Tenisz: Babos maratoni csatában, meccslabdákról nyert

Vágólapra másolva!
2013.02.19. 19:28
A bogotái női tenisztorna első fordulójában a nyolcadik helyen kiemelt Babos Tímea háromszettes találkozón, meccslabdákat hárítva, rövidítésben legyőzte a spanyol Beatriz García Vidaganyt.

A világranglista 86. helyén álló magyar lány adogatásával indult a mérkőzés, és bár a ranglista-279. spanyolnak két bréklabdája is volt, Babos mindkettőt hárította, és megnyerte a játékot. Babos 2:1-es vezetésénél ráadásul egyből elvette ellenfele szervajátékát, nagy előnyre azonban nem tudott szert tenni, mivel a következő három játékban egyaránt a fogadó örülhetett (4:3). García Vidagany újabb adogatásánál Babosnak három lehetősége is volt ismét brékelni, élni azonban ezúttal egyikkel sem tudott, ezenfelül villámgyorsan 0:40-re állt saját gémjében. Ekkor azonban jött az újabb fordulat, a magyar játékos innen fordítva behúzta a játékot, majd egy újabb brékkel a szettet is (6:4).

A második elején folytatódott az adogatók szenvedése, az első három játék egyaránt a fogadóké lett, így a spanyol 2:1-re vezetett, majd miután hozta az adogatását, az újabb brékkel már 4:1-es előnyre tett szert. Babosnak hiába volt labdája a 4:2-höz, élni nem tudott vele, így (szempontjából) 1:5-nél a szettben maradásért kellett adogatnia – sikertelenül.

A harmadik játszma ismét két brékkel indult, a harmadik játékban azonban García Vidagany 0:30-ról is behúzta adogatását, majd 15:40-nél két fogadóesélyhez jutott. Babos innen megfordította a gémet, kiegyenlített, majd 3:3-nál ismét lebrékelte a spanyolt, és bár egyből visszaengedte ellenfelét, 4:4-nél újabb három lehetősége volt elvennie 24 éves riválisa szerváját. Egyikkel sem élt, így García egy játékra került a továbbjutástól, és 15:40-nél két mérkőzéslabdája volt a spanyolnak. Babos innen is felállt, és miután megnyerte az adogatását, lebrékelte Garcíát, és 6:5-nél 40:30-nál már neki volt meccslabdája, de nem tudott élni vele, és rövidítésre került sor.

Itt 4–4-ig fej fej mellett haladtak a felek, két sikeres labdamenet után a magyar játékos két meccslabdához jutott, és az újabb lehetőséggel már élt is (7–4).

Babos végül 2 óra 44 perc alatt nyerte meg a mérkőzést, 10 ászt ütött a találkozó során, kilencszer vétett kettős hibát – összehasonlításul ez a két szám Garcíánál 0/20 volt…

„Ahogy az eredmény is mutatja, nagyon nehéz meccs volt. Egyébként mi arra is számítottunk, hiszen az ellenfél már három mecset játszott magaslaton, míg nekem csak pár napom volt ahhoz, hogy hozzászokjak a körülményekhez. Ez látszott is a játékomon, bar hellyel-közzel azért jó teniszt is bemutattam. Örülök mindenesetre a győzelemnek, hiszen így ott a következő meccs, ahol még bármi lehet. Most nemsokára páros, úgyhogy nem könnyű ez a nap. De bár minden nap két meccsem lenne a jövőben!" – mondta Babos a drámai találkozó után.

WTA-INTERNATIONAL-TORNA, BOGOTÁ (235 000 dollár, salak)
EGYES, 1. FORDULÓ

Babos (magyar, 8.)–García Vidagany 6:4, 1:6, 7:6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik