Szávay Ágnes: Baltacha is kipipálva!

Vágólapra másolva!
2010.09.23. 07:37
null
Szávay Ágnes jól koncentrált: nagy csatában verte <br />meg Baltachát (Fotó: Reuters, archív)
Sz&aacute;vay &Aacute;gnes bejutott a sz&ouml;uli WTA-tenisztorna harmadik fordul&oacute;j&aacute;ba, miut&aacute;n 6:3, 7:5-re legyőzte az angol Elena Baltach&aacute;t.

Szávay az első játszmában rendre jobban koncentrált a szoros játékokban, és – bár nem mindig használta jól ki bréklehetőségeit (2/5, míg ez a mutató Baltachánál 1/1), végül 6:3-ra hozta a szettet.

A második játszmát a magyar versenyző brékkel nyitotta, ráadásul semmire nyerte el Baltacha – az egykori klasszis, Eb-döntőt is játszott ukrán labdarúgó lánya – adogatását. Sajnos az angol színekben versenyző lány úgy is visszavette rögtön az adogatást, hogy Szávay két ászt is ütött – 1–1.

A folytatásban Baltachának és Szávaynak is nagyon kellett küzdenie szervája megtartásáért, mindketten hagytak ki brékpontot. Szávay 4:5-nél sikeresen szervált a szettben maradásért, majd a legjobbkor nyerte el 30-ra Baltacha adogatását.

Most már „csak" be kellett fejezni a meccset, és ez sikerült is: Szávay nagyon simán, 0-ra hozta utolsó adogatójátékát, és 6:3, 7:5-ös sikert aratott egy 1 óra 50 perces, küzdelmes mérkőzésen.

Szávay Ágnes ellenfele a japán Date Krumm Kimiko lesz  a 3. fordulóban, miután 6:2, 6:1-re lemosta a második kiemelt orosz Anasztaszija Pavljucsenkovát.

A mezőny legrutinosabb versenyzőjének számító Date Krumm a torna címvédője – 2009-ben 38 évesen, 11 hónaposan és 30 naposan nyerte meg a viadalt, ezzel minden idők második legidősebb WTA-tornagyőztese lett. Szávay és Date Krumm még sosem találkozott egymással.

Két kiemelt is kiesett a fordulóban: az orosz Jekatyerina Makarova 6:4, 7:5-tel búcsúztatta a 4. helyen rangsorolt spanyol Martínez Sánchezt, míg az orosz házirangadón Dinara Szafina 6:3, 6:2-vel bizonyult jobbnak a 3. kiemelt Marija Kirilenkónál.


WTA-TORNA, HANSOL KOREA OPEN, SZÖUL (220 000 dollár, kemény pálya) 
2. FORDULÓ
Date Krumm (japán)–Pavljucsenkova (orosz, 2.) 6:2, 6:1
KORÁBBAN
Szafina (orosz)–Kirilenko (orosz, 3.) 6:2, 6:3
Makarova (orosz)–Martínez Sánchez (spanyol, 4.) 6:4, 7:5
Szávay (magyar, 8.)–Baltacha (brit) 6:3, 7:5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik