Kvitová 55 perc alatt leütötte a pályáról Bouchard-t a női döntőben!

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2014.07.05. 14:53
A hatodik helyen kiemelt Petra Kvitová lemosta a pályáról Eugenie Bouchard-t az angol nemzetközi teniszbajnokság női egyesének döntőjében, így a cseh hölgy 2011 után másodszor diadalmaskodott az év harmadik Grand Slam-tornáján. Az 55 percig tartó mérkőzésen a kanadai játékos mindössze három játékot nyert meg, ami Szeles Mónika Steffi Graftól elszenvedett 1992-es veresége óta a legkevesebb a női finálék történetében a füves pályás viadalon.
Petra Kvitová 2011 után ismét megnyerte a wimbledoni női egyest (Fotók: Action Images)

 

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (25 000 000 font, fű)
NŐI EGYES, DÖNTŐ

Kvitová (cseh, 6.)–Bouchard (kanadai, 13.) 6:3, 6:0

A 20 éves kanadai lány első felnőtt Grand Slam-tornájára készült, ennek ellenére megilletődöttségnek nyoma nem látszott rajta, és megnyerte a találkozó első játékát. És nagyjából eddig alakult a kedve szerint a mérkőzés...

KVITOVÁ MÁSODSZOR A CSÚCSON
A cseh teniszező karrierje második GS-tornáját nyerte meg.
Wimbledon: 2011, 2014

Ugyanis a 2011-es wimbledoni győztes Kvitová valami félelmetes napot fogott ki, egymás után ütötte a nyerőket, és fonákkal is folyamatosan letámadta Bouchard gyengécske második adogatásait.

1:1 után el is vettel ellenfele adogatását, majd 3:1-nél újabb két bréklabdája volt, és bár ezt a gémet a kanadai játékos még megfordította, 4:2-nél már nem tudta, így Kvitová a szettért adogathatott.

A cseh egyetlen hibapontjának gyenge második adogatása számított, ezt kihasználva pedig Bouchard szépített, de 5:3-nál ismét elveszítette a szervajátékát, ezzel együtt pedig a szettet is (6:3).

AZ OPEN-ÉRA 19. HELYÉRE JÖTT FEL
Az Open-éra történetében Kvitová lett a 25. női játékos, aki legalább két GS-tornagyőzelmet aratott, második sikere a holtversenyes 19. helyre jó jelenleg.

Az élmezőny
1. Steffi Graf (német) 22 GS-torna-siker
2. Chris Evert, Martina Navratilova (amerikaiak) 18
4. Serena Williams (amerikai)17

A másodikban pedig igazából már nem volt kérdés. Kvitová egyszerűen hibázni sem tudott, egészen félelmetes szintű teniszt bemutatva gyakorlatilag esélyt sem hagyott ellenfelének, egyedül 3:0-s előnyénél volt sansza Bouchardnak szépíteni, 40:15 után azonban sorozatban három pontot bukott el.

A tükörsimán behúzott ötödik gém után a kanadai a becsületjátékért küzdött, de a cseh lány ekkor sem kegyelmezett neki, és egy a mérkőzés összképéhez illő zseniális keresztnyerővel le is zárta a döntőt (6:0).

Kvitová így 2011-es sikere után űrteniszt bemutatva másodszor is felülhetett a wimbledoni trónra.

Kvitová űrteniszt bemutatva ütötte le a pályáról Bouchard-t (Fotók: Action Images)
Kvitová űrteniszt bemutatva ütötte le a pályáról Bouchard-t (Fotók: Action Images)



JÁTÉKRÓL JÁTÉKRA

2. szett

Bouchard–Kvitová 3:6, 0:5, Bouchard szervál


Bouchardnak tehát a mérkőzésben maradásért kellett adogatnia, de nem indult ez sem túl jól, Kvitová parádés fogadásai és nyerő ütései után 15:30-ra álltak a felek. Egy szép tenyeressel Bouchard kiegyenlített, de a hálóba vágott következő labdájával meccsponthoz juttatta Kvitovát. A cseh pedig egy brutális nyerővel gyorsan le is zárta a tornát, egészen zseniális játékkal. SIKERÉVEL KVITOVÁ 2011 UTÁN MÁSODSZOR IS MEGNYERTE A WIMBLEDONI NŐI EGYEST!

Bouchard küzdött, de ez kevésnek bizonyult
Bouchard küzdött, de ez kevésnek bizonyult

Bouchard–Kvitová 3:6, 0:4 Kvitová adogat

A 2011-es győztes pedig sorban szórta a nyerő ütéseket, a 24. után már 30:0-je volt, a 25.-et pedig egy jó szerve követte, Bouchardnak esélye sem volt.

Bouchard–Kvitová 3:6, 0:3, Bouchard szervál

A kanadainak mindenképpen meg kellett nyernie ezt az adogatást, hogy legyen még esélye a folytatásban, ezt pedig nagyszerű szervákkal 40:15-ig úgy tűnt, hogy meg is teszi, de két jó fogadás után Kvitová kiegyenlített. A másodiknál egészen parádés labdamenet végén ütött el Bouchard előtt keresztben. Az újabb jó return már fogadóesélyt jelentett, a következő pedig 4:0-t a cseh játékosnak.

Bouchard–Kvitová 3:6, 0:2 Kvitová adogat

Bouchard nagy esélye az lehet, ha Kvitová minél többet kényszerül második adogatásra, hiszen ezekből csupán kettőt tudott megnyerni, pechjére a cseh 70 százalékban beüti az elsőt, ez pedig bőven elég ahhoz, hogy ismét két gémponthoz jusson. A gyengébb másodikat azonban a kanadai ismét megtámadta, majd ki is egyenlített , de bréklabdához nem jutott, és Kvitová egy ásszal lezárta a játékot.

Bouchard–Kvitová 3:6, 0:1, Bouchard szervál


A kanadai rémálma nem akart véget érni, és 15:40-nél újabb két bréklabdája volt Kvitovának, és bár az elsőt még hárította Bouchard, a másodiknál a cseh már vonalat talált.

Bouchard–Kvitová 3:6, 0:0 Kvitová adogat

A második játszmát Kvitová egy ásszal kezdte, majd egy hosszú labdamenet után egy lecsapással folytatta, és két újabb ponttal semmire nyerte játékát.

Az első szettben Bouchard csupán 46 százalékban nyerte meg első adogatásait, 24 kísérletből csak 11 pontot nyert.

Az első játszmát 34 prc alatt Kvitová húzta be
Az első játszmát 34 prc alatt Kvitová húzta be


1. szett

Bouchard–Kvitová 3:5, Bouchard szervál

A cseh játékos viszont fogadóként ismét nagyon agresszív volt, nagyszerű szögeket ütve 0:40-re elhúzott. A három szettlabda közül Bouchard kettőt hárított, de a harmadiknál a második adogatása után Kvitová parádésan ütött el keresztbe, ezzel pedig 6:3-ra behúzta az első felvonást.

Bouchard–Kvitová 2:5, Kvitová adogat

A hatodik kiemelt játékos így a szettért adogathatott, de 15:0 után a kanadai szépen átvette az irányítást, és sorozatban három pontot megnyerve két bréklabdához jutott, és már az elsővel élt is, miután Kvitová a hálóba ütött.

Bouchard–Kvitová 2:4, Bouchard szervál

A kanadainak ráadásul már az első adogatások sem sikerültek túl fényesen, a rendkívül agresszív Kvitová pedig fonákkal is sorozatban gyártotta a pontokat. Bochard kettős hibája után megint két fogadóesélyhez jutott a cseh, és miután mindent visszaadott, ezúttal élt is a lehetőségével.

Keira Knightley és férje, James Righton is kilátogatott a döntőre
Keira Knightley és férje, James Righton is kilátogatott a döntőre
Bouchard–Kvitová 2:3, Kvitová adogat

A rövid válaszokat Kvitová is bünteti ám keményen, már a 10. nyerő ütése volt az első pont, ezt pedig két újabb nagyszerű adogatás követte. 40:0-nél egy kettős hibát vétett, de a második gémlabdájánál leütötte a pályáról Bouchard-t.

Bouchard–Kvitová 1:3, Bouchard szervál

Az újabb adogatás sem indult jól Bouchard számára, 0:30-nál pedig csak a háló mentette meg a kettős hibától, de 15:30 után már az sem. Az újabb két bréklabdát hárította, majd a harmadikat is, a returnöket alaposan elrontó Kvitová pedig a kanadai előnyénél hosszút ütött.

Bouchard–Kvitová 1:2, Kvitová adogat

Kvitova jó adogatása után Bouchard szép válasza következett, és bár a következő két pont Kvitováé lett, Bouchard 40:15-ről is kiegyenlített. A kanadai fonákjára adott szerva után előnybe került a cseh, a gyenge második után viszont ismét egyenlőre álltak a felek. Az újabb fonákra adott jó szerva után a meccs eddigi legnagyobb labdamenete következett, Kvitová többször is teljesen esélytelen helyzetből tudta visszakaparni a labdát, majd gyönyörűen ütött el keresztbe lezárva a gémet.

Bouchard–Kvitová 1:1, Bouchard szervál

Bouchard is feljegyezhette első ászát, majd szépen ment fel a hálóhoz a másodiknál, de Kvitová egy kemény returnnel szépített, majd egy újabb után szép nyerőt vágott ezúttal a pálya bal alsó sarkába. A harmadik nagyszerű fogadás után már a cseh játékosnál volt az előny, és bár ezt a kanadai még hárította, a hálóba ütött következő pont után a második bréklabdájával már élt Kvitová.

Bouchard–Kvitová 1:0, Kvitová adogat

A 2011-es győztes egy nagyszerű szervával kezdett, majd a következőnél gyönyörűen ütött vissza az elmozduló Bouchard mellett a jobb sarokba, és hasonlóan simán ki is egyenlített végül.

Bouchard–Kvitová, Bouchard szervál először


A kanadai lány kezdte a mérkőzést, egyből a hálóba ütött a returnt követően, de Kvitová a következő adogatásnál viszonozta a szívességet. Az első hosszú labdamenetet Bouchard nyerte meg, szépen leütötte a pályáról a cseh lányt, majd be is húzta az első gémet.

FELVEZETÉS

A 20 éves kanadai lány az első felnőtt Grand Slam-döntőjére készül, a cseh játékos pedig 2011 után nyerné meg ismét a wimbledoni bajnokságot.

A két teniszező korábban csak egy alkalommal csapott össze egymással, tavaly „idegenben”, Torontóban másfél óra alatt Petra Kvitová 6:3, 6:2-re nyert.

Az Open-érában eddig csupán Marion Bartoli, Marija Sarapova és Venus Williams nyert Wimbledont női egyesben nem top 10-es kiemeltként. Most Bouchard 13. rangsoroltként próbál meg csatlakozni ehhez a szűk társasághoz. Ha Kvitová nyer, 1990 óta ő lesz a negyedik, aki legalább kétszer is nyert az Angol női teniszbajnokságon.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik