Stosur szettet sem nyert Czink Melinda ellen

Vágólapra másolva!
2011.06.21. 19:10
null
Czink Melinda (jobbra) a női egyes eddigi legnagyobb meglepetését szolgáltatta (Fotó: MTI)
Címkék
Czink Melinda 6:3, 6:4-re győzött a 10. helyen kiemelt ausztrál Samantha Stosur ellen a wimbledoni teniszbajnokság női egyesének első fordulójában. A magyar játékos következő ellenfele az Anasztaszija Jakimova–Sofia Arvidsson mérkőzés győztese lesz.

 

HÉT ÉVE FORDÍTOTT VOLT A SZEREPOSZTÁS
Czink Melinda korábban egyszer találkozott Samantha Stosurral. A 2004-es hobarti tornán az akkor a világranglista 119. helyén álló ausztrál lány 6:4, 6:1-re nyert a 76. helyen található magyar játékos ellen.

A világranglista 10. helyezettje, egyben a női mezőny egyik legjobb adogatója várt Czink Melindára – aki sérülése miatt a 262. helyre csúszott vissza a rangsorban –, az első játék azonban a magyar lány remek szerváiról és ütéseiről szólt. Két ásszal és két nyerő ütéssel nyitott, majd azzal a lendülettel egyből el is vette Stosur adogatójátékát, nem sokkal később pedig már 3:0-ra vezetett.

Czink nagyszerű kezdése láthatóan elbizonytalanította az ausztrált, aki ezután ugyan belerázódott a játékba, esélye sem volt ledolgozni a hátrányát, 6:3-mal Melindáé lett a nyitó szett.

A folytatás a mi szempontunkból hasonlóan álomszerűen alakult, Czink ezúttal 4:0-ra húzott el, a tavalyi Roland Garros döntőse tehát nagyon közel került a korai búcsúhoz. Nem adta azonban könnyen a bőrét, feljött 4:3-ra, ám szerencsére kiegyenlíteni nem tudott.

Czink megőrizte hidegvérét, 6:4-re megnyerte ezt a szettet is, így 67 percnyi játék után fogadhatta a világranglista-10. gratulációját. Következő ellenfele papíron sokkal gyengébb játékos, az Anasztaszija Jakimova–Sofia Arvidsson mérkőzés győztese lesz.

„LÁTTAM RAJTA, HOGY NINCS TÚL SOK KEDVE FÜVÖN JÁTSZANI”

– A nap meglepetését szerezte!
– Elképesztően boldog vagyok – nyilatkozta Czink Melinda lapunknak. – Utólag bevallhatom, hogy nem igazán örültem a sorsolásnak, top tízes ellenféllel kezdeni nem túl jó, de úgy voltam vele, ha már Stosurral játszom, örülök, hogy füvön tehetem.

– Mi volt a nyerő taktika?
– A meccs elején sikerült magabiztosan kezdenem. Láttam rajta, hogy nincs túl sok kedve füvön játszani, nem szereti ezt a borítást, így én is arra törekedtem, hogy még jobban megutáltassam vele. Korábban minden ellenfele a fonákjára játszott, ő is erre készült, így én inkább csak arra figyeltem, hogy kifelé szerváljak neki és megnyissam a pályát. Amikor viszont felléptem a hálóhoz, megpróbáltam csak a fonákjára támadni, amikor ő fellépett, akkor pedig csak oda elütni.

 

STATISZTIKA
SAMANTHA STOSURCZINK MELINDA
Első szervák 30/50=60% 38/60=63%
Ászok 8 6
Kettős hibák 1 3
Önhibák 15 15
Első szervákból megnyert pontok 20/30=67 % 27/38=71 %
Második szervákból megnyert pontok 11/20=55 % 15/22=68 %
Nyerő ütések 13 18
Fogadóként nyert pontok 18/60=30 % 19/50=38 %
Bréklabdák 1/1=100 % 3/5=60 %
Hálónál megnyert pontok 4/11=36 % 14/19=74 %

A női címvédő Serena Williams a papírformának megfelelően bejutott a második fordulóba, ám ez közel sem ment egyszerűen neki. Aravane Rezai ellen elbukta a második szettet, és bár után a döntő felvonásban már nem adott esélyt francia ellenfelének, győzelmét így is könnyezve ünnepelte.

SZAVAZÁS

Ki nyeri Wimbledon férfi egyesét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Általában nem szoktam sírni, így nem értem, most mi történt" – nyilatkozta később a borzasztó 12 hónapot – többek között nehezen gyógyuló sérülést és tüdőembóliát – maga mögött hagyó amerikai.

A világranglistát vezető Caroline Wozniacki sokkal simább meccsen verte meg a spanyol Arantxa Parra Santonját, de a többi, első tíz kiemelt közé tartozó játékos is sikerrel vette az első fordulót, Stosuron kívül.

A férfiaknál bemutatkozott Novak Djokovics és Roger Federer is, megizzadnia egyiküknek sem kellett, nem úgy például Fernando Verdascónak, aki kétszettes hátrányból fordítva, a döntő szettet 9:7-re megnyerve múlta felül Radek Stepáneket.

Két korábbi top 10-es játékos, Markosz Bagdatisz és James Blake csatája szintén öt játszmában dőlt el, mégpedig a ciprusi javára.

 

 

 

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (14 600 000 font, fű)
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ
Czink (magyar)–Stosur (ausztrál, 10.) 6:3, 6:4
Wozniacki (dán, 1.)–Parra Santonja (spanyol) 6:2, 6:1
Azarenka (fehérorosz, 4.)–Rybariková (szlovák) 6:4, 3:2
Benesová (cseh)–Zahlavová Sa. (cseh) 3:6, 6:3, 8:6
S. Williams (amerikai, 7.)–Rezai (francia) 6:3, 3:6, 6:1
Keothavong (brit)–Broady (brit) 6:2, 6:4
Erakovic (új-zélandi)–Csang Kaj-csen (tajvani) 6:4, 6:2
Vinci (olasz, 29.)–Dusevina (orosz) 7:5, 6:2
Halep (román)–Jovanovszki (szerb) 6:1, 6:2
Kvitová (cseh, 9.)–Glatch (amerikai) 6:2, 6:2
Marino (kanadai)–Mayr-Achleitner (osztrák) 6:3, 7:6
Pavljucsenkova (orosz, 14.)–Csurenko (ukrán) 6:4, 7:6
Pironkova (bolgár, 32.)–Giorgi (olasz) 6:2, 6:1
Zahlavová-Strycová (cseh)–Wozniak (kanadai) 7:6, 6:4
Petrova (orosz)–Dolonc (orosz) 6:3, 6:4
Dubois (kanadai)–Falconi (amerikai) 6:2, 6:2
Petkovic (német, 11.)–Foretz Gacon (francia) 6:3, 6:4
Martínez Sánchez (spanyol)–Jankovics (szerb, 15.) 5:7, 6:4, 6:3
Martic (horvát)–A. King (amerikai) 5:7, 6:2, 6:2
Razzano (francia)–Mirza (indiai) 7:6, 2:6, 6:3
Paszek (osztrák)–Morita (japán) 5:7, 6:3, 6:0
K. Bondarenko (ukrán)–Cornet (francia) 7:5, 6:2
Safárová (cseh, 31.)–Hradecká (cseh) 2:6, 6:3, 6:3
Zakopalová (cseh)–Smith (brit) 6:3, 5:7, 8:6
Sarapova (orosz, 5.)–Csakvetadze (orosz) 6:2, 6:1
Li Na (kínai, 3.)–Kudrjavceva (orosz) 6:3, 6:3
Daniilidu (görög)–Vandeweghe (amerikai) 6:4, 6:4
Kirilenko (orosz, 26.)–Brianti (olasz) 6:2, 6:1
Ivanovics (szerb, 18.)–Oudin (amerikai) 6:0, 6:1
Tanasugarn (thaiföldi)–Szvedova (kazah) 6:2, 6:3

 

FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ
Del Potro (argentin, 24.)–Cipolla (olasz) 6:1, 6:4, 6:3
Verdasco (spanyol, 21.)–Stepánek (cseh) 2:6, 4:6, 6:3, 7:6, 9:7
Kamke (német)–Kavcic (szlovén) 6:3, 7:6, 5:7, 6:1
Ljubicic (horvát)–Cilic (horvát, 27.) 7:6, 3:6, 6:3, 6:4
Kubot (lengyel)–Clément (francia) 6:4, 6:2, 3:6, 5:7, 6:4
Hanescu (román)–J. Pospísil (cseh) 6:4, 6:3, 6:2
Federer (svájci, 3.)–Kukuskin (kazah) 7:6, 6:4, 6:2
Tomic (ausztrál)–Davigyenko (orosz, 29.) 7:5, 6:3, 7:5
Lu Jen-Hszün (tajvani)–Robredo (spanyol) 6:4, 6:4, 6:1
Roddick (amerikai, 8.)–A. Beck (német) 6:4, 7:6, 6:3
Simon (francia, 15.)–Roger-Vasselin (francia) 4:6, 6:4, 6:3, 7:6
Haase (holland)–Riba (spanyol) 6:4, 6:4, 6:4
Chela (argentin, 25.)–Matosevic (ausztrál) 6:4, 6:4, 6:7, 6:2
Sztahovszkij (ukrán)–D. Cox (brit) 6:2, 6:4, 6:4
Karlovic (horvát)–Tipszarevics (szerb, 23.) 7:5, 3:1-nél Tipszarevics feladta
García-López (spanyol, 26.)–Golubjov (kazah) 6:3, 6:3-nál Golubjov feladta
Djokovics (szerb, 2.)–Chardy (francia) 6:4, 6:1, 6:1
Ferrer (spanyol, 7.)–Paire (francia) 6:4, 6:4, 6:4
De Voest (dél-afrikai)–Ramírez Hidalgo (spanyol) 6:2, 6:3, 6:2
Juzsnij (orosz)–Mónaco (argentin) 4:6, 6:2, 6:2, 4:6, 6:4
Nalbandian (argentin)–Reister (német) 7:5, 6:2, 6:3
Mannarino (francia)–Niland (ír) 4:6, 6:4, 7:6, 4:6, 6:4
F. Mayer (német, 20.)–D. Evans (brit) 7:6, 7:6, 3:6, 6:4
Troicki (szerb, 13.)–M. González (argentin) 3:6, 6:0, 7:6, 6:3
Bagdatisz (ciprusi, 32.)–Blake (amerikai) 6:4, 6:2, 6:7, 4:6, 6:4
Seppi (olasz)–Montanés (spanyol) 6:4, 6:4, 7:5
Harrison (amerikai)–Dodig (horvát) 7:6, 6:0, 7:5
K. Beck (szlovák)–Berlocq (argentin) 4:6, 7:6, 4:6, 6:2, 6:4
F. González (chilei)–Dolgopolov (ukrán, 22.) 6:3, 6:7, 7:6, 6:4
Almagro (spanyol, 16.)–J. Nieminen (finn) 6:7, 6:3, 6:4, 6:4
Isner (amerikai)–Mahut (francia) 7:6, 6:2, 7:6
Devvarman (indiai)–Gremelmayr (német) 6:4, 4:2-nél Gremelmayr feladta
Söderling (svéd, 5.)–Petzschner (német) 6:4, 6:4, 2:6, 7:6
Hewitt (ausztrál)–Nisikori (japán) 6:1, 7:6, 6:7, 6:3
Andrejev (orosz)–Gabasvili (orosz) 6:4, 7:6, 6:7, 4:6, 6:3
Mello (brazil)–Dancevic (kanadai) 3:6, 3:6, 6:4, 7:6, 6:2
Llodra (francia, 19.)–J. Ward (brit) 6:3, 7:6, 6:3
Tsonga (francia, 12.)–Szoeda (japán) 6:3, 7:6, 6:2
Haider-Maurer (osztrák)–Serra (francia) 7:6, 6:3, 6:3
J. Melzer (osztrák, 11.)–Falla (kolumbiai) 3:6, 7:6, 6:2, 6:2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik