Novak Djokovics szárnyalt, Tomás Berdych csomagolt

2011.05.23. 23:18
null
Az első fordulóból egyesben összesen 128-an juthatnak tovább, a francia Iryna Brémond már köztük van<br />(Fotó: Reuters)
Címkék
A Francia nemzetközi teniszbajnokság első fordulójában tovább folytatta idei remeklését Novak Djokovics: a szerb klasszis három szettben, 6:2, 6:1, 6:3-ra megverte Thiemo de Bakkert, így bejutott a salakpályás torna második körébe.

Djokovics idei magabiztos teljesítményét folytatta a Roland Garroson, amit hűen tükröz, hogy az első három játék megnyeréséhez kevesebb mint kilenc percre volt szüksége. A szerb teniszező sorozatban 38. mérkőzését nyerte meg az idén.

A harmadik helyen kiemelt svájci Roger Federer három szettben nyert a spanyol Feliciano López ellen – zárszóként a vesztes csak a rövidítésben adta meg magát –, ellenben a nap szenzációjaként a hatodikként rangsorolt cseh Tomás Berdych a hazai drukkerek legnagyobb örömére ötjátszmás meccsen, kétszettes előnyről kapott ki a selejtezőből főtáblára jutott francia Stephane Roberttől, döntő szettben 9:7-re.

A nőknél az első helyen kiemelt dán Caroline Wozniacki sima mérkőzésen nyert a japán Date Krumm Kimiko ellen, a vesztes összesen két gémet tudott nyerni mindössze. Az első helyen kiemelt dánra a második fordulóban a kanadai Aleksandra Wozniak vár majd. A címvédő Francesca Schiavone két sima szettben, 6:2, 6:0-ra legyőzte amerikai ellenfelét, Melanie Oudint, ezzel bejutott a második fordulóba.

A nőknél egyesben állhatott rajthoz mindkét magyar induló, de sokáig egyikük sem jutott. Szávay Ágnes nagy csatában, 2:44 órás mérkőzésen, döntő szettben kapott ki a fehérorosz Olga Govorcovától – a magyar játékos kiesése után bejelentette, hogy sérülése miatt fél évig pihen –, ellenben Arn Gréta nagyon sima mérkőzésen, két játszmában szenvedett vereséget a kilencedik helyen kiemelt cseh Petra Kvitovától.

Két kiemelt orosz teniszező, Anasztaszia Pivovarova (23.) és Nadja Petrova (26.) is búcsúzott az első fordulóban, miként a 31. helyen kiemelt cseh Klara Zakopalová is, aki két szettben kapott ki a tajvani Csan Jung-csantól.

FRANCIA NEMZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁG, ROLAND GARROS
(16 807 400 euró, salak)
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ (AZ EDDIGI EREDMÉNYEK ÉS A TOVÁBBI PÁROSÍTÁSOK, ÁGRAJZ SZERINT)
Wozniacki (dán, 1.)–Date Krumm (japán) 6:0, 6:2
Wozniak (kanadai)–Namigata (japán) 6:1, 6:1
Errani (olasz)–McHale (amerikai) 6:7, 6:2, 9:7
Hantuchová (szlovák, 28.)–Csang Suaj (kínai) 6:3, 6:3
Martínez Sánchez (spanyol)–Peer (izraeli, 19.) 7:6, 6:1
Marino (kanadai)–K. Bondarenko (ukrán) 6:3, 6:3
Begu (román)–Rezai (francia) 6:3, 6:3
Kuznyecova (orosz, 13.)–Rybariková (szlovák) 6:2, 6:3
Bartoli (francia, 11.)–Tatisvili (grúz) 1:6, 6:1, 6:2
Govorcova (fehérorosz)–Szávay (magyar) 6:4, 4:6, 6:4
Safárová (cseh)–Flipkens (belga) 6:1, 6:1
Görges (német, 17.)–Johansson (francia) 6:1, 6:4
Pironkova (bolgár, 32.)–Dellacqua (ausztrál) 7:5, 6:3
Dulko (argentin)–Falconi (amerikai) 6:3, 6:4
Halep (román)–Kudrjavceva (orosz) 6:2, 6:1
Stosur (ausztrál, 8.)–Benesová (cseh) 6:2, 6:3
Zvonarjeva (orosz, 3.)–Domínguez Lino (spanyol) 6:3, 6:3
Lisicki (német)–Amanmuradova (üzbég) 6:0, 6:4
Gallovits (román)–Kerber (német) 2:6, 6:3, 6:1
An. Rodionova (ausztrál)–Petrova (orosz, 26.) 6:7, 6:3, 6:4
Llagostera Vives (spanyol)–Pivovarova (orosz, 23.) 6:3, 6:0
Cornet (francia)–Vorácová (cseh) 6:4, 6:2
Barthel (német)–Bammer (osztrák) 6:1, 7:5
Pavljucsenkova (orosz, 14.)–Szvedova (kazah) 7:5, 6:3
Jankovics (szerb, 10.)–A. Bondarenko (ukrán) 6:3, 6:1
Dusevina (orosz)–Dokic (ausztrál) 4:6, 6:3, 6:2
Mattek (amerikai)–Parra Santonja (spanyol) 2:6, 7:6, 6:3
Lepchenko (amerikai)–Pennetta (olasz, 18.) 6:3, 2:6, 6:3
Peng Su-aj (kínai, 29.)–Paszek (osztrák) 6:3, 6:2
Hercog (szlovén)–Sanchez (francia) 6:0, 6:1
Dolonc (orosz)–Keothavong (brit) 3:6, 7:6, 6:4
Schiavone (olasz, 5.)–Oudin (amerikai) 6:2, 6:0
Cseng Csie (kínai)–Zahlavová-Strycová (cseh) 6:4, 6:3
Soler Espinosa (spanyol)–Vesznyina (orosz)
Schnyder (svájci)–Cirstea (román)
Pous-Tio (spanyol)–Dulgheru (román, 27.)
Cibulková (szlovák, 22.)–V. King (amerikai)
Baltacha (brit)–Stephens (amerikai)
Zahlavová Sa. (cseh)–Cseng Csie (kínai)
Kvitová (cseh, 9.)–Arn (magyar) 6:2, 6:1
Kanepi (észt, 16.)–Arvidsson (svéd) 7:5, 6:1
Watson (brit)–Foretz Gacon (francia) 7:6, 6:1
Makarova (orosz)–Oprandi (olasz)
Larsson (svéd)–Ivanovics (szerb, 20.)
Vinci (olasz, 30.)–Brianti (olasz) 6:3, 3:6, 6:3
Brémond (francia)–Rogyina (orosz) 6:3, 4:6, 8:6
Parmentier (francia)–Pervak (orosz)
Hlavacková (cseh)–Azarenka (fehérorosz, 4.)
Sarapova (orosz, 7.)–Lucic (horvát)
Ondrasková (cseh)–Garcia (francia)
Craybas (amerikai)–Daniilidu (görög) 6:3, 6:3
Csan Jung-csan (tajvani)–Zakopalová (cseh, 31.) 7:5, 6:1
Wickmayer (belga, 21.)–Niculescu (román)
Mladenovic (francia)–Morita (japán)
Mirza (indiai)–Barrois (német) 6:3, 6:3
A. Radwanska (lengyel, 12.)–Mayr-Achleitner (osztrák) 6:1, 6:2
Petkovic (német, 15.)–Jovanovszki (szerb)
Sevastova (lett)–Hradecká (cseh)
Dentoni (olasz)–Medina Garrigues (spanyol)
Razzano (francia)–Gajdosova (ausztrál, 24.)
Kirilenko (orosz, 25.)–Vandeweghe (amerikai) 7:6, 6:2
Scheepers (dél-afrikai)–Kutuzova (ukrán) 6:3, 4:6, 6:2
Erakovic (új-zélandi)–Rus (holland)
Jakimova (fehérorosz)–Clijsters (belga, 2.)
NŐI EGYES, 2. FORDULÓ (AZ EDDIG KIALAKULT PÁROSÍTÁSOK)
Wozniacki (dán, 1.)–Wozniak (kanadai)
Errani (olasz)–Hantuchová (szlovák, 28.)
Martínez Sánchez (spanyol)–Marino (kanadai)
Begu (román)–Kuznyecova (orosz, 13.)
Bartoli (francia, 11.)–Govorcova (fehérorosz)
Safárová (cseh)–Görges (német, 17.)
Pironkova (bolgár, 32.)–Dulko (argentin)
Halep (román)–Stosur (ausztrál, 8.)
Zvonarjeva (orosz, 3.)–Lisicki (német)
Gallovits (román)–An. Rodionova (ausztrál)
Llagostera Vives (spanyol)–Cornet (francia)
Barthel (német)–Pavljucsenkova (orosz, 14.)
Jankovics (szerb, 10.)–Dusevina (orosz)
Mattek (amerikai)–Lepchenko (amerikai)
Peng Su-aj (kínai, 29.)–Hercog (szlovén)
Dolonc (orosz)–Schiavone (olasz, 5.)
Kanepi (észt, 16.)–Watson (brit)
Vinci (olasz, 30.)–Brémond (francia)
Craybas (amerikai)–Csan Jung-csan (tajvani)
Mirza (indiai)–A. Radwanska (lengyel, 12.)
Kirilenko (orosz, 25.)–Scheepers (dél-afrikai)
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ (AZ EDDIGI EREDMÉNYEK ÉS A TOVÁBBI PÁROSÍTÁSOK, ÁGRAJZ SZERINT)
Nadal (spanyol, 1.)–Isner (amerikai)
Giraldo (kolumbiai)–Andújar (spanyol)
Veic (horvát)–Cuevas (uruguayi) 4:6, 6:3, 6:2, 3:1-nél Cuevas feladta
Davigyenko (orosz, 28.)–Gremelmayr (német) 7:6, 6:1, 6:3
Querrey (amerikai, 24.)–Kohlschreiber (német)
Ljubicic (horvát)–Devvarman (indiai)
Turszunov (orosz)–Malisse (belga)
Mónaco (argentin)–Verdasco (spanyol, 16.)
Fish (amerikai, 10.)–Mello (brazil) 6:2, 6:2, 6:4
Gimeno-Traver (spanyol)–Haase (holland)
Chardy (francia)–Dimitrov (bolgár)
Russell (amerikai)–Simon (francia, 18.)
Bagdatisz (ciprusi, 27.)–Gil (portugál) 7:6, 6:2, 6:2
L. Mayer (argentin)–Brown (német) 3:6, 7:6, 6:2, 6:2
A. Ramos (spanyol)–Marti (spanyol) 6:3, 6:7, 4:6, 6:1, 6:3
Becker (német)–Söderling (svéd, 5.)
Murray (brit, 4.)–Prodon (francia)
Bolelli (olasz)–Dancevic (kanadai) 6:1, 6:3, 6:7, 6:2
Clément (francia)–Volandri (olasz)
Berrer (német)–Raonic (kanadai, 26.) 6:4, 4:6, 6:3, 6:4
Dolgopolov (ukrán, 21.)–Schüttler (német)
Haider-Maurer (osztrák)–Sweeting (amerikai)
Kamke (német)–O. Rochus (belga) 6:7, 6:3, 6:3, 6:2
Troicki (szerb, 15.)–Reister (német) 6:4, 6:3, 6:3
Almagro (spanyol, 11.)–Kubot (lengyel)
Berlocq (argentin)–Tomic (ausztrál) 7:5, 6:4, 6:2
Falla (kolumbiai)–Starace (olasz) 7:6, 6:1, 6:1
Kunyicin (orosz)–F. Mayer (német, 20.)
K. Anderson (dél-afrikai, 32.)–Mahut (francia)
Chela (argentin)–Smyczek (amerikai)
Roger-Vasselin (francia)–Rosol (cseh)
A. Beck (német)–J. Melzer (osztrák, 8.)
Ferrer (spanyol, 7.)–J. Nieminen (finn) 6:3, 6:3, 6:1
Benneteau (francia)–Machado (portugál) 4:6, 6:1, 6:2, 6:0
Nisikori (japán)–Lu Jen-Hszün (tajvani) 6:1, 6:3, 6:4
Sztahovszkij (ukrán, 31.)–Guez (francia) 6:7, 6:3, 6:3, 6:3
Darcis (belga)–Llodra (francia, 22.) 6:7, 6:3, 6:3, 6:3
Petzschner (német)–Zverev (német) 7:6, 6:0, 6:4
Rufin (francia)–Mannarino (francia) 6:2, 6:3, 6:2
Monfils (francia, 9.)–Phau (német) 4:6, 6:3, 7:5, 6:0
Wawrinka (svájci, 14.)–Gensse (francia) 4:6, 6:3, 6:4, 6:2
Schoorel (holland)–M. González (argentin) 7:6, 6:3, 6:3
Andrejev (orosz)–Serra (francia) 6:4, 6:1, 6:3
Tsonga (francia, 17.)–Hájek (cseh) 6:3, 6:2, 6:2
Tipszarevics (szerb, 29.)–Dabul (argentin) 7:6, 6:1, 6:0
Riba (spanyol)–Dodig (horvát) 6:3, 3:6, 7:6, 6:4
Teixeira (francia)–Millot (francia) 6:2, 5:7, 6:7, 6:4, 6:1
Federer (svájci, 3.)–López (spanyol) 6:3, 6:4, 7:6
Robert (francia)–Berdych (cseh, 6.) 3:6, 3:6, 6:2, 6:2, 9:7
Fognini (olasz)–Isztomin (üzbég) 6:4, 6:2, 6:2
Ilhan (török)–Haas (német) 6:4, 4:6, 7:6, 6:4
García-López (spanyol, 30.)–Kendrick (amerikai) 6:1, 7:5, 6:7, 4:6, 6:3
Ramírez Hidalgo (spanyol)–Cilic (horvát, 19.) 7:6, 6:4, 6:4
Montanés (spanyol)–Gicquel (francia) 6:4, 6:4, 6:2
Kukuskin (kazah)–Brands (német) 6:2, 6:4, 6:4
Juzsnij (orosz, 12.)–Szoeda (japán) 7:5, 6:2, 6:4
Gasquet (francia, 13.)–Stepánek (cseh) 7:5, 6:3, 6:0
Granollers (spanyol)–Bogomolov Jr. (amerikai) 6:3, 3:6, 7:6, 6:2
Seppi (olasz)–Gabasvili (orosz) 6:3, 7:5, 7:5
Bellucci (brazil, 23.)–Golubjov (kazah) 6:4, 6:4, 6:7, 7:6
Del Potro (argentin, 25.)–Karlovic (horvát) 6:7, 6:3, 7:5, 6:4
Kavcic (szlovén)–Gulbis (lett) 6:1, 6:4, 6:2
Hanescu (román)–Paire (francia) 7:5, 4:6, 6:1, 7:6
Djokovics (szerb, 2.)–De Bakker (holland) 6:2, 6:1, 6:3
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ (AZ EDDIG KIALAKULT PÁROSÍTÁSOK)
Veic (horvát)–Davigyenko (orosz, 28.)
Bagdatisz (ciprusi, 27.)–L. Mayer (argentin)
Kamke (német)–Troicki (szerb, 15.)
Ferrer (spanyol, 7.)–Benneteau (francia)
Nisikori (japán)–Sztahovszkij (ukrán, 31.)
Darcis (belga)–Petzschner (német)
Rufin (francia)–Monfils (francia, 9.)
Wawrinka (svájci, 14.)–Schoorel (holland)
Andrejev (orosz)–Tsonga (francia, 17.)
Tipszarevics (szerb, 29.)–Riba (spanyol)
Teixeira (francia)–Federer (svájci, 3.)
Robert (francia)–Fognini (olasz)
Ilhan (török)–García-López (spanyol, 30.)
Ramírez Hidalgo (spanyol)–Montanés (spanyol)
Kukuskin (kazah)–Juzsnij (orosz, 12.)
Gasquet (francia, 13.)–Granollers (spanyol)
Seppi (olasz)–Bellucci (brazil, 23.)
Del Potro (argentin, 25.)–Kavcic (szlovén)
Hanescu (román)–Djokovics (szerb, 2.)

 

Legfrissebb hírek

Hosszabbításban elért győzelemmel egyenlített a Hurricanes a keleti döntőben

Amerikai sportok
2 perce

Clevelandben is nyert, egy lépésre a döntőtől a New York Knicks – videó

Amerikai sportok
23 perce

Majdnem összejött a bravúr Verhoevennek, de Uszik TKO-val nyert Egyiptomban – videó

Ökölvívás
1 órája

Első nemzetközi kupadöntőjét vívja a Tatabánya férfi kézilabdacsapata

Kézilabda
1 órája

Európai kézilabdaligák: Ogonovszky Eszter csapata döntős a spanyol élvonalban

Kézilabda
8 órája

Vasárnapi sportműsor: kezdődik a Roland Garros, Európa-kupa-döntőt játszik a Tatabánya

Minden más foci
8 órája

Darts: Van Gerwen a gyenge kezdés után döntő legben jutott tovább

Egyéb egyéni
9 órája

La Liga: kiesett a Mallorca és a Girona

Spanyol labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik