Rafael Nadal nyerte a római tornát

Vágólapra másolva!
2010.05.02. 21:06
Címkék
A harmadik helyen kiemelt spanyol Rafael Nadal nyerte a Rómában rendezett ATP-tornát, miután 7:5, 6:2 arányban legyőzte honfitársát, a 13. helyen rangsorolt David Ferrert. Nadal legutóbb két héttel ezelőtt, Monte-Carlóban diadalmaskodott, majd a barcelonai viadalt lemondta, Rómában pedig ismét győzelmet aratott.
Nadal ismét tornagyőzelmet ünnepelhetett (Fotó: Action Images)
Nadal ismét tornagyőzelmet ünnepelhetett (Fotó: Action Images)
Nadal ismét tornagyőzelmet ünnepelhetett (Fotó: Action Images)
Nadal ismét tornagyőzelmet ünnepelhetett (Fotó: Action Images)
Nadal ismét tornagyőzelmet ünnepelhetett (Fotó: Action Images)

Nadal Gulbist legyőzve jutott a fináléba, míg Ferrernek Verdascón át vezetett az útja a döntőbe.

A finálé már esőben kezdődött, de csak 4:4-nél ítélte úgy a vezetőbíró, hogy a pálya játékra alkalmatlan. Az esőszünetet követően 5:5-nél Nadalnak sikerült elvennie honfitársa adogatását, és akkor sem remegett meg a keze, amikor a játszmáért adogatott. Az első szettet tehát 7:5-re nyerte.

A második játszmában már nagyon korán, 1:1-nél előnyhöz jutott az előkelőbb helyen rangsorolt Nadal. Ekkor Ferrernek lehetősége volt arra, hogy átgondolja játékát, ugyanis újabb esőszünet következett. A 13. helyen kiemelt salakspecialistának azonban nem sikerült javítania, a folytatásban 4:2-nél újra elvesztette adogatását, így Nadal már a mérkőzésért szerválhatott. A világranglista harmadik helyezettje nem is hibázott, s két héten belül második tornagyőzelmét aratta.

ATP 1000-ES TORNA, INTERNAZIONALI BNL D’ITALIA, RÓMA
(2 227 500 euró, salak) 
DÖNTŐ
Nadal (spanyol, 3.)–Ferrer (spanyol, 13.) 7:5, 6:2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik