta az ellenfél tempóját, pedig a 37 éves – és visszavonulását csütörtökön bejelentő – Hingis többször is igazolta klasszisát. A két duó 5:5-ig kiegyenlített küzdelmet vívott, ekkor egy labdamenetet követően Babos fájdalmas arccal a földre rogyott, és könnyeivel küszködve a bokáját fogta. Ötperces ápolást követően a soproni teniszező visszatért a pályára, 6:6-nál pedig jöhetett a rövidítés. Ebben Babos adogatása után meccslabdához jutott a magyar, cseh duó, a diadalt pedig Babos remek szervafogadása hozta meg. A találkozó 1 óra 43 percig tartott.

Babosék ezzel visszavágtak ellenfelüknek, akitől idén Madridban, Pekingben és Cincinnatiben is kikaptak.

„Nehéz bármit mondani most, még nem hittük el ezt a győzelmet. Örülök, hogy a jó fonák returnömmel sikerült befejezni a meccset” – mondta a magyar játékos, hozzátéve, az elköszönő Hingis helyett is elérzékenyült egy kicsit, elvégre a svájci sztár a tenisztörténelem része.

Babosnak 2015-ben egy győzelem és két vereség volt a mérlege a vb-csoportkörben a francia Kristina Mladenovic oldalán, míg tavaly a negyeddöntőben búcsúzott a kazah Jaroszlava Svedovával. Idén újra egyenes kieséses rendszerben bonyolítják le a párosversenyt Szingapúrban.

Ami a múltat illeti, Temesvári Andrea 1984-ben és 1985-ben egyesben, míg Babos 2015-ben és tavaly párosban játszhatott a négy közé jutásért a WTA-világbajnokságon. Ez akkor egyiküknek sem sikerült, ami azt jelenti, hogy az idén Babos volt az első magyar a vb elődöntőjében.

A vasárnapi fináléban a holland Kiki Bertens és a svéd Johanna Larsson lesz Babos Tímeáék ellenfele, miután a duó legyőzte a címvédő orosz Jekatyerina Makarova, Jelena Vesznyina kettőst.

A finálé előreláthatóan magyar idő szerint délelőtt 9 órakor kezdődik, a DIGI Sport1 élőben közvetíti.

 

WTA-VILÁGBAJNOKSÁG, SZINGAPÚR (7 000 000 dollár, kemény pálya)
PÁROS, ELŐDÖNTŐ

Babos Tímea, Andrea Hlavácková (magyar, cseh, 3.)–Martina Hingis, Csan Jung-csan (svájci, tajvani, 1.) 6:4, 7:6 (7–5)
Kiki Bertens, Johanna Larsson (holland, svéd)–Jekatyerina Makarova, Jelena Vesnyina (orosz, 2.) 6:4, 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik