Téli álom – Klein Ron jegyzete

KLEIN RONKLEIN RON
2020.02.01. 00:10

Babos Tímeának hála sorozatban harmadik éve ünnepelhetünk magyar Grand Slam-bajnokot – nagy szó ez, pláne úgy, hogy előtte 32 esztendőt kellett várnunk hasonló teniszsikerre. Azért csak hasonló, mert Babos teljesítményéhez foghatót még senki sem ért el Magyarországon, ő az első háromszoros GS-győztesünk.

A még mindig csupán 26 éves klasszis párosbeli diadalai kapcsán számos témában írtunk már: a sportág nehézségeiről, a műfaj fontosságáról, Babos példás életviteléről és a munkamoráljáról, a magyar sportban és tenisztörténelemben betöltött kiemelkedő szerepéről, a megkeresett dollármillióiról, hogy mekkora tett Sopronból indulva, nélkülözve, szinte kizárólag a családi kasszára támaszkodva eljutni páros-világelsőségig, kilenc Grand Slam-döntőig… – a pontig, amikor már senki sem lepődik meg, ha nagy trófeát lát a kezében, miközben 2012 óta egyesben is a top 100-ban zárt minden idényt.

Néhány héttel ezelőtt pedig azt is bizonyította, hogy kiválóak a megérzései.

Azt mondta, a magyar sportnak szuper éve volt 2019-ben, de biztos benne, hogy a tokiói olimpia esztendeje még fényesebb sikereket tartogat. Nos, ő már január utolsó napján hozzátette a magáét, hiszen játszmaveszteség nélkül nyerte meg a francia Kristina Mladenovic oldalán az Australian Opent, így szinte biztosra vehető, hogy kvótát szerez az ötkarikás játékokra, és – hála neki – párosban még egy női játékosunk utazhat ki Japánba.

Míg Babos a melbourne-i nyárban remekelt, az európai télben más sportolóink értek el kiváló eredményeket. A leghűvösebb körülmények között a rövid pályás gyorskorcsolyázók gyűjtögették Debrecenben az Európa-bajnoki érmeket, férfi kézilabdázóink Skandináviában szerepeltek reményt keltően, vízilabdázóink arany- és bronzérmet ünnepelhettek a Duna Arénában rendezett Eb-n, január 31-én pedig Babosnak köszönhetően örülhettünk újabb nagy sikernek.

A vízilabda-válogatottak és a legeredményesebb teniszezőnk teljesítménye Tokió miatt különösen biztató: álomszerűen kezdődött 2020, ám a legszebb pillanatokat majd júliusra, augusztusra reméljük.

Persze az olimpián kívüli maradék tíz hónap is tartogathat emlékezetes győzelmeket – tenisz Grand Slam-tornából például lesz még három…

Legfrissebb hírek

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2 órája

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.21. 23:10

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.20. 23:36

Csatársirám – Galambos Dániel jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.19. 23:18

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

A magyar hoki érdeke – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.09.18. 00:07

Mindenkinek van egy 11-e – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.16. 23:44