Románia: Halep a legmagasabb kitüntetést kapja; zászlóvivő lesz

MTI MTIMTI MTI
2019.07.17. 13:42
A legmagasabb román állami kitüntetésben részesül Simona Halep, aki szombaton megnyerte a wimbledoni teniszbajnokság női egyes versenyét.

A WTA honlapja szerint az ország köztársasági elnöki hivatala bejelentette, hogy Klaus Iohannis államfő a Románia Csillaga (Steaua Romaniei) érdemrendet adományozza a 27 éves játékosnak.

„A pályán és azon kívül tanúsított elhivatottságával, alázatával és professzionalizmusával világszerte hírét vitte országunknak. A fiatal nemzedék példaképe lett, és nagy előrelépést jelent a román sportnak, hogy tevékenyen népszerűsíti a teniszt a gyermekek körében is” – olvasható az elnöki közleményben.

Hazaérkezése után az immár kétszeres Grand Slam-bajnok ígéretet kapott arra Mihai Covaliutól, az olimpiai bizottság vezetőjétől, hogy jövőre ő viheti a román zászlót a tokiói olimpia megnyitóünnepségén. Halep a 2020-as játékok kapcsán úgy fogalmazott, hogy következő nagy célja az éremszerzés lesz Tokióban.

Az első wimbledoni döntőjét játszó Halep szombaton 57 perc alatt 6:2, 6:2-re megverte az amerikaiak 23-szoros GS-győztes sztárját, Serena Williamset.

Legfrissebb hírek

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
2026.11.03. 10:47

Fejd a tehenet, és világsztár leszel!

Népsport
2026.11.03. 09:09

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
2026.11.01. 18:20

Bondár Anna a második fordulóban kiesett a kantoni tenisztornán

Tenisz
2026.10.29. 13:21

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19

Sinner az év végén Szaúd-Arábiában vesz részt egy bemutató tornán

Tenisz
2026.10.26. 21:52

Davis-kupa: a világelső Zverev is erősíti a németeket

Tenisz
2026.10.26. 18:02