Roland Garros: hűvösre kerültek – ki állítja meg Halepet?

KLEIN RONKLEIN RON
Vágólapra másolva!
2020.09.26. 09:02
null
Simona Halep nem foglalkozik azzal, hogy őt tartják a legnagyobb esélyesnek (Fotó: AFP)
Az időjáráson is érződik, hogy május helyett szeptember végén rendezik a párizsi Grand Slam-tornát, ami befolyásolhatja az erőviszonyokat – de Simona Halep így is favorit.

 

Gálfi kikapott a főtábla kapujában
Szerencsés vesztesként még minimális eséllyel felkerülhet a Roland Garros főtáblájára Gálfi Dalma, ám „egyenes ágon” biztosan nem, miután két játszmában kikapott az amerikai színekben versenyző, üzbegisztáni származású Varvara Lepchenkótól. A 34 éves teniszező 183. a világranglistán, de volt top 20-as is, a Roland Garroson játszott nyolcaddöntőt, tehát a 236. Gálfinak nagy bravúrra lett volna szüksége a legjobb 128 közé kerüléshez. A junior egyéni US Open- és párosbeli wimbledoni bajnoknak ez lett volna az első fellépése a felnőtteknél Grand Slam-főtáblán, ám a százperces összecsapáson szinte végig futott az eredmény után. A mérkőzést egyébként a tervezettnél később kezdték, és félbe is szakadt, mert Párizsba beköszöntött az ősz, és a 12 Celsius-fokos hőmérséklet mellett olykor még az eső is eleredt.

Ha az aktuális formát, a tapasztalatot, a fizikai és mentális erőt, az elmúlt hetek eredményeit és a korábbi klasszisok, szakértők véleményét nézzük, Simona Halep kiemelkedően a legnagyobb favoritja a vasárnap rajtoló Roland Garrosnak – de nem lehet kizárólag a szakmai szempontokat figyelembe venni.

A US Open után a párizsi Grand Slam-tornát is speciális körülmények között rendezik, de teljesen más koncepció alapján. A francia szervezők – nyilván nem elfelejtve, hogy a négy nagy versenyből az ő költségvetésük a legalacsonyabb – az elejétől fogva ragaszkodtak ahhoz, hogy nézők előtt tartsák meg a mérkőzéseket. Eredetileg napi húszezer nézővel számoltak, aztán 11 500-zal, a hét elején a párizsi egészségügyi hatóságok döntése értelmében ötezerre csökkentették a vágyaikat, végül meg kell elégedniük napi ezer fővel: 750 szurkoló, 200 szponzor, 50 sportvezető.

Anyagilag ez értelemszerűen óriási bukás a szövetségnek, amely tavaly 520 ezer rajongót látott vendégül, de most nem csupán gazdaságilag nagy a tét. Mivel a franciák mindenféle egyeztetés nélkül jelentették be, hogy májusról szeptemberre halasztják a Roland Garrost, eleve rossz pontokat szereztek a sportágban, és eddig a párizsi körülményekről sem írnak ódát a teniszezők. Arról panaszkodnak, hogy a koronavírusteszt elvégzése és az eredmény megérkezése is fájóan lassú folyamat a US Openhez képest, a szállodában a személyzet nem visel maszkot, ráadásul az épületben „civilek” is lakhatnak, nincsenek úgy elkülönítve a verseny résztvevői, mint New Yorkban.

Arról már nem a franciák tehetnek, de ugyanúgy kellemetlen, hogy a városban egy hidegfront nehezíti meg a játékosok dolgát, az elmúlt napokban gyakran esett az eső, ami nyilván az edzéslehetőségeket csökkenti, ha meg száraz volt a salak, a 10 Celsius-fok körüli hőmérséklet jelentett problémát. Az elmúlt napokban több teniszező is azt mondta, befolyásolhatja a mérkőzéseket a hideg és a változékony időjárás – nem véletlen, hogy a hétfőn a római premiertornát megnyerő Halep pénteken már kabátban nyilatkozott.

Laver-kupa Londonban
A 2021-től Torinóba költöző ATP-világbajnokságot elveszíti, ám nem marad rangos teniszesemény nélkül a londoni O2 Arena, hiszen 2022 szeptemberében ott rendezik meg a Roger Federer által alapított Team8 ügynökség rendkívül népszerű eseményét, a Laver-kupát. Az európai és az Európán kívül válogatott találkozóját eddig Prágában, Chicagóban és Genfben tartották meg telt ház előtt – mind a háromszor Federerék örülhettek –, az idei pedig Bostonban lett volna, ám a világjárvány miatt a viadalt jövőre halasztották, így valószínűleg a most térdműtétje után lábadozó 20-szoros Grand Slam-bajnok is pályára léphet az Egyesült Államokban.

„Tizenöt fokkal van hűvösebb, mint Olaszországban, teljesen mások a körülmények: a pálya, a labdák, a közlekedés, a szálloda, minden – árulta el Halep.   – Bízom benne, hogy idejében megszokom, elfogadom mindezt, mert egyébként nagyon szeretem a Roland Garrost. Két évvel ezelőtt itt nyertem meg első Grand Slam-trófeámat, sohasem felejtem el azt a pillanatot, így kicsit nagyobb önbizalommal és várakozással érkeztem meg Párizsba, mint a többi torna helyszínére.”

A 28 éves román klasszis hozzátette, megtisztelőnek gondolja, hogy őt tartják a legnagyobb esélyesnek, de nem foglalkozik ezzel, mert erős a mezőny, és 15 nap alatt hét mérkőzést kell nyerni a végső győzelemhez. Elismerte, a salakot tartja a legerősebb borításának, ám furcsán érzi magát, amiért szeptemberben játszik a Roland Garroson az eddigi májusi időpont helyett – a sajtótájékoztató végén mindenesetre köszönetet mondott mindenkinek, aki harcolt azért, hogy a világjárvány ellenére megrendezhessék a Grand Slam-tornát.

Valószínűleg október 10-én, szombaton is szívesen hálálkodna a centerpálya közepén – az annyit jelentene, hogy a női finálét követően pályafutása harmadik Grand Slam-trófeáját tartja a kezében.

A NŐI EGYES 1. FORDULÓJÁNAK LEGÉRDEKESEBB PÁROSÍTÁSAI     
Babos Tímea–Bogdan (román)
S. Williams (amerikai, 6.)–Ahn (amerikai)
Konta J. (brit, 9.)–Gauff (amerikai)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik