- Utolsó módosítás:
- 2011-12-02 02:45:51
A magyar lány két szettben megverte Csan Jung-csant, a következő körben Suárez Navarro jön
Szávay győzelemmel kezdett Indian Wellsben
Szávay Ágnes 6:3, 6:2-re győzött az Indian Wellsben zajló WTA-torna második fordulójában a világranglista 97. helyén álló tajvani Csan Jung-csan ellen.
![]() |
| Szávay Ágnes magabiztos játékkal jutott a harmadik fordulóba (Fotó: Action Images - archív) |
Mivel Szávay Ágnes az Indian Wellsben zajló WTA-torna első fordulójában erőnyerő volt, a második körben lépett először pályára, mégpedig a korábban a svájci Stefanie Vögelét búcsúztató, a világranglista 97. helyen álló tajvani Csan Jung-csan ellen.
A magyar lány jól kezdte a mérkőzést, az első szettet 6:3-ra megnyerte, elsősorban annak köszönhetően, hogy nagyobb hatékonysággal használta ki bréklehetőségeit, mint riválisa: öt bréklabdájából hármat értékesített, míg Jung-csan neve mellett háromból csupán egy sikeres kísérlet szerepelt.
A második játszma úgy kezdődött, hogy a tajvani lány elvette Szávay adogatását, de ez szerencsére nem fogta meg Ágit, aki azonnal visszabrékelt, sőt második adogatójátékát már hozni tudta. Egy újabb Szávay-brék után már 3:1 volt az előny, és bár ezt követően Jung-csan még hozott egy játékot, csak elodázni tudta vereségét.
Igaz, nem sokkal, ugyanis a világranglistán 30. helyen álló magyar lány hamar 5:2-re alakította az állást, és első lehetőségét kihasználta arra, hogy megnyerje a mérkőzést: így alig 74 perc alatt bejutott a következő fordulóba. A második szettben Szávay egyébként mind a négy bréklabdáját értékesítette, így összesen 78%-os hatékonysággal zárta a meccset – szemben ellenfele 60%-os mutatójával.
Szávayra a harmadik körben már nehezebb ellenfél vár, ugyanis azzal a spanyol Carla Suárez Navarróval játszik majd, aki a második körben a torna első kiemeltjét, a tavalyi Roland Garros-győztes Szvetlana Kuznyecovát búcsúztatta három szettben.
| EGYES, 2. FORDULÓ |
| Szávay (magyar, 27.)–Csan Jung-csan (tajvani) 6:3, 6:2 |
| Suárez Navarro (spanyol)–Kuznyecova (orosz, 1.) 6:4, 4:6, 6:1 |
| TOVÁBBI EREDMÉNYEK |
| V. Azarenka (fehérorosz, 3.)–(osztrák) 6:1, 7:5 |
| Pennetta (olasz, 9.)–Kvitová (cseh) 6:3, 6:3 |
| Wickmayer (belga, 13.)–Görges (német) 6:2, 6:4 |
| Klejbanova (orosz, 23.)–Pironkova (bolgár) 6:7, 6:3, 6:1 |
| Pavljucsenkova (orosz, 25.)–Sprem (szlovén) 6:3, 6:1 |
| Martínez Sánchez (spanyol, 28.)–Dulgheru (román) 2:6, 6:3, 6:1 |
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 18:53 Videó: a kapusnak esélye sem volt a maláj játékos csodás lövésénél
- 18:52 Afrika-kupa: a meglepetéscsapat Zambiát Ghána sem állította meg
- 18:47 Francia Kupa: Gomis karriercsúcsát a Bordeuax bánta, nyert a Lyon
- 18:46 Kézilabda: a héten szemműtétet hajtanak végre Zsarko Sesumon
- 18:44 NB II: frissen igazolt kapussal nyert a BKV Előre a Vác ellen
- 18:26 Észtország: a 48 gólos támadó német próbajáték után Máltára került
- 18:25 Anglia: Capello Terry és saját ügyében találkozik az FA elnökével
- 18:19 Férfi vízilabda ob I: a Szolnok tíz góllal volt jobb a Szentesnél
- 18:11 Férfi kézilabda: Bielecki és Krzysztof Lijewski a Kielcében folytatja
- 18:09 NB II: Gyirmótról szabadon távozó kapust igazolt a Veszprém
- 17:18 Formula-1: Häkkinen korábbi menedzsere lesz Hamilton ügynöke
- 17:03 Formula-1: Schumi a lista tetején vett búcsút tavalyi autójától
- 16:59 Jégkorong: fontos erőfelmérő vár az U18-as válogatottra
- 16:52 Videó: ritkán látható kosár esett a dudaszó pillanatában Amerikában
- 16:51 Sí: lavinaomlás történt a szabadstílusú magyar bajnokságon
- A kétmillió eurós Koman meghálálná a bizalmat
- Cristiano Ronaldo egy Lamborghinivel lepte meg magát a születésnapján
- Visszavonult a DVSC aranygenerációjának „mindenese"
- Szabadon igazolhatók a sereghajtó ZTE futballistái?
- Allegri: Ibrahimovic csak Nocerinót védte, aki túl kicsi
- Király-kupa: Bilbaóban vastapssal ért véget a Mirandés csodája
- Jeles ötös: a futball Eb-k öt legkiválóbb csapata
- Räikkönen: Nem az eredmény miatt vagyok elégedett
- A Skóciából hazatérő kapus az NB I-ben folytathatja
- Bikinire vetkőzött a csinos műsorvezetőnő a New York-i télben - képek
- Hódíthat a Lenge Liga: jó csajok, kevés ruha, amerikai futball - képek, videók!
- Schumacher az élen búcsúzott tavalyi Mercedesétől
- Hajnal Tamás: Hókotrókkal készülünk a Bayern ellen
- A Valencia edzője szerdán győzni megy a Camp Nouba
- Primera División: a Barca Messi-függő, a Real Ronaldo góljai nélkül is vezetne
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt









