Nem az eső, Del Potro mosta el Nadalt

2009.09.13. 20:45
null
Del Potro három szettben nyert (fotó: Reuters)
Címkék
Meglepően könnyedén, 6:2, 6:2, 6:2-re verte meg Rafael Nadalt az argentin Juan Martin del Potro az amerikai nyílt teniszbajnokság (US Open) elődöntőjében. A dél-amerikai játékos ellenfele Roger Federer vagy Novak Djokovics lesz.

Rafael Nadal kalandos körülmények között verte meg Fernando Gonzálezt, mivel az időjárási körülmények miatt félbeszakadt a meccs, és egy nap múlva folytathatták csak az összecsapást. A spanyol klasszisra az elődöntőben az argentin Juan Martin del Potro várt.

A meccset látva nem csodálkoznánk, ha Nadal újra esőért imádkozott volna… A korábbi világelső csak szenvedett, illetve Del Potro remekül játszott. Már az első játszmában 2:1-s vezetésnél elvette a spanyol szerváját, akinek szinte rögtön lehetősége lett volna a visszabrékelésre, ám nem tudott vele élni. Miután 5:2-nél is képtelen volt hozni a szerváját Nadal, így Del Potro meglehetősen simán nyerte a szettet.

A második játszmában hasonlóan alakult a forgatókönyv, ezúttal is 2:1-nél brékelt először az argentin. Nadal 4:1 után négy bréklabdát hárítva ugyan még hozta a szerváját, de 5:2-nél ez már nem sikerült neki, így a második szett is könnyen lett a dél-amerikaié.

Del Potro továbbra is remekelt, a harmadik szettben már egyből elvette Nadal adogatását, így a spanyol rendkívül nehéz helyzetbe került. Ráadásul nem is tudott brékelni, így Nadal 5:2 után a meccsben maradásért adogathatott.

Az adogatás nem jelentett előnyt Nadalnak, Del Potro villámgyorsan három mérkőzéslabdához jutott. Ez elég is volt neki, bejutott a döntőbe, ahol ellenfele Roger Federer vagy Novak Djokovics lesz.

 TENISZ, US OPEN

FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ

Del Potro (argentin, 6.)–Nadal (spanyol, 3.) 6:2, 6:2, 6:2

 

 

Legfrissebb hírek

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
23 perce

15 év után, immáron vezetőedzőként tér vissza a West Hamhez Scott Parker – hivatalos

Angol labdarúgás
26 perce

Olaszországban arra számítanak, hogy Modric, Moreira és Ramos sem kezd a Fradi ellen

Európa-liga
28 perce

Bajnokok Ligája minden mennyiségben: médiapartnerség a Nemzeti Sport és az RTL+ között

Bajnokok Ligája
43 perce

Sportlövő-vb: döntős vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Egyéb egyéni
54 perce

Hova menjünk először, ha kipróbálnánk a hegymászást?

Csupasport
58 perce

Dánia: nem volt hordágy a női futballmeccsen, még egy kordont is felajánlottak a sérültnek

Minden más foci
1 órája

Ligetvári Patrik csak arra nem készül, hogy a kapuba kell állnia

Kézilabda
1 órája