Tenisz: Babos megszorongatta a 10. kiemeltet Montrealban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.06. 19:51
null
Julia Görges szetthátrányból fordított Babos Tímea ellen (Fotó: Twitter)
Babos Tímea 2 óra 20 perces mérkőzésen 3:6, 7:6, 6:4-re kikapott a 10. kiemelt német Julia Görgestől a montreali kemény pályás női tenisztorna, a Rogers Cup első fordulójában.

 

Az első játszmában Babos jól adogatott, az első szervái után a labdamenetek 76 százalékát megnyerte (13/17), és bréklabdáig sem engedte eljutni Görgest. A játszmát egy brék döntötte el, Babos 2:1-nél elvette a német szerváját (6:3). A magyar lány a második szettben hasonlóan jól, sőt még jobban is szervált – az első adogatásait követően 23-ból 19 pontot megnyert –, hét bréklabdájából viszont egyet sem használt ki, így rövidítésre került sor. A tie-breaket Görges 7–3-mal behúzta, ezzel lélektani fölénybe került, ami kihatással volt a harmadik játszmára.

Babos a döntő felvonásban már csak 47 százalékban ütötte be az első szerváit, 1:1-nél elveszítette az adogatását, s innen már nem tudott felállni, bár 4:2-es hátrányban volt még két bréklabdája.

A meccs 2 óra 20 percig tartott, Görges nagy csatában, döntő szett 6:4-gyel jutott tovább.

A magyar lány a francia Kristina Mladenovic oldalán párosban a második körben kapcsolódik be a küzdelmekbe.

WTA-TORNA, MONTREAL (2 820 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, 1. FORDULÓ
Görges (német, 10.)–Babos 3:6, 7:6 (7–3), 6:4
Kontaveit (észt)–Makarova (orosz) 4:6, 6:3, 6:1
Sevastova (lett)–Krunics (szerb) 6:1, 6:0
Safárová (cseh)–Gavrilova (ausztrál) 4:6, 6:4, 7:5
Ka. Plísková (cseh, 9.)–Siniaková (cseh) 6:4, 6:4
Curenko (ukrán)–Boulter (brit) 6:4, 6:2
V. Williams (amerikai, 13.)–Dolehide (amerikai) 7:5, 6:1
Rybáriková (szlovák)–Strycová (cseh) 3:6, 7:6 (8–6), 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik