Nadal egy lépésre a hatodik sikertől

2010.04.17. 15:22
null
Rafael Nadal bejutott a döntőbe (fotó: Action Images)
Címkék
Elsőként Rafael Nadal jutott be a monte-carlói tenisztorna döntőjébe, miután két szettben legyőzte honfitársát, David Ferrert. A spanyol klasszis ellenfele Fernando Verdasco lesz a fináléban.

Sorozatban a hatodik sikerére készül Monte-Carlóban Rafael Nadal, aki az elődöntőig magabiztos teljesítménnyel, szettveszteség nélkül jutott el. A legjobb négy között honfitársa, David Ferrer várt a korábbi világelsőre.

Nadal jól kezdett, már 1:1 után elvette ellenfele szerváját. Ez annyira megzavarta Ferrert, hogy a következő adogatójátékában ki nem kényszerített hibákat ütött, ezzel pedig riválisa gyakorlatilag már a zsebében tudta a szettet.

A második játszmában Ferrer hozta az első szerváját, de utána – akárcsak az első szakaszban – ki nem kényszerített hibákkal újra brékelőnybe hozta Nadalt. Igaz, utóbbi nem sokáig tartotta meg a vezetését, mivel a következő gémben 30–30-nál hibázott, Ferrer pedig ezt kihasználta.

A viadal 11. kiemeltjének azonban a következő szerváját sem sikerült hozni, így megint brékelni tudott Nadal. Sőt már a mérkőzésért adogathatott, miután 4:2-nél Ferrer kettős hibát ütött.

Ferrer azonban belekapaszkodott az utolsó szalmaszálba, és ezúttal ő vette el ellenfele szerváját. A sajátját viszont most sem tudta érvényesíteni, és bár az első meccslabdát hárította, a másodikkal szemben már tehetetlen volt. Nadal a döntőben a Novak Djokovicsot búcsúztató Fernando Verdascóval csap össze.


 ATP 1000-ES TORNA, MONTE-CARLO ROLEX MASTERS, MONTE-CARLO (2 227 500 euró, salak)
ELŐDÖNTŐ
Verdasco (spanyol, 6.)–Djokovics (szerb, 1.) 6:2, 6:2
KORÁBBAN
Nadal (spanyol, 2.)–Ferrer (spanyol, 11.) 6:2, 6:3

 

Legfrissebb hírek

Nemzetek Ligája: sima osztrák győzelem Bécsben

Minden más foci
4 perce

Mexx Meerdink duplája döntött, három pontot szerzett az oranje Belgrádban

Minden más foci
12 perce

Rossi: Edzőtábor helyett inkább kórháznak tűnik egy ilyen összetartás, de versenyképesek leszünk

Magyar válogatott
16 perce

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
37 perce

Válogatott: Redzic, Tóth Rajmund és Szalai József sem utazott el Belfastba

Magyar válogatott
59 perce

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
1 órája

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
1 órája

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
1 órája