Roger Federernek Miamiban sem sikerült

2010.03.31. 08:58
null
Federernek Miamiban sem jött össze (Fotó: Action Images)
Címkék
Vaskos meglepetés a miami ATP-torna nyolcaddöntőjében: a 16. helyen kiemelt cseh Tomás Berdych három szettben, 2 óra 51 perces nagy csatában, mérkőzéslabdát is hárítva nyert a svájci világelső, Roger Federer ellen.

Roger Federernek ezúttal sem sikerült a várakozásoknak megfelelően teljesítenie: a svájci világelső néhány héttel ezelőtt Indian Wellsben a harmadik fordulóban esett ki, miután kikapott a ciprusi Markosz Bagdatisztól, és most a Miamiban zajló, szintén 1000-es ATP-tornán búcsúzott a vártnál korábban: a nyolcaddöntőben Tomás Berdych ellen szenvedett vereséget.

Pedig Federernek korábban ritkán gyűlt meg a baja a cseh teniszezővel: eddigi tíz találkozásuk során Berdych másodszor hagyhatta el győztesen a pályát.

A majdnem három órán át tartó mérkőzésen az első szettet 6:4-re nyerte meg a cseh sportoló, majd Federer hatalmas csatában egyenlített, a második játszmát 7:6-ra hozta. Ám a svájci sokat hibázott, tíz bréklabdájából csupán kettőt értékesített, és végül – bár meccslabdája is volt – a rövidítésben elbukta a harmadik szettet.

„Úgy küzdöttem, ahogy csak tudtam. Jelenleg vannak gondok a játékommal. Az időzítéssel van a legnagyobb problémám, de nem tudom, miért. Mindenesetre ez a vereség tovább erősíti bennem, hogy többet kell edzenem, mivel nem szeretem elveszíteni az ilyen meccseket" – mondta Federer.

„Egy ilyen összecsapás után fantasztikusan érzi magát az ember. Nagyon örülök, hogy így sikerült befejezni a mérkőzést" – mondta boldogan Berdych, aki a negyeddöntőben a tizedik helyen kiemelt spanyol Fernando Verdascóval találkozik.

 SONY ERICSSON OPEN, MIAMI (4 500 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Berdych (cseh, 16.)–Federer (svájci, 1.) 6:4, 6:7, 7:6
Verdasco (spanyol, 10.)–Cilic (horvát, 7.) 6:4, 7:6
KORÁBBAN
Juzsnij (orosz, 13.)–Fish (amerikai) 6:1, 1:0-nál Fish feladta
Söderling (svéd, 5.)–F. González (chilei, 9.) 6:0, 6:7, 6:2
Tsonga (francia, 8.)–Ferrero (spanyol, 12.) 6:2, 6:2
Nadal (spanyol, 4.)–Ferrer (spanyol, 15.) 7:6, 6:4
Roddick (amerikai, 6.)–Becker (német) 7:6, 6:3
Almagro (spanyol, 33.)–Bellucci (brazil, 27.) 6:4, 3:6, 7:6
 
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (ÁGRAJZ SZERINT)
Berdych (cseh, 16.)–Verdasco (spanyol, 10.)
Juzsnij (orosz, 13.)–Söderling (svéd, 5.)
Tsonga (francia, 8.)–Nadal (spanyol, 4.)
Roddick (amerikai, 6.)–Almagro (spanyol, 33.)

 

Legfrissebb hírek

Superbike-vb: Farkas Kevin is indul a hétvégi Olasz Nagydíjon

Egyéb autó-motor
4 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
8 perce

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
35 perce

Megújult a Hunbasket applikáció – idén is érdemes tippelni!

Kosárlabda
41 perce

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
46 perce

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
1 órája

WNBA: Juhász Dorka csapata fölényes győzelemmel, az első helyen zárta az alapszakaszt

Amerikai sportok
1 órája

A Bijan Robinson vezette Atlanta még mélyebb gödörbe lökte a Packerst – videó

Amerikai sportok
1 órája