Szávay csengetett Csangnak Miamiban

Vágólapra másolva!
2011.03.23. 23:11
null
Szávay Ágnes három szettben győzött (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
A Miamiban zajló WTA-tornán Szávay Ágnes egyedüli magyarként bejutott a második fordulóba, miután három szettben, 1 óra 51 perc alatt búcsúztatta a kínai Csang Su-ajt.

A Miamiban zajló WTA-torna első napján egyesben előbb Czink Melinda búcsúzott, miután 156 perces csatában háromszettes vereséget szenvedett a német Sabine Lisickitől, majd ma Arn Gréta is kikapott a kínai Peng Su-ajtól, így a később kezdődő meccsen Szávay Ágnesre várt a feladat, hogy egyetlen magyarként bejusson a második fordulóba.

A világranglistán 44. helyen álló magyar lány a selejtezőből érkező, a listán 33 hellyel mögött lévő szintén kínai Csang Su-ajjal találkozott.

A mérkőzés meglehetősen rosszul kezdődött Szávay számára, ugyanis az első két játékot elveszítette, majd hiába vette el ő is az ellenfele adogatását, a kínai ismét brékelte őt.

ARN CSAK HÁROM JÁTÉKOT NYERT
Arn Gréta mérkőzése sajnos nagyon sima volt Peng Su-aj ellen, pedig a világranglistán mindössze 19 hely választja el a két játékost (a kínai a 32., Arn az 51. helyen áll), ám ez nem látszódott az eredményen.

Az első játszmában 3:0 után tudott egy játékot nyerni a magyar teniszező, a másodikban pedig 4:0 után esélye volt felzárkózni 4:3-ra is, de végül 6:2-re ezt a szettet is elbukta.

Csang Su-aj az első szettben négy bréklabdát értékesített a hatból, és bár a háromból kettőt Szávay is beütött, a játszmát 6:2-vel elveszítette.

A női meccseken gyakorta előforduló brékparádé a második szettben is folytatódott. 1:1-nél Szávay koncentrált jobban fogadóként, de nem sokáig örülhetett. A következő gémben ugyanis 40:15-ös vezetésről is elbukta a szervajátékát. A magyar játékosnak elsősorban az első szervák okoztak gondot. Az első szettben csak 36 százaléka volt jó az első adogatásainak, de a második játszmában is ötven százalék alatt maradt.

Ennek ellenére 2:3-ról egy szorosabb és egy simább gém után fordítani tudott, sőt 5:3-ra meglépett, 6:3-ra pedig hozta is a játszmát.

Szávay a döntő szett elején 1:0-s vezetésénél három bréklabda után a negyediket már értékesítette, így 2:0-ra meglépett, ám a következő gémben Csang visszabrékelte őt, majd egyenlített is a kínai. Szerencsére azonban a folytatásban ismét Szávay pillanatai következtek, és több fordulat már nem volt. A 22 éves magyar egymás után négy játékot megnyert (4:2-nél a saját szervájánál rezgett a léc, de sikerült behúzni), ezzel pedig 2:6, 6:3, 6:2-re a mérkőzést is megnyerte.

Szávaynak öt hónapos kihagyása után egyesben ez volt a harmadik mérkőzése, és a második győzelme. A 2. fordulóban a 17. kiemelt, az első körben erőnyerő orosz Anasztaszija Pavljucsenkovával találkozik majd.

Szávay legközelebb párosban lép pályára a svájci színekben versenyző Timea Bacsinszky oldalán – ellenfelük az amerikai Mattek-Sands, Shaughnessykettős lesz.

WTA-TORNA, SONY ERICSSON OPEN, MIAMI (4 500 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, 1. FORDULÓ
Szávay (magyar)–Csang Su-aj (kínai) 2:6, 6:3, 6:2
KORÁBBAN
Peng Su-aj (kínai)–Arn (magyar) 6:1, 6:2
WTA-TORNA, SONY ERICSSON OPEN, MIAMI (4 500 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, AZ 1. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA, EDDIGI EREDMÉNYEK, ÁGRAJZ SZERINT
Wozniacki (dán, 1.)–erőnyerő
Mattek (amerikai)–Arvidsson (svéd) 6:1, 6:4
Oudin (amerikai)–Görges (német) 7:5, 6:3
Hantuchová (szlovák, 29.)–erőnyerő
Petkovic (német, 21.)–erőnyerő
Hampton (amerikai)–Tomljanovic (horvát, 21.) 3:6, 7:5, 6:0
Benesová (cseh)–Vinci (olasz) 7:5, 6:4
Pennetta (olasz, 13.)–erőnyerő
Peer (izraeli, 10.)–erőnyerő
Medina Garrigues (spanyol)–Pervak (orosz) 6:1, 6:2
Vesznyina (orosz)–Dulko (argentin) 6:1, 6:3
Wickmayer (belga, 23.)–erőnyerő
Zakopalová (cseh, 32.)–erőnyerő
Baltacha (brit)–Bammer (osztrák) 3:6, 7:6, 7:6
Niculescu (román)–Jovanovszki (szerb) 6:1, 7:6
Jankovics (szerb, 6.)–erőnyerő
Stosur (ausztrál, 4.)–erőnyerő
Cseng Csie (kínai)–Cirstea (román) 6:3, 6:7, 6:3
Schnyder (svájci)–Keys (amerikai) 3:6, 6:1, 7:6
Safárová (cseh, 30.)–erőnyerő
Petrova (orosz, 18.)–erőnyerő
Lisicki (német)–Czink (magyar) 6:3, 5:7, 6:4
Martic (horvát)–Barrois (német) 7:5, 6:2
Sarapova (orosz, 16.)–erőnyerő
Kuznyecova (orosz, 11.)–erőnyerő
Halep (román)–U. Radwanska (lengyel) 6:3, 6:2
Peng Su-aj (kínai)–Arn (magyar) 6:1, 6:2
Rezai (francia, 20.)–erőnyerő
Dulgheru (román, 26.)–erőnyerő
Scheepers (dél-afrikai)–Hercog (szlovén) 5:7, 7:5, 6:2
Larsson (svéd)–Rodionova (ausztrál) 6:4, 7:6
Li Na (kínai, 7.)–erőnyerő
Schiavone (olasz, 5.)–erőnyerő
Gallovits (romániai)–Kerber (német)
Domínguez Lino (spanyol)–Rus (román)
Pironkova (bolgár, 31.)–erőnyerő
Kirilenko (orosz, 24.)–erőnyerő
Mirza (indiai)–Parra Santonja (spanyol) 6:2, 6:4
Stephens (amerikai)–B. Zahlavová-Strycová (cseh)
A. Radwanska (lengyel, 9.)–erőnyerő
Bartoli (francia, 15.)–erőnyerő
Morita (japán)–Watson (brit) 7:5, 6:2
Makarova (orosz)–Dusevina (orosz) 6:2, 6:2
Klejbanova (orosz, 22.)–erőnyerő
Groth (ausztrál, 28.)–erőnyerő
Errani (olasz)–Svedova (kazah)
Dokic (ausztrál)–Szafina (orosz)
Zvonarjova (orosz, 3.)–erőnyerő
Azarenka (fehérorosz, 8.)–erőnyerő
Hradecká (cseh)–Csan Jung-csan (tajvani)
Manaszijeva (orosz)–Bacsinszky (svájci)
Cibulková (szlovák, 25.)–erőnyerő
Pavljucsenkova (orosz, 17.)–erőnyerő
Szávay (magyar)–Csang Su-aj (kínai) 6:2, 6:3, 6:2
Lepchenko (amerikai)–Vandeweghe (amerikai) 6:2, 6:3
Kvitová (cseh, 12.)–erőnyerő
Kanepi (észt, 15.)–erőnyerő
Razzano (francia)–Cornet (francia) 6:3, 6:1
Date Krumm (japán)–Ondrasková (cseh) 6:4, 6:3
Ivanovics (szerb, 19.)–erőnyerő
Martínez Sánchez (spanyol, 27.)–erőnyerő
Tatisvili (grúz)–Govorcova (fehérorosz)
Jakimova (fehérorosz)–Kudrjavceva (orosz)
Clijsters (belga, 2.)–erőnyerő

 

ATP 1000-ES TORNA, SONY ERICSSON OPEN, MIAMI
(3 645 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, 1. FORDULÓ, PÁROSÍTÁS, EDDIGI EREDMÉNYEK, ÁGRAJZ SZERINT
Nadal (spanyol, 1.)–erőnyerő
Chardy (francia)–Nisikori (japán)
F. López (spanyol)–Berankis (litván)
Chela (argentin, 26.)–erőnyerő
Dolgopolov (ukrán, 21.)–erőnyerő
Seppi (olasz)–Zverev (német)
Gabasvili (orosz)–Brands (német)
Tsonga (francia, 15.)–erőnyerő
Almagro (spanyol, 11.)–erőnyerő
Gil (portugál)–Capdeville (chilei)
F. Mayer (német)–Karlovic (horvát)
Montanés (spanyol, 20.)–erőnyerő
Gulbis (lett, 28.)–erőnyerő
Berlocq (argentin)–Sock (amerikai)
Mannarino (francia)–Ramírez Hidalgo (spanyol)
Berdych (cseh, 7.)–erőnyerő
Federer (svájci, 3.)–erőnyerő
Fognini (olasz)–Stepánek (cseh)
Sztahovszkij (ukrán)–Dimitrov (bolgár)
Mónaco (argentin, 32.)–erőnyerő
Bagdatisz (ciprusi, 22.)–erőnyerő
Kavcic (szlovén)–O. Rochus (belga)
Riba (spanyol)–Lu Jen-hszün (tajvani)
Juzsnij (orosz, 13.)–erőnyerő
Melzer (osztrák, 10.)–erőnyerő
Petzschner (német)–Serra (francia)
Tipszarevics (szerb)–Haas (német)
Cilic (horvát, 18.)–erőnyerő
Simon (francia, 25.)–erőnyerő
Harrison (amerikai)–Schüttler (német)
Cuevas (uruguayi)–Berrer (német)
Roddick (amerikai, 8.)–erőnyerő
Ferrer (spanyol, 6.)–erőnyerő
Kendrick (amerikai)–Kunyicin (orosz)
Devvarman (indiai)–Starace (olasz) 6:2, 6:4
Raonic (kanadai, 31.)–erőnyerő
Llodra (francia, 23.)–erőnyerő
Malisse (belga)–Sweeting (amerikai) 7:6, 6:4
Granollers (spanyol)–Becker (német) 6:4, 6:7, 6:4
Wawrinka (svájci, 12.)–erőnyerő
Fish (amerikai, 14.)–erőnyerő
Benneteau (francia)–Gimeno-Traver (spanyol) 6:4, 6:3
Lorenzi (olasz)–Ljubicic (horvát) 7:6, 6:1
Gasquet (francia, 17.)–erőnyerő
Kohlschreiber (német, 29.)–erőnyerő
Del Potro (argentin)–Mello (brazil) 6:4, 6:4
Dodig (horvát)–Golubjov (kazah) 6:7, 6:4, 6:0
Söderling (svéd, 4.)–erőnyerő
Murray (brit, 5.)–erőnyerő
Bogomolov Jr. (amerikai)–Hanescu (román) 5:3, 4:6, 7:5
Andrejev (orosz)–Giraldo (kolumbiai) 6:1, 2:6, 6:1
Isner (amerikai, 30.)–erőnyerő
García-López (spanyol, 24.)–erőnyerő
Anderson (dél-afrikai)–Davigyenko (orosz) 6:4, 6:3
Andújar (spanyol)–Tomic (ausztrál) 6:4, 3:6, 7:5
Verdasco (spanyol, 9.)–erőnyerő
Troicki (szerb, 16.)–erőnyerő
Ilhan (török)–Kamke (német) 6:2, 6:1
Kukuskin (kazah)–Nieminen (finn) 3:6, 6:3, 6:2
Querrey (amerikai, 19.)–erőnyerő
Bellucci (brazil, 27.)–erőnyerő
Russell (amerikai)–Blake (amerikai)
Isztomin (üzbég)–Young (amerikai) 6:4, 6:3
Djokovics (szerb, 2.)–erőnyerő
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik