Papírforma Bastadtól Stuttgarton át Newportig

Vágólapra másolva!
2012.07.15. 22:02
null
Almagrót vállsérülése is hátráltatta (Fotók: Reuters)
Mi a papírforma, ha nem ez? A hat e heti fontosabb tenisztorna közül ötöt az első kiemelt sikerével ért véget, egyet pedig a másodikként rangsorolt játékos nyert meg.

 

Ferrer nem tűnt túl boldognak
Ferrer nem tűnt túl boldognak

BASTAD

A spanyol David Ferrer 68 perc alatt nyert 6:2, 6:2-re honfitársa, a vállsérüléssel küzdő Nicolás Almagro ellen a bastadi döntőben. A két spanyol játékos 11. alkalommal találkozott egymással, és Almagro még egyszer sem tudta legyőzni Ferrert, akinek ez volt az ötödik idei tornagyőzelme, összesen pedig már a tizenhatodik – 15 elbukott ATP-torna-finálé mellett. Öt éve szintén ők játszották a bastadi finálét, akkor 6:1, 6:2-re nyert Ferrer.

SUTTGART

Stuttgartban is az első kiemelt nyert, nevezetesen szerb Janko Tipszarevics, miután a 20 perces esőszünettel tarkított döntőben három szettben legyőzte a második kiemelt argentin Juan Mónacót. Tipszarevics a harmadik ATP-tornáját nyerte meg pályafutása során, ám salakon most diadalmaskodott először. Tavaly októberben Kuala Lumpurban és Moszkvában is kemény pályán ért révbe. A világranglista 8. helyén álló szerb játékos volt az első tíz közül az egyetlen eddig, aki nem nyert még versenyt 2012-ben. Mónaco a 14. döntőjéből már a kilencediket bukta el.

 

Tipszarevics először nyert ATP-tornát salakon
Tipszarevics először nyert ATP-tornát salakon

UMAG

A horvátországi viadalon Fernando Verdascót az elődöntőben elbúcsúztatta Marcel Granollers, így biztos volt, hogy itt nem az első kiemelt emelheti a magasba a trófeát. A papírforma azonban így is csak a lehető legkisebb mértékben borult, hiszen a másodikként rangsorolt Marin Cilic diadalmaskodott, pályafutása 8. ATP-torna-győzelmét aratva. A hazaiak kedvence az első szettben brékhátrányból fordított 6:4-re, a másodikban pedig 5:0-s hátrányban nyerte az első gémet a spanyol, aki eddigi négy ATP-fináléjából hármat megnyert, így most 60 százalékosra romlott a döntős mérlege. Az 1990 óta megrendezett horvátországi tornán másodszor ünnepelhettek hazai győztes, az első kiírás alkalmával Goran Prpic még jugoszláv színekben menetelt végig hibátlanul.

NEWPORT

Az első helyen kiemelt John Isner a döntőben 7:6, 6:4-re legyőzte Lleyton Hewittot, ezzel megvédte címét a newporti füves pályás versenyen. A 206 centiméter magas amerikai a negyedik ATP-tornáját nyerte meg pályafutása során, a harmadikat a hazájában. Isner egy szettet veszített a héten, azt is még az első fordulóban az ukrán Szerhij Bubka ellen. Érdekesség, hogy mind az öt meccsén volt egy rövidített játéka, és valamennyit ő nyerte meg. Hewitt a 2010-es hallei tornagyőzelme óta először jutott döntőbe, sőt elődöntőt sem játszott azóta.

PALERMO

Az idei Roland Garros-döntős Sara Errani 2008-ban megnyerte, 2009-ben pedig második lett a szicíliai városban. Az idei versenyen elképesztő magabiztossággal menetelt, és a cseh Barbora Záhlavová-Strycová sem tudta megszorítani. Errani az öt mérkőzésén egy szettet sem veszített, és játékból is csak húszat, a döntőt 74 perc alatt 6:1, 6:3-ra nyerte meg. Az idén már négy tornagyőzelemnél jár, összesen pedig hatnál. A világranglista-9. olasz játékos – aki a változatosság kedvéért első kiemeltként indulva verte végig a mezőnyt – 37 ezer dollárt kasszírozott.

STANFORD

Az első helyen kiemelt amerikai Serena Williams nyerte meg a 740 ezer dollár összdíjazású stanfordi WTA-tornát, miután a döntőben két szettben diadalmaskodott honfitársa, Coco Vandeweghe ellen. A 20 éves Vandeweghe pályafutása első WTA-döntőjét játszhatta. A nála tíz évvel idősebb Serena Willams ellenben csak idén nyert immár négyszer, pályafutása során pedig a 43. WTA-tornasikerét aratta.

ATP 250-ES TORNA, SKISTAR SWEDISH OPEN, BASTAD (358 425 euró, salak)
EGYES, DÖNTŐ
Ferrer (spanyol, 1.)–Almagro (spanyol, 2.) 6:2, 6:2

ATP 250-ES TORNA, MERCEDES CUP, STUTTGART (358 425 euró, salak)
EGYES, DÖNTŐ
Tipszarevics (szerb, 1.)–Mónaco (argentin, 2.) 6:4, 5:7, 6:3

ATP 250-ES TORNA, ATP STUDENA CROATIA OPEN, UMAG (358 425 euró, salak)
EGYES, DÖNTŐ
Cilic (horvát, 2.)–Granollers (spanyol, 4.) 6:4, 6:2
ATP 250-ES TORNA, CAMPBELL’S HALL OF FAME TENNIS CHAMPIONSHIPS, NEWPORT (398 250 dollár, fű)
EGYES, DÖNTŐ
Isner (amerikai, 1.)–Hewitt (ausztrál) 7:6, 6:4
WTA-TORNA, XXV SNAI OPEN – INTERNAZIONALI FEMMINILI DI TENNIS DI PALERMO (220 000 dollár, salak)
EGYES, DÖNTŐ
Errani (olasz, 1.)–Záhlavová-Strycová (cseh, 8.) 6:1, 6:3
WTA-TORNA, BANK OF THE WEST CLASSIC, STANFORD
(740 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ
S. Williams (amerikai, 1.)–Vandeweghe (amerikai) 7:5, 6:3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik