Tenisz: Babos Tímea tornagyőzelemmel zárta az évet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.22. 08:37
null
Babos megnyerte a döntőt Tajvanon (Fotó: oectennis.com)
Babos Tímea megnyerte a 115 ezer dollár (36.6 millió forint) összdíjazású tajvani kemény pályás challenger tenisztornát, a döntőben két szettben legyőzte az első helyen kiemelt japán Doi Miszakit.

A legmagasabban jegyzett, világranglista-84. magyar teniszező egy késői brékkel 45 perc alatt 7:5-re hozta az első játszmát, majd a másodikban is elvette egyszer ellenfele adogatását, és végül bréklabdákat hárítva 6:3-mal kiszerválta a találkozót.

A 22 éves magyar teniszező ezt megelőzően 2012 februárjában, Monterreyben tudott egyesben WTA-tornát nyerni, míg idén döntős volt Marrákesben.

„Rettenetesen boldog vagyok! Nem nagyon találom még a szavakat, hogy így sikerült végül is befejeznem az évet. Egy szép tornagyőzelemmel zártam a szezont. Nagyon-nagyon örülök, köszönöm mindenkinek, aki felkelt és nézte a mai meccset. Kemény volt, Doi nagyon jól játszott az első szettben, rendkívül nehézzé tette ezt a mérkőzést. Szerencsére a szervám ezúttal is nagyon jól működött, az egész versenyen nem veszítettem el az adogatásomat. Ez azt jelenti, hogy sorozatban 52-szer nyertem meg a szervámat. A testem már egy kicsit a közelében volt annak, hogy megadja magát, de végül is sikerült végig küzdenem, nagyon akartam a győzelmet. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki támogatott ebben az évben" – mondta Babos a babostimea.hu-nak.

Ez volt Babos utolsó idei tétmérkőzése a pihenő előtt, de persze jövő kedden még láthatják a magyar szurkolók a budapesti Tennis Classics-gálán.

Az eredményhirdetés

TENISZ
WTA CHALLENGERTORNA, TAJPEJ (115 ezer dollár, szőnyeg)
DÖNTŐ

Babos (magyar, 4.)–Doi (japán, 1.) 7:5, 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik